Csípőre tett kéz, dacosan előreszegezett áll, felhúzott váll – csak egy elkényeztetett kisgyerek tud így feleselni, cérnahangon affektálva, hogy megmond a mamájának. Mindannyian ismerjük ezt a tenyérbe mászó tekintetet, valljuk be, kell önmérséklet az elviseléséhez. Legalább ennyi higgadtsággal illik mostanság híradót nézni. Ugyanaz a szemtelen gyerkőc öltögeti a nyelvét különböző kiszerelésekben. Többnyire az überszabály érvényesül. A hét feleselője Kiricsi Karola, a médiahatóság szóvivője, „ellenfele” Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára, az erősebb báty szerepében: Orbán Viktor.

A történet ismerős: a szülők (EU) megint akkora tockossal fenyegetnek, hogy attól kódulunk, amire az a válaszunk, hogy egyrészt kétharmad van (lásd erősebb báty), másrészt ti sem vagytok különbek. A tockost most éppen nem kötelezettségszegésnek, túlzottdeficit-eljárásnak, leminősítésnek hívják, hanem monitoringnak. Az ET főtitkára két hete nálunk járt, és értésünkre adta, hogy ha nem viselkedünk végre rendes felnőttként (nem tartjuk be az alapvető jogállami normákat), annak sírás lesz a vége.

De tovább szájal a kölök. Szerencsére a kormány a találkozóról nem adott ki érdemi nyilatkozatot (hacsak azt nem, hogy Navracsics Tibor csak egy „informális kávézás erejéig” találkozott a főtitkárral, akivel „személyes kapcsolatot ápol”), nem úgy Kiricsi Karola. A vita egyik alfejezete ugyanis a médiaszabályozás, különösen a médiahatóság függetlensége, amit a főtitkár ismét felhozott a budapesti találkozón. Erre az volt a kormányszóvivővé avanzsált Kiricsi Karola válasza, hogy levélben kérnek a főtitkártól „egyértelmű és határozott útmutatást” arról, hogy melyik ország gyakorlata jelenti náluk az európai sztenderdet: a cseh, a dán, a brit, a holland vagy az ír példa, ahol a médiahatóság tagjai szintén kormányzati kinevezettek, esetleg a francia mintát ajánlja figyelmünkbe, ahol a médiahatóság három tagját a köztársasági elnök jogosult kinevezni. A főtitkár válaszából Médiatanácsunk levele szerint talán azt is megérthetjük, „hogy az említett példákkal szemben miért nem tekinthető európai sztenderdnek az, ha egy ország parlamentje minősített többséggel választja meg a médiatanács tagjait, mint ahogy ez Magyarországon történik”.

Ejnye, szabad ilyet? Először is nem beszélünk mások helyett, hülyén veszi ki magát, különösen, ha a kormánytól való függetlenségünket akarjuk bizonygatni. Ha meg okvetlenül meg kell szólalni, akkor sem mutogatunk ujjal másokra, hogy „ők kezdték”, mert ez apucit egyrészt hidegen hagyja, másrészt valószínűleg jobban tudja egy szóvivőnél, hogy a nevezett országokban vannak garanciák a médiahatóság függetlenségére, meg hatalmuk sincs ekkora. (Britekkel példálózni, most komolyan?!).

Különben is, ezt a meccset már lejátszottuk. A CEU vaskos tanulmányban mutatta ki, hogy az előszeretettel hivatkozott országokban nem rendelkeznek az NMHH-hoz mérhető jogkörrel a médiahatóságok, plusz egyik országban sem a hivatkozott testület az egyetlen médiahatóság, pláne nem neveznek ki egypárti delegáltakat tizenévekre. A hatóság akkor is sértett vállrándítással intézte el az ügyet, és azóta is úgy hivatkoznak például Franciaországra, mint valami diktatúrára.

Még jó, hogy nem találtak olyan példát, ahol mondjuk még börtön is jár (és nem csak kizárás, mint nálunk) azért, ha egy rádiótársaság pályázati anyagában számozatlanul hagyják az üres hátoldalakat. Esetleg Bahreinben.

Mindazonáltal nem lennénk Thorbjorn Jagland helyében sem. Jól berezelhetett a kétharmados bátyuskától, Kiricsi Karola dörgedelmei hallatán reszketve lazít a nyakkendőjén, elfojt egy ősi norvég káromkodást, majd hadat üzen Franciaországnak.

Thorbjorn Jagland