Nyilas Gergely: Szembekacsintás

A hágai felmentő ítélettel a horvát felszabadítás legitim hősévé vált Ante Gotovina. Persze a tábornokot eddig is így kezelték a volt jugoszláv tagországban, de a múlt hét óta erről papírjuk is van.

Tízezrek örültek Zágráb főterén a hírnek, hogy a szerbek lakta Krajina felszabadításakor lezajlott Vihar akcióban elkövetett bűncselekményekért – amelyek tehát a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket feltáró nemzetközi törvényszék (ICTY) szerint is léteztek – nem felelős a ma 57 éves Gotovina, akit első fokon még 24 évre ítéltek, és társa, Mladen Markac tábornok, aki az „első fordulóban” még 18 évet kapott.

Itthon a hírnek a szélsőjobb örült. A Jobbik szerint Gotovina „példaként áll minden szabadságszerető nemzet előtt”, a kurucinfo és a barikád portáljai pedig „hős tábornokról” és persze „vadrácokról” írtak, akiknek nem tetszett az ítélet.

Pedig ami a „vadrácokat” illeti, Szerbia meglepően nyugodtan fogadta a döntést: kivonult ugyan a parlament elé a törvényhozásból mára kiszorult Szerb Radikális Párt (SRS) egy kisebb csoportja, de az indulatok megmaradtak az ő szűk körükben. Nem táplálta a tüzet a szerb vezetés sem.

Tomiszlav Nikolics persze elmondta, hogy politikai ítéletet hoztak Hágában, és kérdés, hogy van-e értelme még együttműködni a törvényszékkel, de sokkal fontosabb, amit az elnök nem mondott: nem hangzott el, hogy ezek után joggal várjuk Ratko Mladics vagy Radovan Karadzsics felmentését, mondván, ha Gotovina nem felel a kétezer civil halottért az általa vezetett akcióban, akkor Mladicsék sem tehetnek arról, hogy katonai megmozdulásaiknak áldozatul esett 8 ezer muzulmán Srebrenicában.

A nyilatkozat inkább azt sugallja, amit sok szerb ismerősöm is mondott: mindenkit el kell ítélni, aki civilek haláláért felel.

– Háború volt, ez már a múlt – nyilatkozta viszont a napokban Gotovina, igaz, kijelentve, hogy támogatja a Krajinából elűzött szerbek visszatérését. Persze nehéz a hazatérés azoknak, akiknek egykori otthonukat felégették, vagy akiknek rokonai ártatlanul életüket vesztették az akcióban, amelynek bűnösei nincsenek, csak hősei – és halottai. Az ítélet után a horvát kormány tagjai ugyan közölték, hogy a Vihar alatti bűncselekmények feltárását a horvát hatóságok folytatják, ám a hős Gotovina árnyékában már nehéz lesz a szembenézés. Sokkal valószínűbb lesz a múltra való kacsintás.

A hágai után Horvátország már egy másik pertől hangos: ma hoz ítéletet a zágrábi bíróság Ivo Sanader korrupciós ügyében, amelynek egyik vádpontja szerint a volt kormányfő 2009-ben 10 millió euró kenőpénzt vett át a Moltól azért, hogy a magyarországi cég megszerezhesse az irányítást a horvát INA olajtársaság felett. Hogy a döntés miként hat majd Budapest és Zágráb viszonyára, az kérdés, de azért tény, hogy nagyon más, ha olaj folyik, mint ha vér.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.