Több mint 1600 ember kedveli, és a logója három – talán mackó alakú – gumicukor. A We Love Hungary (Szeretjük Magyarországot!) felirat szellemében, tehát piros, fehér és zöld színben. A Facebookon megtalálható Friends of Hungary (Magyarország barátai) elnevezésű profilon ez, meg a kékfestő szoknyák alól kibukkanó, formás táncos női lábak fogadják a látogatót.

„Magyarország barátaira” azért kerestem rá a népszerű közösségi oldalon, mert a hírekben azt olvastam róla: az Orbán-kormány 15 millió dollár, átszámítva jó 3,8 milliárd forint értékben az Egyesült Államokban bejegyzésre kerülő alapítvány létrehozásáról döntött. Méghozzá azzal a céllal, hogy ezzel erősítse „a diaszpóra magyarsága nemzeti identitását és a nemzeti összetartozás kötelékeit”.

A nem kevés közpénzzel kistafírozott alapítványról többet egyelőre nem lehet tudni. A magasztos megfogalmazás és az a tény, hogy az alapítványban a magyar államot a Miniszterelnökség képviseli, azonban arra enged következtetni, hogy esetleg a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsoltot érdemes keresni az akció mögött.

Semjén korábban már beszélt hasonló, a nyugati magyarságot összefogó kezdeményezésről. Az is biztos, hogy a Friends of Hungary Facebook-profilban feltüntetett Új Társadalom Szalonban egy sor KDNP-s politikus található: Semjén mellett Harrach Péter, Pálffy István, illetve a Fidesz-színekben a parlamentbe jutott villányi borász, Tiffán Zsolt.

Kellő információ hiányában csak találgatni lehet, hogy mit is akar az Egyesült Államokban a Friends of Hungary. Újabb potenciális szavazókat begyűjteni? Valamiféle érdekkijáró szervezetként a befolyásos örmény lobbit ellensúlyozni? Azt elérni, hogy az országot ne azonosítsák az azeri baltás gyilkos kiadóival? Vagy szembeszállni a liberális újságírók uralta, az Orbán-kormánnyal nagyon kritikus médiával? Arra, amelyre annyit panaszkodott a konzervatív The Washington Timesban a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár?

S milyen képet kíván sugározni Magyarországról a Friends of Hungary? A folyamatosan a múltba révedő, a Horthy-korszakra minduntalan visszakacsintó, Nagy-Magyarország térképes matricával furikázó, az abortuszt bűnnek, a nőket a tűzhely mellé képzelő úri országét? Vagy egy világra nyitott, a hagyományaira büszke, a történelmével bátran szembenéző, a vallásokat tisztelő, az államot az egyháztól azonban szigorúan elválasztó, a Nyugat felé orientálódó országét?

A válasz azért is nehéz, mert mi sem vagyunk igazán tisztában önmagunkkal. Pedig ideje volna már egyszer rendet rakni a fejünkben. Elhelyezni ezt az országot és nemzetet a világban. Sokat segítene. Több barátunk lenne. És nem is kellene rá 15 millió dollárt elkölteni.