Miközben alig látni darut az országban, előkészített, majd magukra maradt telkek, félbehagyott építkezések, tönkrement befektetők, ki nem fizetett alvállalkozók történetei keringenek, öröm olvasni egy olyan lendületes felsorolást, amelyet az ötödik évébe lépett internetes Szent Korona Rádió – Nem rabszolgáknak! – ad közre a zsidó lakóparkok számbavételével. 

Komoly gyűjtőszenvedély vezeti őket még ebben a beruházásokban szegény időszakban is, mert úgy vélik, még mindig nincs eléggé leleplezve az, hogy a „bosszú népe” hogyan kebelezi be lakóparkról lakóparkra hazánkat. Felhívják pártolóikat, hogy osszák meg velük ez irányú információikat, ugyanakkor figyelmeztetik őket, hogy önmagában egy nagyobb beruházás még nem biztos, hogy zsidó érdekeket szolgál, akkor sem, ha azt a bizonyos lakóparkot gazdagok lakják. „Mi nem a gazdagabbakat vadásszuk, hanem zsidóknak készülő és/vagy izraeli cégek által kivitelezett projekteket” – írják.

Hosszú a lista, hiszen a válságot megelőzően tényleg jó üzlet volt Magyarországon az ingatlanfejlesztés, és valóban sok izraeli befektető hozta ide a pénzét. Ahogy spanyol meg ír is. Jelentős haszonra tettek szert, majd nagy tételeket buktak el. De újra és újra makacsul előkerül, hogy a zsidók új honfoglalásra készülnek, hol a pilisi hegyek vidékén, hol annál síkabb tájakon. Évekkel ezelőtt az izraeli elnöknek tényleg volt egy szerencsétlen mondata (hazája gazdasági sikereiről szólva megjegyezte, hogy Izrael a többi között fölvásárolja Magyarországot), elnézést is kért miatta, de megállíthatatlanul idézik, és építik rá tételüket, amely szerint az izraeliek beruházásaikkal nem csupán jó üzletet, hanem ennél többet akartak: elfoglalni a hazát Pátytól Szadáig, a Narancsliget lakóparktól a Récsei bevásárlóközpontig.

A Szent Korona Rádió az idén hirdette meg „térfigyelő” akcióját, de – elkésett. A recesszió keresztülhúzta az álnok számítást, a nagy projektek gazdái közül a legtöbben „takarékra álltak”, vagy ráfizetéssel kiszálltak, eladtak, levonultak, tönkrementek, felszívódtak, ugyanúgy viselkedtek, mint sokan mások (spanyolok, írek) krízis idején. Ám ahogy létezik antiszemitizmus szemiták nélkül, úgy tűnik, vannak zsidó lakóparkok zsidók nélkül, sőt lakópark nélkül is. Pedig jó volna a befektetőt nem összecsúsztatni a betelepülővel, Izraelből korábban sem érkeztek tömegesen ide, és most sincs tervbe véve a Kárpát-medence megszállása.

Nem tudom, hogy a rádió szerkesztői észrevették-e, de napjainkban új veszély ütötte fel a fejét: az építőiparnak befellegzett, és nem a betelepülés, hanem a tömeges kitelepülés fenyegeti hazánkat. Ráadásul nem az itt lakó zsidókból, hanem úgy általában, normális kifejezéssel, népünkből lesz pátriánkban egyre kevesebb, hogy a befektetőkről ne is beszéljünk. Vannak, akik birodalmi megtorlásról, gyarmatosításról beszélnek, és kollaboránsnak neveznek mindenkit, aki a cudar helyzetet nem csupán külső okokkal magyarázza. A szorgos listakészítőket éppen ezért nem lehet korlátok közé szorítani, teóriáik földet érés nélkül alkalmazkodnak az új körülményekhez.

Talán csak a kormány lépései okoznak némi zavart: 250 ezer euró értékben vásárolt ötéves magyar államkötvényért bárki letelepedhet (jönnek a kínaiak!), becses múltú műemlékeinkre kuvaiti vevőket keresünk (jönnek az arabok!). És ez még csak a kezdet.

Hol vagyunk már a zsidó, nem zsidó lakóparkoktól? Bábellé válhat az ország.