Hoffmann Rózsának talán lottóznia kéne. Az államtitkár asszony, mint emlékezetes, augusztus végén „arra tippelt”, hogy a következő tanévben már nem lesznek államilag finanszírozott helyek a jogász- és gazdasági képzésben. És mit tesz isten, a tipp bejött.

Aki jövő ősszel ilyesmit tanulna egyetemen, annak vagy mélyen a zsebébe kell nyúlnia, vagy húsz évre el kell adósítania magát. A magyar állam az állampolgárok adójából fenntartott egyetemeken nem biztosít arra lehetőséget, hogy a jövő bírói, ügyészei, nemzetgazdasági miniszterei, (tisztesség ne essék szólván) miniszterelnökei ugyanúgy a köz pénzéből készüljenek fel a pályájukra, mint az orvosok, technikatanárok, agronómusok és gépészmérnökök.

Őrület? Az. De van benne rendszer, már ha a téboly rendező elvnek nevezhető: a kirakós összes többi darabja is hasonlóan ellentmondásos ugyanis. Hiszen miközben a kormány még csak nem is veszi különösebben a fáradságot, hogy valami jól hangzó érvet találjon ki a fenti diszkrimináció indoklására, ugyancsak magyarázat nélkül azokon a szakokon is csökkenti az államilag finanszírozott helyek számát, amelyeket egyébként prioritásnak szokott nevezni (mint az agrár- vagy a mérnökképzés).

Mélyen hallgat arról is, hogy eközben szélesre tárja a kapukat azok előtt, akik képesek és hajlandók fizetni a tanulásért: legfeljebb a középiskolai tanárok személyes beszámolóiból rajzolódik ki, hogy már az idei, sokkoló próbaévben is a korábbiakat erősen alulmúló pontszámokkal be lehetett kerülni az egyetemek térítéses helyeire. Nem tudom, Hoffmann Rózsa most éppen mit tippel, de én azt, hogy ez a folyamat fel fog gyorsulni.

Ha az államtitkár asszony főnöke késznek akarja tudni az úgynevezett reformját még a 2014-es választások előtt, akkor könnyen meglehet, hogy hamarosan törvényi formát ölt az Orbán Viktor által megálmodott, „önfenntartó” felsőoktatás.

És ha számba vesszük, amit erről most tudunk, akkor egészen ijesztő kép rajzolódik ki. Mégis, milyen minőségű tudást nyújthatnak azok az egyetemek, amelyek lényegében mindenkit felvesznek, aki hajlandó fizetni, miközben gazdájuk, az állam kénye-kedve szerint sújtja őket újabb és újabb sarcokkal, költségcsökkentésekkel?

Fűtetlen termekben, fél áron vásárolt oktatóktól, osztály- és vagyonalapon tanulnak majd a jövő magyar atomtudósai? A megoldás az a tandíj lenne, amely ellen szociális népszavazással heccelte föl az országot a Fidesz. A megfizethető, de mindenkire érvényes tandíj, amelyet jó teljesítménnyel lehetne megváltani, és amelynek megfizetésében a rászorulókat az állam és az általa ösztönzött üzleti szféra segítené.

Ne tippeljenek: a miniszterelnök előbb látogatna el egy független színházi előadásra meccs helyett, mint hogy ezt elismerje. Marad tehát a lottó. A fiatalok például játszhatnak, és ha nyernek, szerezhetnek hasznos tudást garantáló diplomát – mondjuk külföldön. Mi meg reménykedhetünk, hogy talán egyszer idehaza is ránk mosolyog a szerencse.