Miközben a lakosság kemény megszorításokat kénytelen elszenvedni, mintha kissé túlvállalná magát a kabinet. Teljes erővel folyik az olvadó nemzeti jövedelem politikai célú újraelosztása, a fideszes intézmények kiépítése. Csak úgy röpködnek az elvonások, zárolások, illetve ellenkező irányba azok a tíz- és százmilliárdok, amelyekkel már nemcsak az új elitet pénzelik, hanem amelyekkel a hatalom „a mostani nehéz időkben az emberek segítségére siet”.

Orbán Viktor egyetlen szemhunyására tíz százalékkal csökken a háztartások rezsije, a költségvetés fél évre közterhekkel együtt átvállalja 11 kritikus helyzetben lévő ágazat minimálbér-emelését, visszafizeti az államigazgatásban elhelyezkedő végzett diplomások nullszaldós kamatra tervezett diákhitelét, csökkenti az államadósságot, segít a devizaadósokon, megszabadítja hiteleiktől a településeket, kórháztól iskoláig behabzsol mindent, s az MNB-kamatláb kierőltetett vágása mellett még „tisztes hasznot ígérő”, három évre szóló eurókötvényeket is kibocsát.

Az egész mindinkább arra a családra hasonlít, amely hétről hétre mindent egyetlen „biztosan nyertes” lottószelvényre tesz fel. A kabinet sorsjegye az áhított növekedés, amelynek adóbevételeivel finanszírozni lehetne az ígéreteket és a hájasodó állam működését. Csakhogy a jövőből egy biztos csupán. A recesszió, amelybe egy barátságtalan világgazdasági környezetben ugyan, de maga a politika taszította az országot.

Nincs összehasonlítási alap, de az az érzésünk, hogy az utóbbi két év állami újraelosztó megszorításai jóval szigorúbbak voltak az ortodoxia által feltétlenül diktáltaknál. Az az érzésünk, hogy a kabinet az első Orbán-kormány gyakorlatát próbálta indigózni: szigorú fiskális politika a ciklus elején, hogy aztán a választások előtt lazítással kezelje a kormányellenes hevületet. Ne csak bespájzolt párt- és kormánypénzekre gondoljunk, hanem arra az eltökéltségre is, amellyel a kabinet a háromszázalékos uniós hiánycélhoz ragaszkodik. Az unió persze másodlagos, a biztos remény a fontos, hogy jövő tavasszal kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, s így semmi sem veszélyeztetheti a társadalmi hűtővízként szolgáló kohéziós pénzeket.

Akár sikeres is lehetett volna a húzd meg, ereszd meg. Gyorsan szerveződik azonban a politikai ellenzék. Ami pedig ennél is fontosabb: első regnálásával szemben a kormányfő most az egész ország torkát markolta meg, túl sok így a haragos ellenfél, a társadalmi elégedetlenség növekedése pedig még az ellenzék rendeződését is jóval megelőzi. Ha 2014-ben mégis tapsot arat a Fidesz, folytatódhat a kormányzati lottójáték. Ha minden cselvetés ellenére megtörténik a rezsimváltás, akkor az új kormány a Fidesz gazdasági ígéretcsapdájába kell lépjen, onnan szervezheti csak újjá a piacgazdaságot. A nyomorultság még egy ideig marad. Felébredhetünk viszont a lottóötös álmából.