Hosszú lesz még az a nap, amely 2007. augusztus 25-én virradt fel a harmadik köztársaságra, amikor egy radikálisan jobboldali, parlamenten kívüli pártocska kezdeményezésére megszületett a magyar demokrácia első, bakancsban trappoló fekete rohamosztaga. A Jobbik valósággá lett „hagyományőrző gondolata”. Addig csattogtak módszeresen, mígnem a politikai szárny 2010-ben, harmadik legerősebb pártként, legálisan bejutott a parlamentbe.

Múlt hétfőn aztán elszakadt a cérna, vasárnapra pedig mindenki egyszerre felébredt, pedig nem történt más, mint hogy a náci párt a parlamentarizmus kereteihez simuló szakaszán ismét átlépett a radikális belső ellenzék. A józan ész persze azt diktálná, hogy a listázó felszólalás világbotránya után legalább egy darabig csendben maradnak. Nem fognak.

Nem fogják abbahagyni, mert minél jobban sarokba szorítva érzik magukat, annál inkább fognak karmolni, mert nem tehetnek mást, ez minden szélsőséges párt ízléstelen esztétikájú politikai logikájának a természete: „sajnálattal veszi tudomásul, hogy az MSZP és a Fidesz a Hit Gyülekezetével közösen éppen advent első vasárnapján ült fel a politikai hisztériakeltésnek a saját maga által gerjesztett hullámaira.”

Nem fog elhallgatni, mert joggal úgy gondolhatja, a vihart a változatlan politikai helyzet fogja lecsendesíteni. A lényeg ugyanis nem változott. A választások előtt másfél évvel a politikai erőviszonyok a jobboldalon befagytak: a Fidesz továbbra is csak a Jobbik szavazóinak elhódításában reménykedhet, miután a demokratikus baloldal megszólította a társadalmi közepet, s széles koalícióra készül. Orbán 2011 tavaszán lezárta a középre nyíló ajtókat, ám hogy a szélsőjobbról nyerjen, neki magának is hozzájuk kell radikalizálódnia.

A Jobbik nem fog elhallgatni, mert ha sikerülne is betiltatni, úgy mártírsorsként megoldódik saját legfőbb dilemmája: nem neki kell a parlamenti ketrecből kiszabadulnia, kitaszítják onnan, s akkor a félig már lebontott, de még mindig szabályozott harci terepről az ő igazi mezsgyéjére, a partizánerdőkbe vonulhat. Inkább nyer, mint veszít, akkor is, ha radikálisabb, mint a tábora, akkor is, ha az radikálisabb nála.

Nem fog elhallgatni a Jobbik akkor sem, ha karanténba zárják. Késő: már nincs légmentes karantén, sem a politikában, sem a nyilvánosságban, sem a falusi kultúrházak termeiben. S ha volt merszünk attól a 2007. augusztusi naptól mostanáig félszegen morogni, úgy legyen még annyi önuralmunk, hogy ne licitáljunk a Kossuth térre: ne verjük szét hirtelen a parlamentarizmus maradékát, hogy aztán a demokrácia morzsáit is felzabálja a rendkívüli törvénykezés, módosított házszabály, alaptörvény. A Jobbikot a parlamentbe kell beszorítani, és parlamentáris eszközökkel ott kell legyőzni, mielőtt végképp felemészti a társadalom immunrendszerét.