Már ott tartunk, hogy egy pár kilométeres aszfaltcsík, egy új üzemcsarnok vagy szimplán egy gépsor átadása vezető hír a közszolgálati médiában. A kormány görcsösen bizonygatja, hogy íme, a beruházók itt vannak, szeretnek minket, munkahelyeket és értéket teremtenek. Szijjártó Péter kezéhez pedig lassan hozzánő a szalagvágó olló, ahogy az országot járva naponta adja át a kisebb-nagyobb fejlesztéseket, avatóbeszédében az elmaradhatatlan sablonokkal, így a munkaalapú társadalommal, a termelésre épülő gazdasággal és a keleti nyitással traktálva az ünneplő közönséget. Eseménynek tehát nem vagyunk híján: az M0-s új szakaszát például háromszor is átadták, igaz, csak egyszer számolták el.

A számok viszont kevésbé ünnepélyesen, de önmagukért beszélnek: a tegnap ismertetett harmadik negyedéves adatok azt mutatják, hogy tovább romlik a beruházási hajlandóság, amely a Gyurcsány–Bajnai-korszakban a válság, az Orbán-érában a krónikus bizalmatlanság miatt csökkent. Mára olyan szintre ért, ahonnan talán már tényleg csak felfelé van út. A régió leggyengébb beruházási rátájával „büszkélkedhetünk”, az unortodox gazdaságpolitika meghonosításával a beruházásoknak a GDP-hez mért aránya a kormányváltás előtti 22-ről 16 százalékra zuhant. Románia és Szerbia 26 százalékos tempóban hozza be lemaradását, míg a szlovákok és a lengyelek stabil 20-21 százalékkal növelik előnyüket velünk szemben.

De állítólag nem sokáig. Matolcsy György, újabb német tőkeinvázió képét felfestve, ódákat zengett berlini tárgyalásainak sikeréről. (Igaz, a tapasztalatok szerint muszáj gyököt vonni szavaiból.) A kormány is készül a beruházási boomra. Az állami MFB és az Eximbank feltőkésítésével, a Takarékbankba való beszállással, a Webbank elindításával épül az alternatív, nemzeti bankrendszer, amely olcsó hiteleivel – rosszabb esetben a jegybanki devizatartalékok részbeni bevonásával – felpörgeti a beruházásokat. Ha már a nyugatiaknak nem akaródzik.

De ha a megrendelésekre éhes kis- és középvállalati szektornak a beszállítói szerepkört szánja a kormány, ahhoz előbb – a kiszámítható gazdaságpolitika és a stabil és követhető adórendszer mellé – nagybefektetőket is produkálnia kell. Olyanokat, akik bíznak a magyar gazdaságban, nem félnek idehozni a tőkéjüket, és akik nem kormányzati ciklusokban gondolkoznak. Mint a Mercedes, amely az előző kormánnyal szövetkezve kezdte meg kecskeméti óriásberuházását, de mondhatnánk a rácalmási Hankookot is, amellyel a napokban kötött stratégiai szövetséget Orbán Viktor. Akinek pártja, ahol csak tudta, ott gáncsolta a dél-koreai abroncsgyártó megtelepedését.

Változnak az idők, kormányon már megbecsült partnerként kell kezelni azokat a stratégiai cégeket, amelyek – a sajátos honi körülményekkel dacolva – fejlesztési terveket szövögetnek. Ők a tervek szerint felülről zárt, negyventagú klubot alkotnak majd. Ahol a mi Ali Babánk maga mellé állítja a profitvadászatról leszoktatott negyven rablót – mindnyájunk épülésére. Mesés vállalkozás mesébe illő kilátásokkal.