Kezd divatba jönni Európában az előválasztás intézménye. Múlt vasárnap az olasz balközép párt tartott miniszterelnök-jelölti választást, tavaly ilyenkor a francia Szocialista Párt döntött úgy, hogy a párttagok összességére kiterjedő, belső választás keretében dönti el, ki legyen Nicolas Sarkozy kihívója. A végeredményt ismerjük: az előválasztás győztese, Francois Hollande megverte Sarkozyt is.

Nyugat-Európában az előválasztás ötlete Romano Prodi nevéhez fűződik. Amikor 2005-ben egy, a centristáktól a kommunistákig terjedő választási szövetség formálódott Itáliában Berlusconi legyőzésére, a miniszterelnöki poszt legesélyesebb várományosa, Prodi javasolta az amerikai példa – kissé módosított formában történő – átvételét. Akkor több mint négymillió ember járult az urnákhoz, s nagy többséggel Prodit választották Berlusconi kihívójának. És ő győzött. Immár másodszor verte meg a Lovagot a 90-es évek eleje óta.

A franciák tavaly némileg továbbfejlesztették az előválasztás intézményét, s élve a szimpatizánsok aktivitásával, a párt anyagi támogatására is felhasználták az eseményt: a szavazók ugyanis legalább egy euróval kellett, hogy támogassák a Szocialista Pártot. Az olaszok most még tovább finomították a rendszert. A párttagságon messze túlmutatva valamennyi választásra jogosult állampolgár – akár Berlusconi híve is – voksolhatott, ha legalább 2 euróval támogatta a balközép pártot és előzetesen regisztrálta magát. Most először szavazhattak a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is.

Persze sokan voltak, akik féltették a párt egységét, attól tartván, hogy a jelöltek vitái szétszabdalják az egyébként is frakciókra szeletelődött baloldalt. Az ellenkezője történt: a kétfordulós előválasztást megelőző tévéviták felkavarták az állóvizet, aktivizálták a politikai konfliktusokba belefáradt választókat, segítettek tisztázni a jelöltek álláspontját, s nem mellesleg óriási publicitást adtak az olasz baloldalnak. S a választók ezúttal is bizonyságát adták bölcsességüknek. A párt tapasztalt, miniszteri tárcákon edződött főtitkárát, Pier Luigi Bersanit választották miniszterelnök-jelöltnek a fiatal s kissé szertelen, de a jövő nagy ígéretének tartott firenzei polgármesterrel szemben.

Idehaza is formálódni látszik valamilyen demokratikus összefogás, választási szövetség. A jelöltek még csak kóstolgatják egymást, de máris borítékolható: ha összeállnak is, mindenki magának szeretné a vezér szerepét. Egy gondolat erejéig felvetődött bennünk: miért ne ülhetnénk fel mi is erre az újsütetű európai divathullámra?

Miért ne rendezhetne az Orbán ellen összefogni készülő demokratikus ellenzék előválasztást annak eldöntésére, hogy ki legyen a Fidesz elnökének, a hivatalban lévő kormányfőnek a kihívója? Félünk a választók döntésének esetlegességétől? De hát látjuk, akit eddig Európában közvetlenül a választópolgárok jelöltek, mind győztek. Prodi is, Hollande is. S Bersani is nyerésre áll.