Ha az olvasó „illegális migrációs nyomásról” olvas, jogsértő betolakodókra gondol. A szóhasználat épp erre szolgál. S nem arra, hogy a jogsértett üldözöttek százmillióinak semmi egyéb lehetőségük nincs rá, hogy az életveszélyből kimeneküljenek, a börtönökben, kínzószobákban rájuk váró borzalmakat elkerüljék, azoktól családjukat megóvják, mint hogy illegális migránsok legyenek. Legtöbbjüknek erre sincs lehetőségük, de másra semmiképp. Az üldözött nem vándorolhat szabályosan, papírokkal, legálisan, s a legritkább esetben áll módjában üldözöttségét bizonyítani.

Túlnyomó részük nem is lesz soha legális menekült. Mivel jogfosztott volt, jogfosztott marad. Csalónak minősül. Így néznek rá, így hányják-vetik. Egy kategóriába számíttatik azokkal, akiket valóban nem üldöztek konkrétan, személy szerint. Csak ezt mondják, mert nem szeretnének ott maradni, ahol bármikor bárkit üldözhetnek, bármitől megfoszthatnak, s ahol semmi lehetőségük olyan megélhetésre, amilyet minimálisan elfogadhatónak tartanak azok, akik elvárják hatóságainktól, hogy őket mint csalókat visszazsuppolják oda, ahonnan jöttek. Miként elvárják Európától is (teljes joggal), hogy ott telepedhessenek le és élhessenek meg benne, ahol óhajtanak. Ne legyenek bezárva ide, ahol csak ezerszer jobb, mint azokban az országokban, ahonnan az „illegális migránsok” nagy része jön, hanem fogadják be őket ott, ahol tízezerszer jobb.

1998-ban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felszólította Európa kormányait, hogy az elutasított menedékkérőket se kényszerítsék vissza Jugoszláviába. De a magyar hatóságok visszakényszerítették őket az életveszélybe. A magyarokat is! Pár liberális jogvédőn kívül ez sem zavart senkit.

A nyírbátori „őrzött szálláson”, ahol Szabó Máté ombudsman pontosan dokumentált jelentése készült, az ombudsman és munkatársai ottjártakor a menedékkérők többsége Afganisztánból és Pakisztánból jött. Egyik sem biztonságosabb hely, mint Magyarország volt a forradalom leverése után, amikor kb. kétszázezer honfitársunk gyakorolt „illegális migrációs nyomást” a szabad(abb) világra. Az pedig úgy fogadta a mieinket, ahogy most senkit. Senkitől nem követelték, hogy a személyes üldözöttségét bizonyítsa. Nem különböztették meg a menekülő forradalmárok kisebbségét attól a nagy többségtől, mely nem vett részt aktívan a forradalomban, melyet személyesen és közvetlenül nem fenyegetett a megtorlás veszélye, csupán szabadabb és gazdagabb világba vágyott. Mint azok, akiket ma „gazdasági menekültekként” kergetnek vissza Afrikába, ha bele nem fulladnak elébb a Földközi-tengerbe.

Az osztrák és a belga bíróság után januárban a strasbourgi is megállapította, hogy menekültügyi szempontból nem vagyunk biztonságos ország. Nálunk a menedékkérők ki vannak téve az embertelen és megalázó bánásmód veszélyének, annak, hogy bűnözőként kezeljék és érdemi jogorvoslati lehetőség nélkül börtönszerű vagy annál is rosszabb körülmények között tartsák őket fogva.

Nyírbátorban éjszaka ásványvizes üvegbe vizelnek a foglyok, akik egyébként semmilyen bűnt nem követtek el, mert a vécére sem mehetnek ki. Ha a biztonsági emberek azonosító szám nélkül, a kamerák hatókörén kívül ütlegelik őket, semmilyen lehetőségük sincs rá, hogy látleletet vegyenek fel, hogy ügyüket komolyan kivizsgálják. A foglyokat megalázó módon, nevüket mellőzve szólítják és rutinszerűen szidalmazzák őreik, akik közül nyolcból hét – mélyen lenézett foglyaival ellentétben – alapszinten sem beszél semmilyen idegen nyelvet.

Bent a szálláson