Szerintünk a magyar alkotmányosság helyreállításának célkitűzéseit a jogállami forradalomban meghatározott, az ezt követő húsz év fejlődésében formálódott alkotmányos védelmi szinthez kell mérni, és ennek megfelelően kell helyreállítani. A rombolás számbavételét, az újjáépítés feladatait nyolc tézisben foglaltuk össze. Több szervezet írásban, mások, illetve képviselőik nem nyilvános személyes közlésekben válaszoltak a diagnózist tartalmazó és a javasolt tennivalókat vázoló iratunkra. Köszönet nekik.

A válaszolók mindannyian egyetértettek legfontosabb megállapításainkkal, de kaptunk kritikai megjegyzéseket is. Ezek fényében érdemes újból átgondolni állításainkat, javaslatainkat. Olyan problémahalmazzal állunk szemben, amelynek megoldásához a rutin, a máskor és máshol már bevált megoldások távolról sem elegendők. Valamelyest hasonló feladatok a magyar és a nemzetközi alkotmányosság történetében már felmerültek, de a probléma így talán soha sehol nem állt még elő.

A feladat egyszeriségét az adja, hogy a magát „nemzeti”-nek és „együttműködő”-nek nevezett tekintélyelvű háromnegyed-fordulatból kell alkotmányos kiutat (visszautat) találnunk. A Nemzeti Együttműködés az alkotmányosság intézményrendszerét és értékeit nemcsak fizikailag pusztította el, hanem szabadelvű szabályozási filozófiáját eltörölve tekintélyelvű módon átértelmezte, ám az alkotmányos építmény kívülről látható elemeit kulisszaként meghagyta. Autoriter rendszer épült a demokrácia leple alatt.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében így nyomokban maradt valamennyi alkotmányosság: a funkcionálisan haldokló Alkotmánybíróság néha olyan határozatokkal áll elő, amelyekben alkotmányos értékek is fel-feltűnnek, ugyanez, talán fokozottabb mértékben, a rendes bíróságok ítéleteit is jellemzi. Az alapvető dilemma az, hogy eredeti alkotmányozással állítsuk-e helyre az alkotmányosságot, vagy inkább helyreállító alkotmányozási programmal? Szerintünk a második megoldás a helyes. Nem ismerünk senkit a magyar közéletben, aki az alkotmányozó Lükurgosz szerepét betölthetné.

Az eredeti alkotmányozás szilárdsága és remélt tartóssága tekintetében is súlyos kétségeink vannak. Távolinak tűnik egy olyan nemzeti katarzis, amelyből egység és tartós alkotmány nőhetne ki. A magyar történelem, közjogi múltunk gazdag alkotmányos hagyományokban, ám ez a jogállami forradalom eljöveteléig közel sem volt elmondható a modern magyar alkotmányosságról, ugyanis a második világháborút követő nemzetközi alkotmányos fejlődéstől a Magyarországot elválasztó vasfüggöny miatt el voltunk zárva, a fejlődés a jogállami forradalom eljöveteléig meg sem érinthette országunkat.

A magyar alkotmányos gondolkodás viszont gyorsan és sokat tanult, most már rendelkezésünkre áll húszévnyi magyar – majdnem töretlen – alkotmányos fejlődés kifejlett, egyszerre nemzetközi színvonalú és a magyar társadalom problémáira is érzékeny, nagy munkával létrehozott joganyaga. Ezt nem szabad elvesztegetni. Mai helyzetünkben nem a megteremthető honpolgári egységtől várhatunk szilárd alkotmányosságot, hanem az elmúlt évtizedek alkotmányos fejlődését megóvó, arra építkező alkotmányos folyamattól, az alkotmányos patriotizmus erősödésétől várhatjuk az ország kívánatos egységét. Ezért nem új alkotmányosságot kell akarnunk, hanem a jogállami forradalom újra életre keltett alkotmányát végleges verzióban. Képletesen: az elmúlt két és fél évben befalazott alkotmányos értékeinket kell kibontanunk, visszavennünk. Ettől kivételes a feladat, emiatt kell együtt megkeresnünk az olykor nem könnyű válaszokat.

Felidézzük vitairatunk legfontosabb állításait:

1. Az a jogrendszer, amely nem a közhatalmat, hanem a polgárok szabadságát szorítja korlátok közé, nem felel meg a modern alkotmányosság eszméjének. A szabadság a közhatalom korlátja. A polgári szabadság tiszteletét helyre kell állítani.

2. Ahol a független intézmények – strukturális és személyi értelemben – a kormányzat befolyása alá kerülnek, ott megszűnnek a hatalom korlátaiként működni. A hatalmat ellenőrző és korlátozó intézmények függetlenségét helyre kell állítani, a politikai kinevezetteknek a független intézmények éléről távozniuk kell.

3. Nem képes alkotmányként funkcionálni az az alkotmány, amely szabadon átírható. Az alkotmány stabilitását meg kell teremteni. Meg kell akadályozni, hogy a jövőben bármely, kétharmados többséghez jutó politikai erő szétdúlja az alkotmányosságot.

4. Jogi kikényszeríthetőség nélkül az alkotmány jogilag olyan, mintha nem is létezne. Az alkotmány kikényszeríthetőségét, az alkotmánybíráskodás tekintélyét helyre kell állítani.

5. Ahol az alkotmány és az azt végrehajtó törvények nem védik az egyes alapjogokat megfelelő garanciákkal a politikai önkénnyel szemben, ott e jogok nem a hatalom korlátait jelentő szabadságjogok, hanem csak politikai deklarációk. Az alapjogok a jogállamban a közhatalom gyakorlóit korlátozzák. Az önkényeskedés ma intézményesülő rendszerét meg kell szüntetni. Az alapvető jogok tekintélyét helyre kell állítani.

6. Az az állam, amely ideológiát és történelemszemléletet tesz kötelezővé, nem tekint a polgáraira egyenlő méltóságú személyként. Az alkotmány értékek foglalata, és a haza minden – bármilyen hitű és meggyőződésű – polgárára ugyanolyan tisztelettel és figyelemmel tekint. Az alkotmány nem képvisel sem ideológiát, sem vallásos, sem pedig vallástalan hitet.

7. Ha a szabad és tisztességes politikai verseny feltételei sérülnek, a kormány legitimitása megkérdőjeleződik. Helyre kell állítani a szabad és tisztességes politikai versenyt a választási szabályok, a választókerület-határok, a kampányszabályozás, a választójog és a médiaszabályozás felülvizsgálata során.

8. Ahol az egyik demokratikusan hatalomra jutott többség az utódai hatalomgyakorlását igazolhatatlan módon megköti, ott a szabad választások értelme is kérdéses. Helyre kell állítani a parlamentarizmus elvein működő, a politikai váltógazdaságot biztosító közjogi rendszert.

Kik lehetnek a címzettjei az alkotmányosság helyreállításáról szóló felhívásnak?

A rendszerváltás óta minden kormányról többé-kevésbé elmondható, hogy rongálta az alkotmányt. Az alkotmányos intézményrendszer feladata pedig az volt, hogy ennek gátat emeljen. Az alkotmányos határok próbálgatása azonban – noha igencsak veszélyes – az alkotmány intézményes lerombolásával nem mérhető össze. A kívánatos újat, a köztársaság tartós alkotmányát a jobboldali és a baloldali, illetve a politikai oldalakhoz magukat besorolni nem kívánó alkotmányhű demokraták közös műveként lehet és érdemes létrehozni. Az alkotmányos rend újraépítésében mindenkire szükség van.

Ezért a parlamentben képviselettel rendelkező demokratikus politikai pártoknak, a parlamenten kívüli demokratikus mozgalmaknak és a Magyarország határain kívül tevékenykedő, de a magyarországi választások eredményét a külhoni magyarok szavazatai által befolyásolni képes magyar szervezeteknek is elküldtük javaslatainkat. Mindenkinek, akit meggyőződése és/vagy politikai érdekei az alkotmányosság helyreállításához kötnek. A címzettek közül a Fidesz és a KDNP, valamint a Jobbik Magyarország hiányzott. E pártok csak akkor lehetnek részesei az alkotmányosság helyreállításának, ha legkompromittáltabb vezetőik távozása mellett szakítanak jelenlegi politikájukkal.

A felhívás címzettjei pártok és politikai mozgalmak voltak. Elsősorban ők teremthetnek olyan politikai helyzetet, amelyben az alkotmányosság helyreállításának folyamata megkezdődhet. Megfontolandó azonban, hogy indokolt lenne a jogállami helyreállítás ügyét némileg eltávolítani a parlamenttől. Egy e célra létrehozott tekintélyes, konzervatív és liberális, bal- és jobboldali, az alkotmányosság ügye iránt elkötelezett személyekből felállítandó, köztiszteletnek örvendő testület ajánlásait kikérni és megfogadni. Ennek viszont még nem érkezett el az ideje.

Az alkotmánynak nem kell új alkotmánynak lennie, sőt. A magyar történelem alkotmányos hagyományai gazdagok, ám a huszadik században és különösen a második világháború után az Európában és másutt bekövetkezett alkotmányfejlődés a jobboldali és baloldali totalitárius rendszerek eredményezte alkotmányos elszigeteltség körülményei között – kivéve az 1945–47 közötti rövid periódust – nagyobbrészt nem került be még az egyetemi oktatás révén sem a jogászi gondolkodásba, az alkotmányos kultúrába. A jogállami forradalom alkotmánya viszont egyrészt felmutatta, továbbvitte és megjelenítette a progresszív hagyományt, mindenekelőtt az 1946. évi I. törvény máig korszerű egykamarás parlamentáris rendszerének átvételével, másrészt tükrözte a nemzetközi alkotmányfejlődés alapvető eredményeit is.

Erre épült a gazdag és szerencsés csillagzat alatt létrejött húszesztendős alkotmánybírósági gyakorlat, amelynek eredményeit feltétel nélkül meg kell őriznünk, mert újraalkotása nem csupán fölösleges, de egyúttal reménytelen és veszedelmes feladat is volna. A leváltandó alaptörvény nem része a progresszív alkotmányosság magyarországi hagyományainak, ezért a köztársaság végleges alkotmányának szakítania kell az alaptörvény identitásával, és szellemében a ’89-es alkotmánnyal kell rokonságot mutatnia. Felmerülhet, hogy a jogállami alkotmány „eredeti” szövegét léptessük hatályba, így állítva helyre az alkotmányosságot.

Ennek technikai nehézségei is lennének, hiszen nem könnyű megállapítani az eredeti állapot pillanatát. Nem lehet ez az alaptörvény hatálybalépése előtti pillanat, hiszen a Fidesz rövid idő alatt is rengeteg alkalommal módosította az alkotmányt. A 2010. évi választás előtti valamelyik szövegállapot helyreállítása pedig politikai természetű megfontolások miatt is veszélyes.

Szembe kell néznünk tartalmi nehézségekkel is. Csak a két legfontosabb: a köztársasági alkotmány ideiglenességét hangsúlyozó preambulum, és a katasztrofális következményeket okozott könnyű módosíthatóság. Mindkettő ellentmond a tartósság követelményének. Az általunk a legfontosabb értékek egyikének tekintett helyreállítandó alkotmány sokszor toldozott-foltozott szövegének megfogalmazásai, technikai színvonala ugyancsak komoly kifogásokat vet fel. Az eredeti szöveg helyreállításának súlyos politikai kockázatai lehetnek. A látszatát is kerülni kell annak, hogy az alkotmány visszaállítása politikai reváns eszköze lenne. A 2010-es választásokon a változásra szavazókat nem lenne helyes megsérteni, sőt, a baloldali kormányzást elutasító politikai közösséget szimbolikusan és ténylegesen is be kell vonni az alkotmányozás munkájába. Amit a balközép kétharmaddal, ha lenne is ilyen, maga elkészíthet, természete folytán nem lehet végleges.

Az, hogy a konszenzusos, végleges alkotmány létrehozásának politikai feltételei 2014-ben teljesülnek-e, illetve hogy milyen lépésekben teljesülhetnek, nem tárgya az írásnak. Ezért nem a jogállami forradalom alkotmányának betűihez, hanem szelleméhez, közjogi filozófiájához, fontos szabályozási megoldásaihoz kellene ragaszkodni. Ezt úgy lehet elérni, hogy az alkotmányozás karaktere konzervatív legyen. Az alaptörvény előtt megvolt és bevált szabályozásokon csak a lehető legkisebb változtatást szabad végrehajtani. Az alkotmányozás tézise a ’89/90-es megoldások megőrzése legyen.

A cikk második részét hétfői számunkban közöljük.

MARABU RAJZA