A hetedik „stratégiai megállapodást” írták alá tegnap a kormány és a nagyvállalatok közötti együttműködésről. Akár fel is lélegezhetnénk, végre oszlani látszanak a felhők a politika és a multik kapcsolatának egéről.

De: csálé a kölcsönös mosoly. Piacgazdaságban ugyanis a politikának sem vidám, sem durcás dolga nem akadhatna semmilyen magánvállalattal. Nem üzletfelek ugyanis, legfeljebb kulturált ellenfelek, előkelő – egymásnak – idegenek, sokszor teljesen eltérő érdekekkel. Ezek a látványos kiegyezések csak azt igazolják, hogy a politika a saját érdekeinek megfelelően befolyásolni akarja a gazdaságot, amelynek szereplői ettől egyenlőkre és még egyenlőbbekre hasadnak. Ami azzal is jár, hogy növekszik az e körből kimaradók bizonytalansága, kiszolgáltatottsága, netán piaci alamuszisága. Hiszen ki ne szeretne az állam védernyője alatt piacra lépni, akár még azt is vállalva, hogy egy-egy versenytárgyaláson a valódi ár alá ígér. S hát – az állami kézben lévő cégek példájából tisztán megtanulhattuk – minél nagyobb az állam befolyása egy-egy vállalkozásban, úgy növekszik a kísértés, hogy annak vezetése ne piaci, hanem politikai kritériumok alapján döntsön.

A politika persze most is mindent megígér, csak hogy magához édesgesse az eddig hidegen kezelt multinacionális vállalkozásokat. Utat épít, hidat bővít, tömegközlekedést javít, főiskolát alapít. Csak azt nem tudni, hogy miből. Ígérnek a multik is, hogyne ígérnének, hiszen nekik is fontos a különleges kapcsolat: növelik a magyar beszállítók arányát, együttműködnek a szakképzési és felsőoktatási intézményekkel, részt vesznek a közéletben, befektetői körökben jó hírét viszik az országnak. Talán azt remélik, cserébe, „adott esetben” a körből kimaradókkal szemben békén hagyják őket: informális viszonyok, általános törvényi háló helyett.

A nemzetközi cégek korszerű technológiát, sokszor szokatlan, de fejlett munkakultúrát, (esetenként elfogadhatatlan, mégis egyfajta gazdasági logikát tükröző) vezetéstechnikát hoznak az országba, és munkahelyeket teremtenek. Azt azonban nem sorolnánk az előnyök közé, ha nem ismerjük fel, hol kezdődik a politika és hol végződik a magánszektor. Mert a hírek szerint az egyik cég például véleményezni kívánja az új munka törvénykönyve tapasztalatait, más szerződésekben meg az szerepel, hogy az adott vállalat kész tevékenyen részt venni az ország versenyképességét befolyásoló jogszabályok tervezetének megvitatásában. Azzal is foglalkoznának immár pecséttel ellátva, amihez voltaképpen nincs közük.

Erős a gyanúnk, itt a nagyvállalatokat akarják helyettes kormányként, érdekképviseletként használni. Pedig minél inkább szabályozza a politika az üzleti életet, az annál inkább érdekeltté válik a politika „szabályozásában”. A stratégiai korporativizmus árnyalódik itt együttműködés címén, ami csak arra jó, hogy meg lehessen kerülni a hagyományos piaci szabályozást. Csak úgy, a „szabadságharc” jegyében.

Bejelentés előtt