Igaz, a felsorolt erősségeink alapján akár az elnök is lehetnénk, de nem erről van szó. Mint látható, semmi bajunk Fekete György elnök vihart kavaró megnyilvánulásával, a szokásos konrádgyörgyözéssel, meg hogy ő fütyül a demokráciára; mi a visszakozást nem értjük. Hogy a botrány kirobbanása után a művészeti akadémia elnöksége közleményben tudatta az elnök nevében is, hogy „ha részünkről születtek is félreérthető vagy félreértelmezhető megfogalmazások, biztosíthatunk mindenkit, hogy szándékunkkal ellentétes bármilyen emberi és közösségi érték megsértése”.

Azért ezt nem kellett volna, pláne így, az elnökkel szemben. Az elnök ugyanis egyáltalán nem volt félreérthető, sőt ennyire félreérthetetlenül ritkán fogalmaznak elnökök, ami hagyján, de ez a közlemény ráadásul aljas támadás is az elnök ellen. Mondhatni, a legteljesebb inszinuáció, hiszen azt sugallja országnak-világnak, hogy az elnök nem épelméjű, nem ura a saját szavainak, nem bírja magát rendesen és pontosan kifejezni, a belőle kiáramló mondatok félreérthetők, nem a szándékát tükrözik, amit mondani akart, következésképp az elnök szellemi fogyatékos, emellett közveszélyes, teljességgel alkalmatlan a funkciója betöltésére, de még az akadémiai tagságra is.

S egyáltalán: nagy hangú, szélsőjobb figurák szoktak nagy ívű handabandázások után hirtelen visszavonulót fújni, s angyali ábrázattal mondani a kamerába, hogy direkt kiforgatták a zsidózásukat, ők valójában a szeretetről és a közösségek békés egymás mellett éléséről akartak beszélni, csak hirtelenjében pongyolán fogalmaztak, miként a jobbikos képviselő is tette, amikor zsidószámlálásra szólította fel a kormányt.

Tessék férfinak lennie az elnökségnek, s kiállni az elnök mellett. Vagy éppen elhatárolódni tőle, tiltakozni, felháborodni, de akkor azt egyértelmű szavakkal, határozottan, nem ilyen sunyin és gyáván, elmaszatolva, ahogyan ebben a közleményben is.

Akár még a lemondását is kilátásba helyezhetné az elnökség, ha az elnök egy percig is marad, az elnökségi tag távozásával persze a fizetsége is ugrana, mert egy pillanatra el ne feledjük, itt pénzről van szó, nem holmi elviekről, pár hét múlva ráadásul már teljhatalomról is az országos kultúra tekintetében, gigantikus pénz- és díjosztásokról, ilyenből pedig történelmi vétek kimaradni.

Mindez rém megfontolttá teszi az elnökségi tagot, aki aztán hümmög, a fejét vakarja, hogy megéri-e neki tiltakozni, szar kis zsidózás meg elnöki cezarománia miatt lemondani pénzről, befolyásról; az elnökség nem festőművész vagy koreográfus, hogy megszólaljon a lelkiismerete, s határozott véleményt formáljon, netán még ki is lépjen, maga mögött hagyva a problematikát, amit aztán persze oldjon meg az elnökség.

Ám ha már nincsen becsület, gerinc, méltóság, akkor legalább Konrád Györgyöt kéretik békében hagyni. Nem kell elnézést kérni tőle, szabadkozni, hogy nem így gondoltuk az elnökkel, hanem amúgy, minderre semmi szükség, Konrád Györgyöt, hála a Teremtőnek, van, aki megvédje. A miniszterelnök maga, aki Steiner képviselő mellett őt is a nap minden percében védi, olyannyira, hogy másra már egyszerűen nem is futja az idejéből; de hiszen ezért is adta át az egész kultúrát szőröstül-bőröstül az elnöknek s köreinek.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa