Nemzeti kávézacc
Bár olyan ügyesen tippelném meg a 2014-es választások eredményét, ahogy most tudni vélem, ki lesz a Nemzeti Színház következő vezérigazgatója. Vidnyánszky Attila ugyanis szerdai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette azt, amit korábban a Heti Válasznak már elárult: megpályázza a Nemzetit. A debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke a hetilapnak adott interjújában naivan (?) megjegyzi, nem hiszi, hogy lejátszott meccsről lenne szó.
L. Simon László kulturális államtitkár is ezt hajtogatja, sőt tiszta versenyt ígér, miközben nem érti, miért kérdezi mindenki a Nemzetiről és a függetlenekről. Megjegyezzük, hiába ültetnek szakmabeliket a javaslattevő bizottságba, ha politikai szimpátia alapján válogatják ki őket.
Mit lát a kedves olvasó a kávézaccban, ha a kormányhoz közel álló hetilap ajánlójának az a felcíme, hogy „Csak nálunk kiderül: Ő válthatja Alföldi Róbertet a Nemzeti élén”? És mit jósol a madarak röpte, ha államtitkári kinevezésekor jelezte már L. Simon, valószínűleg vezetőváltás lesz a Nemzeti Színház élén? Ahogy Balog Zoltán miniszter is a nyáron, egy Echo tévébeli interjújában közölte, szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy valóban nemzeti intézmény legyen a teátrum. Meglepne, ha ezen az elképzelésén változtatna, még akkor is, ha állítólag DVD-ről megnézett tizenvalahány előadást Alföldi színházából.
Még nem derült ki, mit értenek azon, hogy „tényleg nemzeti”. Senki nem körvonalazta, hogy a kormányzat milyennek látná szívesen ezt a belvárostól távol eső, szépnek egy percig se mondható épületet. Mert ha a (nemzeti) színházi ízlése is olyan, mint a ház, amelyre speciel az első Orbán-kormány adta áldását, az kétségbeejtő.
De csalódni fognak Vidnyánszky Nemzetijében azok, akik csak a bulvárhírekből és a parlamenti fénymásolatokról ismerik Alföldi előadásait, és 2010 óta lihegnek a leváltásáért, miközben Vidnyánszkytól még egy fél felvonást sem láttak. Bár a beregszászi magyar teátrum alapítója jól mozog kormánykörökben, minden fontos színházi posztra őt ültetik – vagy mert ez az ő ambíciója, vagy mert nincs hasonlóan „potens” színházi embere a jobboldalnak –, nagyon más színházat visz, mint amivel például Kerényi Imre állt elő az elmúlt években – úgy a színházban, mint az állami ünnepségeken. Se pityke, se pátosz, se révedő tekintetre igazított nemzeti öntudat, se sematikus történelmi tabló.
Nem járok össze Vidnyánszkyval, de az is borítékolható, hogy nem fog sok kislányt meghágó fehérvári huszárokról dalolni a kormányfővel.
Értékelendő, hogy Alföldi nyilvánosan nem foglalkozik a várható fejleményekkel. Eddig abban hitt, hogy nem váltják le idő előtt. És igaza lett.
Most hisz a folytatás lehetőségében, becsülettel megírta pályázatát. De úgy tűnik, hiába veszi elő a kötelező klasszikusokat, a Tragédiától a János vitézig, hiába tapsolja vörösre a tenyerét például a Bánk bán junioron a gimnazista közönség. Hiába a közvélemény-kutatás, amely szerint intézménye gondolkodásra késztet, újító, élménygazdag, bátor, izgalmas. Hiába ismerik el jobboldali, színházba járó politikusok és nem politikusok is, hogy nívós teátrumot vezet, nem fogják újraválasztani. Különben hogyan számolna el a kétharmados többségnek az „emberi erőforrás”.
A Facebookon egy barátom fogadást ajánlott a Heti Válasz-os Vidnyánszky-interjú hírére. Mivel úriember biztosra nem fogad, újra Alföldi mellett tette le a voksát. Egyébként mindig arra panaszkodik, hogy sosem nyer. Nagy kár, mert most minden színházba járóval együtt tehetné.
