Semjén-ügy: kinek a szégyene?
A Semjén-sztori egyre több szereplője tett már valamit a becsülete renoválása érdekében. Semjén Zsolt erejéből egy „jóhiszeműen jártam el”-re futotta. Az ő ténykedése kapcsán még sokkal több a kérdés, mint a válasz, de legalább a felismerésig eljutott, hogy ez a játék most nem babra megy. Az emberi tisztességről meg a politikai jövőről van szó, és nem ő (de még csak nem is Orbán Viktor) mondja meg, hogy az ügy mikor van lezárva.
Az ELTE súlyos tudományetikai vétséget állapított meg – vétkest nem rendelt hozzá, ám azzal, hogy eljátszott a gondolattal, fennálltak-e Semjén esetében az oklevél kiadásának feltételei, valójában mégiscsak rámutatott a hunyóra. Molnár Attila Károly, Semjén konzulense a „nevére vette” a miniszterelnök-helyettes dolgozatában és az ő publikációiban is felbukkanó szövegrészeket – ellenkező állítás nem látott napvilágot, vagyis senki nem állt elő azzal, hogy valójában Molnár csent volna Semjéntől. A társadalomtudományi kar oktatói tegnapi közleményükkel „erkölcsi értelemben érvénytelenné” nyilvánították a Semjén-művet: ez az első érdemi lépés az egyetem jó hírének helyreállítása irányába.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetése és belső közvéleménye viszont tovább tűri szótlanul, hogy egy összeollózott, színvonaltalan és többször elsütött dolgozatra apellálva valaki egyetemi doktornak titulálja magát, lehúzva maga mellé az intézményt, és megkérdőjelezve az ott kiadott diplomák értékét.
Pedig ők is tudhatják, hogy Semjén már rég nem lesz kormányfőhelyettes, amikor ők még mindig viselik a szégyen bélyegét. Ez is van akkora skandalum, mint Semjén Zsolt plágiuma.