Hajba Ferenc: Hazudik a muzsikaszó
Ez való a magyar vidéknek. A magyar nóta meg az operett. Ez az a kulturális hiány, melytől kongott a lelkünk, ami üressé tette dolgos hétköznapjainkat. Most aztán megkapjuk a magyar közrádiótól, mely regionális hírek helyett középhullámon nemsokára már a Gyere Bodri kutyám kezdetű kesergő, vagy éppen a Jobb karom, bal karom, átölellek, ha éppen akarom népi pajkosság örök becsű soraival önt lelket a vidék Magyarországába.
Előtte persze még meghallgathatjuk a Kossuth adó szerkesztőinek, műsorvezetőinek csillapíthatatlan nyomulását egy kis hatalmi buksisimogatásért, de aztán hegedű-, bőgő- és cimbalommuzsikára indulhatunk dolgozni az állatokhoz meg a földre.
Kultúrát a földekre, mondta a titkár elvtárs az operett című (Te rongyos élet) filmben. Az ötvenes évek óhaja most megvalósulni látszik. A hithű ripacsokkal flegmálkodó gagyi színházak után a vidék népének napi kultúréhét közszolgálatilag magyar nótával verik el. Hegedülnek, szépen muzsikálnak, jókedve van az egész világnak.
Azt, hogy a kultúráról mit gondolnak azok, akiknek hivatalból is gondolni kéne valamit kormánytisztviselőként, azt tudtuk: Wass Albert írásait hiszik irodalomnak, a Kerényi megrendelésére készült naiv festészetet képzőművészetnek, építészetnek a Nemzeti Színházat, színháznak meg az Újszínházat. Egyszerűek és komikusak, mint a sárkányt legyőző Szent György mellén a Police felirat.
De hogy a vidékről mit gondolhat a kurzuskultúra szócsöve, a kurzusrádió, az ennyire azért nem volt világos. Az ő fantáziájukban a vidék embere valószínűleg ma is kék kapcát gyűr a tehénszaros csizmájába, fogkrém helyett kisüstivel mos fogat, reggelente bicskájára böki fel a szalonnát, úgy teszi a szájába, az asszony nejlonotthonkában nyújtja a rétestésztát az urának, miközben azt dudorássza: Húzd rá cigány! Ne is állj meg, Sötét még az éjjel… / Muzsikánál majd az idő / Tán hamarabb mén el.
Reggelente a vidék helyi, regionális hírei helyett asztali hegedűmuzsika szól a fülünkbe, még csak ötezrest sem kell tenni a vonóba, beugorhatunk a nagybőgőbe, vigadhatunk sírva, sírhatunk vigadva, egy hazug, negédes világba.
