Szomorú a késő ősz önmagában is, ahogy fáról fára, levélről levélre vonul vissza az élet, viszont legalább lassan, kíméletesen teszi. De képzeljük el ezt úgy, hogy egyik pillanatról a másikra szárad el, szakad le minden lomb. De még az örökzöldek is. Az elmúlás gyengéd őszi neszezésből hideg robaj lesz. Szinte felfoghatatlan.

Az erdész pedig áll középen, és az élet dicséretét zengi. A családét például. A mi bűnünk, mondta Orbán Viktor szombaton Madridban, hogy a XXI. században azt mertük alkotmányba foglalni, hogy a vallás, az egyház, a nemzet, a család nem a múlthoz, hanem a jövőnkhöz is tartozik. Ó, jaj, sóhajtanak fel egyszerre a jóakaratú emberek. Ez mártírium. A döbbenet e pillanatnyi csendjét kihasználva kell hozzájuk eljuttatni az örömhírt, hogy nem a család áll a viták tengelyében, hanem csak az a formája, amely miniszterelnökünk és más küldetéses emberek szerint az egyetlen igazi.

Szociológusok viszont a családnak már több mint nyolcszáz formáját írták le. Ezekben egyetlen közös elem van: kereteik között felnőttek nevelnek gyerekeket. Tegyük hozzá, hogy például a meddő vagy a gyereküket már elengedett emberek együttélése is család. Mi az hogy!

Orbán Viktor azonban a maga igazságát szokás szerint erkölcsi paranccsá teszi, és aki mást gondol, szemében bűnös alapról támad. Torgyán Józseffel még könnyebb volt. Ő a maga idején a parlamentben egyenesen fogalmazott: kikérte magának, hogy a buzik családi pótlékot kapjanak.

De ha már az egykori koalíciós társ emlékénél tartunk: a miniszterelnök Madridban még azt is elmondta, hogy a gazdasági életben pedig a munka és a hitel valódi, eredeti értelme vált bizonytalanná. Hogy egy keresztény értékrendet képviselő Európa talán nem engedte volna meg, hogy az emberek hitelek felvételével feléljék családjaik jövőjét. Nyakunkban a száradó, lezúduló gallyak, levelek... vajon kinek a találmánya és történelmi sikere volt a diákhitel és a nagyipari méretekben kizúdított kedvezményes kamatozású lakáshitel, ha nem az Orbán–Torgyán-kormányé?

Ha azt a – következő ciklusban befékezett – rendszert kapja derékba a gazdasági válság, most azt kellene valahogy kezelni. Könnyebb lenne, mert nem svájci frankban vették fel. De a válságban bedőlt vállalkozások, elvesztett munkahelyek tízezrei ez esetben is pusztító hatásúak lettek volna. Hogy jön ide a kereszténység? A közmunka nagy siker, de e tekintetben talán még az sem segítene. Balog Zoltán miniszter a hét végén nagyon jó hírként jelentette be: az elmúlt két évben a 200 ezer közmunkában foglalkoztatott ember negyven százaléka roma volt. Honnan tudják? És milyen alapon?

Végül még a hét vége elejéről egy kis hideg: pénteken a szlovák–magyar gazdasági fórumon – hol máshol? – jelentettek be három héten belül harmadszor megszorító intézkedéseket. Ezúttal a miniszterelnök. Ezek jórészt az adórendszert érintik. A cégek megint újraírhatják üzleti terveiket. És ezen a ponton melegség fut végig a didergő városon.

Valamit azért itt végiggondoltak. Ésszerű, hogy megszüntették a közgazdász- és jogászképzés állami finanszírozását. Itt tényleg csak néhány csillapíthatatlanul kreatív közgazdának van tér, mégpedig a kormányban, a többiek pedig csak fussanak szépen utánuk. Ahhoz tényleg nem kell diploma.