Gyulai Húskombinát „újratöltve”

Nem minden érthetetlen, amit egy újságíró nem ért. Leginkább ez jutott eszembe, amikor elolvastam Uj Péter Halál Gyulán (Népszabadság, 2012. november 7.) című cikkét, amelyre a személyes érintettség okán válaszolnom kell. A gazdaság működése – és vele a Gyulai Húskombinát piaci feltételrendszere – bonyolultabb annál, hogy leírható volna a helyzet a „ha valami jó minőségű, és van rá kereslet, az nem csődbe szokott menni, hanem prosperálni” – megállapítással, ahogyan ezt a szerző megfogalmazta.

Hadd használjak Uj Péterhez hasonlóan én is közgazdasági fogalmakat. A termékek értékesítése a minőségen túl szorosan összefügg egy-egy cég tőkeerejével. A Gyulai Húskombinátnak ahhoz, hogy termékeit értékesíthesse, előbb alapanyagokat kell vásárolnia (ezek ára folyamatosan növekszik), működtetnie kell a négyszáz főt foglalkoztató üzemét (ez sem kevés pénz), ami annyit jelent: előre kell finanszíroznia a termelés költségeit. Nincs ebben semmi újdonság, a cégek így működnek a piacgazdaságban. A gondjaink abból adódnak, hogy az alapanyagárak, az energia- és a szállítási költségek növekedését képtelenek vagyunk beépíteni az árainkba. Az emelkedő tételek valóságosságát a hazai nagykereskedelmi láncok nem hajlandóak elismerni. Magatartásuk legalábbis erre utal. Pénzügyi helyzetünket rontja – ezzel sem vagyunk egyedül –, hogy rendkívül hosszú fizetési határidőket érvényesítenek velünk szemben, miközben a Gyulai Húskombinát éves termelése 80-90 százalékát ezeknek a szereplőknek értékesíti. Nem tehettük meg, hogy felmondjuk ezeket a beszállítói szerződéseket, mert akkor azonnal négyszáz dolgozónk került volna az utcára.

Ebben a megvilágításban talán érthetőbbé válik, hogy egy cég termékeinek értékesítése nem kizárólag a minőségen múlik, még csak nem is azon, mennyire keresett – maradjunk példánknál – a kolbász, a májas és a felvágott. Hanem döntően azon: a forgalmazókkal szemben milyen árat tudunk kiharcolni. (Bonyolítja a képletet, hogy akkora üzem, mint a Gyulai, nem teheti meg, hogy kikerüli a nagykereskedelmi láncokat. Ezt a pályát a szerző emlegette nyolcfős üzemek futhatják be.) Hogy a termelési költségekről, az árképzésről és a keresletről mit írnak a közgazdasági szakkönyvek, magam is tudom. De az erről szóló megállapítások csak korlátozott értelemben használhatók a hazai élelmiszeriparban. Igyekeztem leírni, miért.

Helyzetünk egészen más lett volna, ha tulajdonosunk tőkeereje nagyobb, aminek nyomán egészen más likviditási körülmények között termelhettünk volna, és ezzel összefüggésben a hitelező bankok alapállása is rugalmasabb lett volna. Középüzemmé karcsúsítottuk a húskombinátot, a legkelendőbb termékeink gyártására összpontosítottunk, a költségtakarékosság jegyében leállt egy teljes üzemrészünk. Pénzügyi és szakmai szempontból szinte mindent megtettünk, hogy nyereségessé tegyük a cégünket. 2007-re a korábbi egymilliárd 200 milliós veszteségből szolidan nyereségessé váltunk. Ebben a törékenyen konszolidált helyzetben érkeztünk el a világgazdasági válság kirobbanásához. Áremelésről szó sem lehetett. Miközben minden termelést érintő költségünk növekedett, gazdálkodásunk veszteségesbe fordult. Mindennek semmi köze a minőséghez, de továbbmegyek: a kereslethez sem. Olyannyira nem, hogy a májkrémünkből nincs az a mennyiség, amire ne érkezne megrendelés. Csak éppen egy nem kellően tőkeerős, ingatag likviditásúvá vált cég egy ponton túl már az alapanyagokat sem képes a gyártáshoz megvenni. Tulajdonosunk már-már erőn felül támogatott, finanszírozta veszteségeinket, de pénzügyi lehetőségei kimerültek. Szorult hazai helyzetünkből hosszú ideje kerestük és meg is találtuk a külföldi vevőkhöz vezető utat. A valódi áttöréshez három dolog kellett volna: likviditás, likviditás és még egyszer likviditás. (Montecuccoli a XXI. században, 2.0-s változatban.) Kell-e mondanom, hogy a forint-euró árfolyamváltozás nem bennünket segített? Tudom, ezek már szélesebb és mélyebb összefüggések, amelyekről a jegyzetíró nem vesz tudomást. Igaz, ehhez képest nagyon könnyen és magabiztosan ítélkezik. Érveléséről sokat elmond, hogy a valósággal köszönő viszonyban sem lévő, soha el nem hangzó mondatokat próbál „egy csődölő vállalat vezérének” szájába adni, amiket – így Uj Péter – egy cégvezető soha nem nyilatkozna.

Nem így áll a helyzet. Ha elolvassa a Népszabadságban Ábrahám Ambrusnak és Tanács Istvánnak a Gyulai Húskombinátról szóló írásait, megérti, mi, hogyan és miért történt.

Hamis kiindulópontból elindulva, hibás logikai szálakon elemezve csak rossz következtetések levonásáig lehet eljutni. Ez is szomorú, nem csak a cégünk helyzete.

A szerző a Gyulai Húskombinát Zrt. Vezérigazgatója

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.