Nem felejtek

11 évvel ezelőtt, 2001. november 23-án az Országgyűlés elnökének benyújtottam az 5513. számú országgyűlési határozati javaslatot a 13. havi nyugdíj bevezetéséről. Nem az évforduló miatt említem ezt, hanem azért, mert a napilapokban és máshol is megjelent kormánypárti hirdetés azt is szóvá teszi, hogy a Bajnai-kormány 2009-ben csökkentette a nyugdíjakat, ugyanis eltörölte a 13. havi nyugdíjat.

A hirdetést megfogalmazók bizonyára elfelejtették, hogy 2009-ben válság sújtotta hazánkat is, ezért nem értem, hogy miért írják azt, hogy nem felejtünk.

Én sem felejtek. Nem felejtem el, hogy a határozati javaslatomat a bizottsági ülésen nem támogatták a Fidesz és KDNP képviselői, pedig hangsúlyoztam, hogy 1990-ben az átlagnyugdíj az átlagkeresetnek 66,1%-a,

2000-ben csak 59,1%-a volt. Az előterjesztésben arról is szóltam, hogy a decemberi nyugdíjfolyósítás után csak hat hét múlva kapják meg a nyugdíjasok a következő nyugdíjat, ami a jelentős decemberi kiadások miatt sok gondot okoz. Azt is megemlítettem, hogy a 13. havi nyugdíj elősegíti az életük alkonyán élők karácsonyi ajándékozását is. Tehát a Bajnai-kormány azt a 13. havi nyugdíjfolyósítást szüntette meg, amit a Fidesz 2001-ben nem támogatott. Így nincs erkölcsi alapja az egész országot elárasztó hirdetésdömpingnek. Az MNB egyik vezetője arról nyilatkozott, hogy aki kitalálta a 13. havi nyugdíjat, annak az évkönyvekben kisbetűvel kell írni a nevét. Így lettem én is egy kicsit nemecsek ernő. Ennek ellenére most is azt vallom, hogy tartós és jelentős gazdasági fellendülés, számottevő foglalkoztatottság növekedés után fokozatosan újra be kell vezetni ezt a támogatást a nyugdíjasok számára.

 

Hajdúszoboszló

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.