Tamás Ervin: Koccintás

Orbán Viktor hátradől, és rendel egy hosszúlépést – hangzik a summázat az LMP vasárnapra virradó döntése után, holott Orbán nem dől kényelmesen hátra, továbbra is minden rezdülést lereagál, brigádja akár hetente képes lesz olyan módosításokkal előállni, amelyekkel a 2014-es választást a maga javára befolyásolhatja. Aki le akarja győzni, annak ezekre kellene gyors, hatásos és tömegeket elérő politikai válaszokat adni, mert az általános elégedetlenség nem okvetlenül vezet ellenzéki győzelemhez.

Itt még nem tartanak a kormánnyal szembeni erőcsoportok, a hatalom és kiszolgáló ütegei azonban nem vesztegetik az időt – azt hiszem, nincs sok ország a világon, amelynek tömegközlekedési eszközein másfél évvel a választások előtt lejárató kampányt indítanak az ellenzékkel szemben.

A Bajnai Gordon által fémjelzett szerveződés hamar megkapta a veszélyes minősítést. Nyugodt felkészülésre ne számítson, a hirtelen politikai mozdulatok pedig könnyen tönkrezúzhatják a még csírájában se látszó lehetséges együttműködést. Az Együtt 2014 eddig két közeledést utasított vissza (Gyurcsány DK-ját, Kuncze Szabadelvű Polgári Egyesületét), és két szervezet kosarazta ki (4K!, LMP) – arról az összefogásról tehát, amelyre a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás Alapítvány szövetkezett, egyelőre nem beszélhetünk. De illúzió volt (lett volna) azt hinni, hogy ez pikk-pakk tető alá hozható, elegendő hozzá egy kis választási matematika, vagyis a számtani alapműveletek ismerete.

Kétségtelen, hogy az LMP megnyerése sokat nyomott volna a latban, mind parlamenti jelenléte, mind a szimbolikus gesztus miatt. Az viszont kissé mulatságos, ahogyan az ökopárt jobbról azonnal erkölcsi hőssé magasztosul, a másik oldalon pedig az önfelszámolás bajnokává, Orbánék szálláscsinálójává válik. Holott vasárnap a kategorikus elutasítás volt műsoron, hétfőn cizelláltabbá enyhült a megfogalmazás: készek az egyeztetésekre, és semmiféle előítélet nem vezeti őket programjaik összecsiszolásakor.

Nyilván tartanak a belső kopástól és a hívek egy részének haragjától. Igaz, korábban elhangzott, hogy Bajnai és az LMP elképzelései köszönő viszonyban sincsenek egymással, de döntésüket most inkább a sorrend felcserélésével indokolják: az összebútorozás előtt akarják tudni, pontosan hová költöznének, a szállítók még várhatnak. Fogas kérdés marad tehát, hogy hol húzódik az Együtt 2014 esetleges partnereinek köre, kompromisszumkészsége, és idővel, no meg a realitások számbavételével kinél mi változik.

Ahogyan az LMP számára, úgy a szocialistáknak sem közömbös, hogy Bajnai Gordont sikerül-e betolni valamiféle neoliberális gazdaságpolitikai szerepbe, hagyja-e magát, mert ellenfelei – a szokásos karaktergyilkossági mutatványokon túl, néhány baloldali kritikusával egyetemben – ebben is jeleskedni fognak. Valószínűleg a szocialistáknak kapóra jött az LMP nemje, mert nincs, ami siettesse őket, különben is vigyázniuk kell a könnyen elkóborló nyájra.

Az Együtt 2014 kiugró szimpátiamérése nyilván még az újdonságnak szólt, annak, amit várakozásnak szoktak nevezni. Úgy tűnik, hogy ez nem jár együtt egy csatlakozási boommal. Azért meg kell dolgozni. Lehet, hogy így, lehet, hogy párttá alakulva, előbb megmérkőzve. Lehet, hogy a sokat emlegetett középről, póriasabban fogalmazva: a józanok oldaláról. A koccintásig mindenesetre hosszú az út.

LMP-petákok – a kongresszuson sokat értek
LMP-petákok – a kongresszuson sokat értek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.