Egy másik filmben egy mindenre elszánt anyakirálynőé, aki ördögi cselszövésre is képes, hogy trónra juttassa saját gyermekét. Trine Dyrholm nevét csak a dán filmgyártás avatott szakértői ismerik, pedig érdemes odafigyelni a 41 éves színésznőre. Ahogy a dán filmekre is, ezekből a közelmúltban kettőt is láttam, és mindkettő mélyen elgondolkodtatott, hogy hol tartanak ők. És hol vagyunk mi.

A Csak a szerelem számít című vígjátékot el lehetne intézni azzal, hogy könnyű szórakozás, amelyet Pierce Brosnan vendégszereplése dob fel. Az Oscar-díjas Susanne Bier filmje jóval többről szól, mint a megcsalt és súlyosan beteg nő románcáról a sármos ex-James Bonddal. Van benne szerelem, van benne irónia, de van benne más is. Leginkább tele van emberi történettel. Drámákkal, csalódásokkal. Hogyan fut zátonyra a fiatal pár esküvője, mert a vőlegény – még mielőtt tönkretenné ifjú hitvese életét – szembe mer nézni lappangó homoszexualitásával.

Az Egy veszedelmes viszony csodálatosan fényképezett, kosztümös történelmi film a felvilágosodás korából. Két óra alatt nagyságrenddel többet lehet megtudni a királyság történelméről, mint a gimnáziumi tankönyvekből. Ebben – a festői csehországi környezetben forgatott moziban – is bőven van emberi történet. Meg áthallás. Például arról, hogy mi az, ami megengedhető a reformok érdekében. A bigott, kiváltságait védő nemeseknél jobb-e, erkölcsösebb-e a külföldi doktor, aki miközben a világjobbító rendeletek érdekében manipulálja a gyengeelméjű uralkodót, a magára hagyott ifjú királynét szeretőként is boldoggá teszi.

Az Egy veszedelmes viszony költségvetése valószínűleg meghaladja az egész éves magyar filmbüdzsét. A stáblistáról kiderül, hogy a produkcióban és a forgatókönyvben fontos szerepet játszott a számos díjjal, köztük cannes-i Arany Pálmával elismert Lars von Trier is. Mégsem csak a Hullámtörés vagy a Táncos a sötétben rendezőjének köszönhető, hogy a dán filmgyártás az idén kirukkolt két ilyen figyelemre méltó alkotással. Ahogy olvasom az interneten, az észak-európai ország filmgyártását, főleg a támogatások elosztását koordináló Dán Filmintézet sem éppen angyalok gyülekezete.

Nepotizmus, a jó barátoknak juttatott pénzek és más botrányok ott is előfordulnak. Mégis fel tudnak mutatni nemzetközi szinten jegyzett produkciókat. S nemcsak azért, mert Dánia gazdagabb, mint Magyarország. A magyarázat szerintem abban keresendő, hogy képesek történeteket filmben elmesélni. Ha nem tévedek, magyar játékfilmet utoljára a nyáron mutattak be. Azóta semmi. Történet itt, a Kárpát-medencében is lenne bőven. Hívjuk be a dánokat?