Erős politikai felindulásban az első pillanatban egy bojkott mellett foglalnék állást: elég volt abból, ami történt és történik. Több, mint ésszerű a Népszabadságban megjelent cikk (Révész Sándor: Legyen botrány!), miszerint egy bojkott esetében, el lehet kerülni a „legnehezebb döntéseket”, ilyen elhatározással adott esetben a demokratikus ellenzék minden irányzata önállóságának fenntartásával párhuzamosan is egyetérthet. Sőt miután a választók egy jelentős része jelenleg az „Apátia Párt”mögött sorakozott fel, a bojkottálók száma és aránya ezért is növekedhetne.

Az események valóban tartós és jótékony izgalomban tarthatnák a hazai és az európai közéletet, jóllehet a jelzők vitathatók, kérdés, mennyire lenne tartós és cselekvésre ösztönző a visszhang. Egy bojkottfelhívás tehát nem lenne az ördögtől való. Nem tudom azonban, mennyire számítanak a lehetséges bojkottálók napjaink egyik meghatározó realitásával, a fortélyos félelemmel. A cikkben kulcsmondatnak érzem a következő megállapítást: „Miután egyre több ember állása, pályázata, juttatása függ egyre erősebben szakmai szempontoktól és normáktól függetlenített önkényes döntésektől, egyre többeknek lesz rá jó okuk, hogy az őket gyanússá tevő regisztrációtól és szavazatuk borítékolásától tartózkodjanak.”

Csakhogy bojkott esetén mindez megfordul: gyanús lesz, aki nem regisztrál. Ha pedig regisztrál és elmegy szavazni, kire szavazzon? Intő példa lehet néhány olyan időközi önkormányzati választás, amelyeken a kormánypárti jelöltek több ajánlószelvényt kaptak, mint szavazatot. Vannak ugyanis visszautasíthatatlan ajánlatok: ha például a főnök, az igazgató nyomatékosan javasolja beosztottjának: írja már alá azt az ajánlószelvényt. (A szavazóhelyiség magányába még nem tudnak behatolni…)

Legyünk tehát realisták, a jelenlegi helyzetben nagyon is ellenőrizhető, hogy bojkott esetén ki regisztrál, ki megy el szavazni. Legfeljebb érvénytelen szavazatot adhatna le, amit egy, a bojkottáló erők kizárásával létrejövő választási bizottság fantáziadúsan manipulálhat. De – megint a realitásoknál maradva – az sem zárható ki, hogy valamelyik, a demokratikus ellenzékhez sorolt irányzat szinte az utolsó percben „meggondolja” magát, s az önmegvalósítás jegyében mégiscsak indul…

Még egy szempont: ha a választásokon nincs semmiféle érvényességi küszöb, a kormányzó pártszövetség, törzsgárdájának mozgósításával, a szélsőjobb bevonásával, a hezitáló választók urnához kényszerítésével elérhet bizonyos részvételi arányt, s akkor megkezdődhet a véget nem érő vita a legitimitás kívánt fokáról. Utólag…

Messzemenően helyeselni lehet a cikkben említett „minimális feltételek” biztosításáért folytatott következetes harcot. Ha szükséges, vállalni kell a botrányt, nemzetközi színtéren is. Ugyanakkor a jelen pillanatban (s ez a jelen pillanat változhat a jövőben), a választások Fidesznek lejtő pályáján a részvételnél csak egy rosszabb változat lenne, a bojkott.

A szerző újságíró

Történelmünk örvendetes fejleménye, hogy Réti Ervin hozzám hasonlóan aggódik a szabad és demokratikus választások lehetőségéért. Én is pontosan azt emeltem ki, amit szerinte is „messzemenően helyeselni lehet”: „a minimális feltételek biztosításáért folytatott következetes harcot”. Azt, hogy „ha szükséges, vállalni kell a botrányt, nemzetközi színtéren is”. Ezt a harcot viszont aligha vívhatja meg bármely alakulat abból az alapállásból, hogy mindenképpen, ezen minimális feltételek hiányában is indulni fog a választásokon. Ez a harc nem a potenciális választók, hanem a potenciális indulók dolga, ezért az előbbiek félnivalója nem befolyásolja.

Révész Sándor