Harapás

Döglött kutya fejbe vágása és nyitott kapuk döngetése. A miniszterelnök és a kormány szerint ezt teszi az Európai Bizottság és az Európai Bíróság, amikor már módosított, rövidesen hatályát vesztő vagy megsemmisített törvények átírását követeli Magyarországtól. Bolondok ezek, olyan törvényeken rugóznak, amelyek már nincsenek is, vagy már meg is változtak? – kérdezhetnénk mi is a kormányzati logika alapján.

Nem, nem azok, annyira nem, hogy ez a kukacoskodás nagyon sok pénzébe kerülhet még mindannyiunknak. Ha ugyanis az unió bírósága a közösségi jogba ütközőnek ítél egy magyar jogszabályt, akkor az annak a törvénynek az alkalmazása során kárt szenvedettek kártérítést követelhetnek a magyar államtól. Hiába nem él vagy módosult már az elmeszelt passzus az ítélet idejére, az nem teszi okafogyottá azt. Nem lehet döglött kutyázással elütni az ügyet, mert ez a döglött kutya borzasztó erősen vissza tud harapni. Igaz, talán már annak a lábikrájába, akinek a harapáshoz vezető döntéshez semmi köze.

Ezért felelőtlen ez a magyar vállrándítás, amivel a kormány lényegében azt mondja: Érdekel? Ebből nekem már nem lehet bajom, főleg, ha minél tovább húzom az ügyet, hogy ne az én fejemre hulljon az elmarasztalás – még akkor is, ha ezzel napról napra növelem a fizetendő cechet.

És valóban, miért is érdekelje ez a kormányt? Fizetni már egy másik kabinetnek kell, amely természetesen mossa kezeit, és igaza is lesz. Mi meg majd ott állunk, és nézünk bután, mert aki felelős, az már nem kormányoz, aki kormányoz, az nem felelős, fizetni viszont a mi pénzünkből fognak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.