„Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak, és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezik, nem pedig az emberekre.” Tessék, tessék, lehet találgatni, hogy kinek a nevéhez fűződik e remekbe szabott mondat! 

Selmeczi Gabrielláé talán? Nem, pedig ő is szokott operálni ezzel a „nem voltak, és nem is lesznek” kitétellel, tehát azért közel jártunk az igazsághoz. Esetleg a nagy pekidzselő, Matolcsy György volna az elkövető? Nem, hiszen ő valami szürreális képet biztosan beillesztett volna, legalább egy agysebésznyit, tehát most inkább valamivel racionálisabb elmét kell keresnünk... Megvan, hát persze, a definíciók bajnokáé e szösszenet, aki legutóbb az oligarchák iránti sajátos megközelítéssel örvendeztetett meg bennünket (oligarcha az, aki gazdasági hatalma mellé politikait is szerezne), igen, önöké a telitalálat, Orbán Viktor, a nagy magyar valóságismerő a szerző.

Mindössze az a kérdés, mit tekintünk megszorításnak. Orbán Viktor szerint az bizonyosan nem megszorítás, hogy a bankok bevallottan a tranzakciós adóval emelik szolgáltatásaik díját, amit mégiscsak nekünk kell kifizetnünk, de sebaj, a lényeg, hogy nem szorítanak. És az se keseredjen el, aki ugyanannyit keres, mint évekkel korábban, csak azért egy kicsivel többet kell dolgoznia, és a pénzéért feleannyit tud vásárolni. Vigasztalja magát, nincsen semmi baj, épp ellenkezőleg, ez maga a sikeres válságkezelés, senki ne tévedjen, jobban élünk, mint pár éve, csak valahogy annyira szokatlanul, unortodox módon tesszük ezt, hogy nem vesszük észre, de ezért is csak magunkat kárhoztathatjuk, hiába, no, él még bennünk a labanc, van hová fejlődnünk.