Demokratának lenni annyi, mint nem félni a metrón – ferdítette el a híres mondást Majtényi László a Facebookon. Elnézve az utasok tömegét, sok bátor demokratánk van, bár arcukon nem annyira az elszántság, mint a fásult kényszer látszik – meg akarják úszni azt a néhány megállót.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy szerdán két hírt kényszerített egymás mellé az élet. Az egyik arról szólt, hogy komoly műszaki baleset történt a 3-as metrón, a másik, hogy a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélettel kimondta a Mal felelősségét a 2010-es iszapkatasztrófa ügyében.

Hosszú hónapok óta érkeznek egymás után a szakjelentések és az események, száll a füst, törik a sín, nyitott ajtókkal fut a szerelvény, szerintem a polgári védelemnek ma már nem atomtámadásra, hanem metrószerencsétlenségre kellene fölkészítenie az embereket, már akinek tényleg van mersze vállalni a föld alatti szellemvasutazást. Fölösleges elmerülni a műszaki részletkérdésekben. Ha ezekbe beleártja magát az ember, úgy járhat, mint az a műtétre váró, aki az interneten tudakozódik a rá váró tortúráról: megrémül, és már a vérvételnél föladja. A hármas metróval kapcsolatban abban valamennyi szakértő véleménye egyezik, hogy rémesek az állapotok, de vannak, akik igyekeznek nyugtatni, hogy nem annyira drámai a helyzet, mások szerint pedig csak a végtelen mázlinak köszönhető, hogy eddig még nem történt komolyabb tragédia. A laikus víziói egy föld alatti alagútban azonban ma már inkább emlékeztetnek egy katasztrófafilmre, mint egy mindennapos hibára, amit az utas észre sem vesz.

De lépjünk túl a csupasz riogatáson. Ki lesz a felelős, ha – isten őrizz! – történik valami? Mióta tudják az illetékesek, hogy időzített bombaként ketyeg alattunk minden, aminek karbantartását nem végezték el időben vagy úgy, ahogy kellett volna? Villamosok, buszok, vasutak, sőt lassacskán egy ország van lassú jelre állítva, mert normális sebességnél még nagyobb lehetne a baj. A pénzhiány és a hatalmi kiszámolósdi nem mindenre magyarázat, mert újabb és újabb nemtörődömségek rakódnak egymásra, egészen addig, amíg tényleg csak a tanácstalanul széttárt kar marad. Meg a mázli. Vagy a pech.

Izgalmas volt 2010-ben azt látni, ahogy az iszapkatasztrófa okát a politika azonnal leegyszerűsítette, és tálcán szállította a bűnösöket. Emlékszem a parlamenti képviselők osztatlan tapsviharára, amikor a miniszterelnök bejelentette az előzetes őrizetbe vételeket. Nem akarom én most sem kisebbíteni a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. felelősségét, az elővigyázatlanságok, mulasztások és elmaradt javítások, cserék sora azonban láncszerűen kapcsolódik egymásba, sokszereplős a dráma, nem pedig egy, éppen a régmúltból át nem írt, de sokaknak tetsző mese a sunyi és mohó tőkésekről, akik ránk engedik a vörös iszapot. Nem a bíró szerdai ítéletét vitatom tehát, hanem arra szeretnék figyelmeztetni, hogy az előre csomagolt történetek, néhány kijelölt vétkessel, könnyen füstmérgezést szenvedhetnek. Amikor kitör a pánik egy metróalagútban, amikor nyílt pályán, a robogó vonat alatt eltörik az a sín, amelyről már korábban több belső jelentés szólt, vagy ha a busz az elromlott fék miatt a Dunába zuhan, hány per várható? És mit tegyünk akkor mi, utasok, bátor demokraták?