Nekem folyamatosan fáj az LMP, mert egyszerre érzem magam közel hozzá és távol tőle. A legfontosabb szociális, oktatási, emberi jogi kérdésben csak az LMP-sek álláspontja hasonlít az enyémhez, az antiliberális, populista gazdaságpolitikájuk pedig meggyőződésem szerint a csőd és a nyomor garanciája. De akárhogy viszonyulok hozzájuk, semmiképp sem neheztelhetek rájuk azért, mert önmaguk akarnak lenni, nem kívánnak közösen kormányozni, közös programmal föllépni azokkal, akik távol állnak tőlük. 

Hogyan is neheztelhetnék rájuk, amikor engem is kitörne a frász, ha a Fidesz utáni romeltakarító kormány az LMP számára elfogadható gazdaságpolitikát követne. Azt pedig hogyan várhatnám el az LMP-től, hogy benne legyen egy kormányban, mely alapkérdésekben számára elfogadhatatlan politikát követ. S tudnék nekik olyan miniszterelnököt ajánlani az elmúlt húsz évből, aki nem ilyet követett? Nem tudnék. Hát akkor milyen alapon kifogásolhatnám, hogy az LMP semmilyen kormányban nem kíván részt venni, melyet valamelyik volt miniszterelnök vezet?

Az LMP kongresszusának arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy megnyissa-e az Együtt 2014 mozgalomhoz való csatlakozás lehetőségét vagy sem. Az Együtt 2014 meghirdette a csatlakozás három feltételét. A harmadik szerint: „Csak egy közös program mentén lehetséges az összefogás, ebben is egyet kell érteniük a hozzájuk csatlakozóknak.” De olyan program nem létezik, ami Bajnainak is jó, az LMP-nek is jó, és van valami tartalma. Erről tárgyalni időpocsékolás.

Kedves kollégám, Dési János azzal vádolja a Népszavában az LMP-t, hogy „kicsinyes érdekeiket nézik csak”. De egy párt önazonossága nem kicsinyes érdek. Hanem a lényeg.

Dési elismeri: „Kétségtelen, jogosak azok a kérdések, hogy mi lesz egy esetleges győzelem után, miként tud együttműködni a sokféle, legeltérőbb nézeteket képviselő koalíció és így tovább. De momentán ez a kérdés még egy csöppet odébb van.” Ám ez az „odébb van” épp az LMP-kongresszus döntésének felel meg. Hisz csupán a közös programot feltételező csatlakozást vetették el, de felhatalmazást adtak bármilyen más jellegű együttműködésre.

Az Együtt 2014-et kellene figyelmeztetni, mi van odébb. Hogy ne a közös programot, a csatlakozást erőltesse, hanem a demokrácia kereteinek helyreállítására vonatkozó együttműködést ajánljon. Ez volna az a kevesebb, ami sokkal több lenne. Hasonlítana arra a „technikai koalícióra”, melynek gondolata épp az LMP-ben született meg.

És mi lenne, ha a bő kisebbség lett volna a szűk többség? A bő kisebbség nevében Jávor Benedek azt fejtegette, hogy az LMP megvétózhatta volna az MSZP részvételét az Együtt 2014 projektben. Nagyon életszerű. Bajnaiék nyilván üstöllést lemondanának a 17 százalékos MSZP-ről a négyszázalékos LMP kedvéért...

Az elfogadott stratégia szerint az LMP nem köt választási szövetséget a jelenlegi parlamenti pártokkal. Ezzel a „technikai koalíciót” is kizárják. Azt a kevesebbet is, ami a több lenne. Annyira nyilvánvaló, hol az a pont, ameddig muszáj közösen elmenni, és amin túl viszont nem lehet. Nem hiszem el, hogy ezt a pontot senki sem képes eltalálni.