Révész Sándor: Tetemre HIV-es

Van egy terület, ahol a kormány mindent megtesz azért, hogy öröklött lemaradásunkat behozza. A HIV vírusok életesélyeiről van szó. A HIV-fertőzöttek száma nálunk messze van az európai átlagtól, de gyors ütemben közelítünk hozzá. A HIV-fertőzöttek száma kétszer akkora, mint öt évvel ezelőtt. Az idén már szeptember végéig találtak annyi új fertőzöttet, mint tavaly egész évben, pedig az a szám is jóval nagyobb volt, mint a korábbiak.

Ennél látványosabban nehéz figyelmeztetni: hatalmas óvszer Budapest belvárosában az AIDS 2010-es világnapján
People walk inside a giant condom on World AIDS Day in central Budapest December 1, 2010. REUTERS/Bernadett Szabo (HUNGARY - Tags: HEALTH SOCIETY) BEST QUALITY AVAILABLE

A lakosság egy százaléka sem jár HIV-szűrésre. Alig van ország Európában, ahol ilyen kevés embert szűrnek. Az optimista szakemberek szerint a fertőzöttek 50, a pesszimisták szerint 70 százaléka nem tudja, hogy fertőzött, így azt sem, hogy fertőz. A jogszabály biztosítja mindenkinek az anonim, önkéntes és ingyenes szűrést, de a kormány nem. 1999-ben még százmillió (akkori) állami forintot osztottak szét a HIV-vel foglalkozó szervezetek között, tavaly 15 milliót, az idén még egyetlen fillért sem.

2010-ig sem volt jó a helyzet, de működtek az óvszerosztó, a szűrő-, az ártalomcsökkentő programok. A fülkeforradalom azonban már a 2010-es AIDS-világnapon betiltotta az összes addigi bevált programot, s a rizikócsoportok megszólítása helyett átállt az általános moralizálásra. A nemzeti AIDS-stratégiát 2010-ben kidobták, másik nincs. A Nemzeti AIDS-bizottságot másfél éve nem hívták össze. Az 1990 óta közpénzből működtetett óvszer-automaták az ősszel kiürültek, mert a támogatásukat beszüntették.

Az ország első és szinte egyetlen anonim HIV-szűrő állomása, a húsz éve bizonyító AATSZ 2012-ben feleannyi szűrést sem végez, mint korábban, mert semmi támogatást nem kapott az államtól. Még a pályázaton elnyert pénzét is befagyasztották. Az Európai Unió és a Német Egészségügyi Program nagyszabású HIV-megelőzési programot hirdetett, melyből igen jelentős forráshoz juthattunk volna, de 2015-ig kizártuk magunkat ebből is, mert a Nefmi nem írta alá a pályázáshoz szükséges szándéknyilatkozatot.

A teljes szakmai és politikai konszenzussal elfogadott nemzeti drogstratégiát 2010-ben szintén kidobták, elfogadtak helyette egy másikat, amelyet éppoly sokan tartanak rossznak, mint amilyen kevesen jónak. Ez elsorvasztotta az ártalomcsökkentő programok jelentős részét, különös tekintettel az intravénás droghasználók tűcseréjére.

Vannak tapasztalatok arról, hogy ez milyen következményekkel jár. A tűcsereprogramok leállítása Görögországban is, Romániában is a HIV-fertőzöttek számának robbanásszerű növekedéséhez vezetett az intravénás droghasználók körében. Romániában két év alatt megkétszereződött körükben a HIV-fertőzések száma. Az egy csoporton belüli magas fertőzöttség pedig pillanatok alatt jelentősen megnöveli a fertőzöttség mértékét az egész társadalomban. Ha ezt összerakjuk, csak arra következtethetünk: a kormány szabotál. Aki nem azt a vizet issza, amit a papok prédikálnak, dögöljön meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.