Az eddigi Mr. Euro, Jean-Claude Juncker ugyanis az év végén távozik posztjáról. A luxemburgi kormányfő már korábban jelezte, belefáradt a válságmenedzseri pozícióba. Jegyezzük meg, Junckerrel egy meggyőződéses európai államférfi és miniszterelnöki rekordtartó lép le a színről. A nagyhercegség kormányfői posztját 1995 januárja óta tölti be. Akkor Németország kancellárja Helmut Kohl, Franciaország államfője a néhai Francois Mitterrand volt.

Az Eurogoup élére gyorsan kellene megfelelő utódot találni. A vészhelyzet nem múlt el. Görögország csak némi oxigénhez jutott, Ciprus hamarosan a védőernyő alá kényszerül, Portugália és Spanyolország sem menekült még ki a viharzónából. Az európai bankfelügyelet sincs elrendezve.

A nyugat-európai sajtóból úgy tűnik, hogy az európai integráció motorját adó német–francia duó megállapodott: ezentúl felváltva és ők töltik be az Eurogroup elnöki tisztét. Most a legesélyesebbnek Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter tűnik. A kisebb eurózónás tagállamok azonban tartanak egy még nyomasztóbb Berlin–Párizs-hegemóniától. Az osztrákok azzal hozakodtak elő, hogy ne pénzügyminiszter, hanem kormányfő töltse be a fontos megbízatást. Alapvetően olyan személyiségre volna szükség, aki képes közvetíteni az eurózóna gazdag és szegény tagállamai között.

Akár megvalósul, akár nem a német–francia rotáció, egyértelmű: Berlin és Párizs elemi erővel igyekszik – legalábbis gazdasági-pénzügyi értelemben – még erőteljesebben a két- vagy többsebességű Európa felé nyomni az integrációt. A két hangadó főváros között ugyanakkor sok a vitás kérdés. A helyzetet bonyolítja, hogy Németországban jövőre választanak, Franciaországban a baloldal kormányoz az elkövetkező években.

Magyarország ugyan távol van az eurózóna-tagságtól, gazdasága viszont minden ízében kötődik a közös valutát használó belső körhöz. Érdekünk, hogy hazánk ne szakadjon le a centrumról, ahova például a közép-európai „bezzegország”, Szlovákia tart. Az elmúlt évek kettős beszéden alapuló, szabadságharcos retorikája és gyakorlata azonban sajnálatos módon a periféria felé sodorta az országot. Az unió következő költségvetéséről zajló vita, a kohéziós támogatások megőrzése, a 2013-ban esedékes közép-európai év kecsegtető alkalmat kínál arra, hogy Budapest szövetségeseket találjon a felzárkózáshoz. Az agrártámogatások kapcsán például éppen Franciaország lehet partner. Ahhoz, hogy partnernek is tekintsék a magyar kormányt, elengedhetetlen a megbízhatóság, a kiszámíthatóság. Az uniót temető fordulatokkal is fel kellene hagyni. A folyamatosan beszólogatókat ugyanis otthagyják. A periférián.