Pető Péter: Még civilebb vizsla

Ha majd a nagaszaki atombomba-támadás alkalmával rögzített képekkel kezdődnek a magyar népmesék. A jelenlegi információink szerint körülbelül akkor érjük el az abszurditásnak azt a fokát, s jön el az ideje annak, hogy az úgynevezett Civil Összefogás Fórum hiteltelenségről értekezzen a vasárnapi antifasiszta tüntetés apropóján. Márpedig a szervezet úgy véli, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila politikai vágyainak kiszolgálójává próbálta tenni a tiltakozó tömeget.

Az egylet szerint a Parlament előtt tartott vasárnapi demonstráció helyes szándékát hiteltelenné tette, hogy egy olyan kormány volt minisztere szólalt föl, amely eltűrte a neonáci Vér és Becsület egyesület 2007. február 10-i Hősök téri felvonulását. Hogy az említett időpontban a két politikus egyike sem volt tárcavezető, az nyilván a legkevésbé sem zavarja a társaságot, amely szerencsére azt nem felejtette el megjegyezni: Rogán Antal fideszes frakcióvezető beszéde volt csupán méltó a rendezvényhez.

Ebben a tájékoztatóban nincs semmi meglepő, amennyiben lényegében elképzelhetetlen olyan performance, amelyről a CÖF-nek ne Bajnai, Gyurcsány vagy Mesterházy jutna az eszébe, s ez ugyanúgy igaz a háztömbkerülő futóversenyre, mint két idegen közötti IMF-típusú találkozásokra.

Ezt bizonyítja, hogy a civil szervezet teleplakátolta az országot mindenféle poszterrel, amely a Bajnaihoz hajoló Gyurcsánnyal emlékeztet arra, kik tették tönkre hazánkat. Nem is teljesen haszontalan a kampány, amennyiben ez az első ígéretes próbálkozás, amely felveszi a versenyt a Magyar Vizsla című vicclappal, illetve a fideszes „Rosszabbul élünk, mint négy éve!” depressziót hirdető reklámprodukcióval.

Most meg, ugye, nem elég, hogy a baloldal tönkreverte úgy az országot, hogy abból még Matolcsy banánízű tündérfagyija sem képes kirángatni, hanem itt van még a hiteltelenség is. De ha már itt tartunk, akkor csöndesen megemlítenénk, hogy a CÖF eddig elfelejtette közölni, miféle pénzből finanszírozza a vígjátékát, melynek keretében Gyurcsányok és Bajnaik lepik el a közterületeket meg a lapokat. Pedig a CÖF nemrég még azt hirdette: nem leszünk gyarmat.

Ha így gondolja, akkor talán tényleg felfedhetné, melyik gáláns adományozó ajánlotta fel zsebpénzét poszterekre, mert társadalmi felelősségvállalása keretében helyesebbnek gondolta, ha százmilkákat dob politikai bulira a ciklus közepén, ahelyett, hogy hátrányos helyzetűek ösztöndíjprogramjait támogatná vagy árvaházakat dotálna. (Arra természetesen nem is gondolunk, hogy közpénzből állják a költségeket, mert éppen a teljesen tiszta kezek és lábak kormánya uralkodik.)

És amíg nem számol el ezzel a furfangos kampánnyal a CÖF, addig éppen úgy viselkedik, mint azok, akik szerintük tönkretették az országot, bárkik is voltak azok. Merthogy azért csúsztunk szét, mert átláthatatlanul mentek mindenfelé a forintok, s a hazugság határozta meg a tudatot.

Addig is köszönet a friss közleményért, ment szépen a kukába. Oda került a Magyar Vizsla is, miután kiugatta magát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.