És ez uraságot a végletekig fokozzák. A hangzatos jelszavak bizony kormolások, hogy ne lássék a lényeg. Mi az? A „mi kutyánk kölykeinek” sunyi és titkos pályázatokon megítélt birtokok ténye. Így az, hogy helyben lakó szerezhesse meg a termőföldet, aztán, hogy csakis földműves szerezhet a drága magyar rögre jogosultságot, és végül – hogy a vérbő nacionalizmustól se legyen mentes a körítés – a külföldieknek a földművességtől: coki. Nem is értjük, miért léptünk be az Európai Unióba, ahol a tőkeáramlás alapvető elv, és miért fogadjuk az uniótól évente azt az ötszázmilliárd körüli agrártámogatást, amely nélkül a hazai gazdáink túlnyomó többsége azonnal és menthetetlenül becsődölne.

A sulykolt lózungok azonban nem teljesen hatásosak. Időnként megmozdul a gazdák amúgy nehezen mozdítható társadalma, és hol tiltakozik, hol földet foglal. Meg kell jegyezni, ilyen még jobboldali kormánnyal szemben sosem fordult elő, ez a mostani a legelső. És e réteg támogatja Ángyán József leköszönt államtitkárt, aki éppen a vázolt gyakorlat miatt távozott fontos posztjáról. Ángyán József ezúttal politikusi funkciót is vállalt a földbérletek anomáliáinak földerítésével. Tevékenységét az ellenzék és a baloldali sajtó támogatja, nyilvánvalóan felvillanyozódva a ténytől, hogy a Fideszen belül törésvonalak keletkeztek. Hogy merrefelé vezet eztán az exállamtitkár útja, az most még nem világos, csupán az tűnik bizonyosnak, hogy az „oligarchák elleni harc” jelszavával a kis- és középbirtokosok emberének vallja magát. Azok pedig elég sokan vannak. Államtitkárként egyik szülője volt a minisztérium középtávú agrárstratégiájának. Az ő nézetei tükröződtek benne. Mi jellemezte e politikai programot? Az, hogy a kistermelést favorizálta, abban látta a hazai agrárvilág megváltóját, és mindenféle nagyobb üzemet szinte ellenségként kezelt. Hogy ez miként veti vissza száz évvel a magyar mezőgazdaságot, az senkit nem érdekelt, és nem érdekel ma sem, sőt az sem, hogy a világ éppen ellenkező irányba indult: a birtokkoncentráció felé. (Időnként fölkapnak olyan adatokat, hogy milyen jól mennek a családi gazdaságok itt vagy ott, aminek igazságtartalma olykor nem százszázalékos. És milyen családi gazdaság az, amelyik hatszáz hektáron dolgozik?)

A stratégia szelleme egybeesett a miniszterelnök régi mániájával. Már az első Orbán-kormány idején kisütött minden intézkedéséből az agrártársaságok elleni averziója, lerítt egész magatartásából, hogy tart tőlük. Netán fél is. Erőt sejtett bennük. És már akkor sem szerette, ha az ő kormányának erejével másik erő szegül szembe. Ilyen értelemben a középtávú agrárstratégia most kiszolgálta e kívánalmát. És e kiszolgálást folytatja a földtörvény tervezete is.

Az agrárstratégia elment szinte a falig. Az egykori kisparaszti álmokat próbálta újból éleszteni. Mindennek teteje volt az a passzus, amelyet nem reszketett papírra vetni az iparszerű mezőgazdálkodási rendszerről. „…Az ilyen rendszer mesterséges, fosszilis energiával helyettesíti az élő munkát, s kiszorítja az embert, elveszi a vidék népének megélhetési lehetőségét, és így piacszerzési, eladási, profitszerzési érdekközösségben lévő műtrágyát, növényvédő szert, gépet, GMO-t gyártó, leszállító ipari térségek munkanélküliségét exportálja a vidéki térségbe” (Stratégia 3.1.3.)

Magyarán: nem kell gép, s nem kell a többi civilizációs termék sem, mert a vidék népének megélhetését veszélyeztetik. A Horthy-éra harcos üdvözletét küldi a stratégia alkotóinak. Akkor még a kévekötő aratógépet se nézték jó szemmel, kombájnt meg szinte nem engedtek az országba, mondván, hogy ezek elveszik az arató csapatok megélhetését, téli kenyerét. És arattak bizony kaszával, ami ínszakasztóan nehéz munka. Utána mentek a cséplő bandák tanyáról tanyára, szérűről szérűre, mert nekik is kellett a megélhetés. De hát milyen szintű volt az? Dőzsöltek talán? Nem. Nyomorban éltek sok százezren.

Hogy fosszilis energiával helyettesíti az élőmunkát? Hát igen. Képes a megátalkodott gazdálkodó traktort hajtani, és nem lóval vagy ökörrel szántani. Pedig az lenne az igazi! Az egész hasonlít egy három évtizeddel korábbi javaslatra, amely – unikumként a fejlett világban – azt proponálta, hogy a traktorokat váltsák ki bivalyokkal. Mégiscsak jobbak azok. Tejet, sőt húst is adnak, és igavonóként sem megvetendők. S nem gázolajat isznak. A programot egy Nicolae Ceausescu nevű zseniális szomszédunk rakta össze. Előkelő társaság az övé, mind kormányfőnknek, mind Ángyán Józsefnek. Hogy a magyar agrárvilág mit szól hozzá, az más kérdés. Sok ökröt nem látni az ekék előtt, s lassacskán lovat se nagyon. Bivaly meg nincs.

Lehet a Fidesz törésvonaláért ujjongani, ám azt tudomásul kell venni, hogy egyik út sem képes mezőgazdaságunk gondjainak a megoldására és ezzel együtt a vidék keserveinek enyhítésére. Sem a hatalomé, sem az oligarchaelleneseké. Mi a gond Ángyán József nézeteivel? Az, hogy maguk a vegytiszta torgyánizmus. Remek ideológia bárkinek! Sokaknak tetszhet. De mit nevezek – vagyis neveztem hét és fél éve – torgyánizmusnak? „A torgyánizmus az a kisparaszti ábrándokkal kecsegtető, nacionalista mázzal bevont populista és demagóg politika, amely előbb visszavetette, majd lebénította a mezőgazdaságot.” (A torgyánizmus hosszú virítása – Élet és Irodalom, 2005. április 15.)

Ellenőrizhető a visszavetettség és ellenőrizhető a lebénítottság is. És annak ellenére így van, hogy a gazdálkodóink soha ekkora támogatást nem kaptak, hiszen a Kádár-érában juttatott dotáció is koldusgarasoknak minősíthető a mostanihoz képest. Akkor miért nem hengerelnek? Miért nem reszketnek tőlük a legfejlettebb európai mezőgazdaság szereplői sem? (Mint ahogy sokuk félt a rendszerváltozás küszöbén a magyar nagyüzemektől.) Miért a harmadát bocsátja ki az ágazat annak, amire amúgy képes lenne? Miért sorvad a legtöbb terrénum? S nem csak az állattenyésztés szegmensei! Miért rettegnek a gazdáink az importtól? Csak nem a magas önköltségeik meg hát a csapnivaló termelékenység miatt? Amit a két évtizedes visszavetettség eredményezett.

Ángyán József egész programja frissen festett torgyánizmus. Folytatja a népámító ábrándok ígérgetését. Lejárt lemez ugyan az egykor pojácának nevezett kisgazdavezér, ám a szelleme itt járkál körülöttünk.

A szerző publicista

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.