Egy hungarikumról: homokra légvárat
Hoffmann Rózsa, Gloviczki Zoltán és az őket kézi vezérléssel irányító Orbán Viktor és Matolcsy György elmúlt kétéves, a magyar oktatási rendszert alapvetően a tönk szélére, azaz egy totálisan előkészítetlen államosítás Taigetoszához juttató tevékenységét a legjobb indulattal sem nevezhetjük kormányzásnak. Kimondható, hogy Eötvös József, Klebelsberg Kuno és Keresztury Dezső miniszteri székében ma nem ül senki, példátlan módon nincsen a kormányban oktatási miniszter, s – nem csupán ezért – 2012-ben nincs oktatási kormányzata és nincs oktatásirányítása Magyarországnak. A magyar közoktatási rendszer 150 000 pedagógusa, több mint 3000 intézménye várja teljes bizonytalanságban a 2013-as esztendőt. Nem csupán a közoktatás működtetéséhez szükséges mintegy 900 milliárd forint hatékony felhasználása, hanem a jelenleg iskoláinkban tanuló több millió gyermek és tinédzser jövője – azaz Magyarország jövője a tét.
Az a kormány, amely előszeretettel nevezi magát nemzetinek, polgárinak és konzervatívnak, kétéves tevékenysége alatt gyakran hivatkozott arra, hogy az ún. nemzeti középosztály és a magyar közoktatás rendszere a jövő záloga. Ehhez képest Hoffmann Rózsa mára a második Orbán-kormány Torgyán Józsefe lett, a hazai oktatási rendszer szereplői pedig egy ámokfutó, semmiért felelősséget nem vállaló, MSZMP-párttagkönyvét KDNP-tagkönyvre cserélő oktatási államtitkár áldozataivá váltak.
Abban mindenki egyetért a magyar politikai közvéleményben, hogy a hazai közoktatás jelenlegi rendszere nem csökkenti, hanem növeli a társadalmi különbségeket, s köztudott az is, hogy az elaprózott magyar közigazgatási rendszer, amelyben több mint 3000 település rendelkezik iskolafenntartói jogosítvánnyal, közgazdaságilag nem fenntartható. Abban is egyetértés van, hogy szinkronba kell hozni az iskolák kínálta ismeretanyagot azzal, amit a Facebookon felnövő Z-generáció a sikeres pályafutásához, autonóm polgárrá és családalapítóvá válásához igényel. Abban sincsen vita, hogy a második világháború óta a magyar középosztály perifériájára sodort, alulfizetett pedagógusokat végre ismét minőségi bérhez kell juttatni: ők a kulcs a sikeres tanuláshoz és a versenyképes társadalom kialakításához.
Mindezeket felismerve a kormány az elmúlt két esztendőben úgy tett, mintha ezeket az igazán égető kérdéseket egyszerre kívánná és tudná kezelni: új törvényeket, új nemzeti alap- és kerettanterveket alkotott, kilátásba helyezte az átfogó bérreformot, s nekiállt az oktatási rendszer visszaállamosításának. A kétharmad és a fülkeforradalom mindezt „legitimálta”.
A kétharmad azonban önmagában nem ad bölcsességet, kormányzati szakértelmet és még csak a pedagógusok, a szülők és a gyermekek iránti alapfokú párbeszédre való készséget sem. A káoszt jellemzi, hogy a kormányfő egyik legkínosabb oktatáspolitikai ellenfele épp a Fidesz oktatási kabinetje, melynek emblematikus alakjai sorra kapják a pofonokat a frakcióüléseken és a sajtóban. A pártfegyelem és a szakmai meggyőződés virtuális focimeccse is zajlik – a vesztes az ország iskolarendszere.
Kevesebb mint 40 munkanap telt el azóta, hogy az 1993-ban törvényekkel megalapozott, önkormányzatiságra épülő magyar közoktatási rendszert felváltotta az ún. nemzeti egyetértésre (azaz: félelmen alapuló csendre) alapuló ún. köznevelési rendszer. Alig több mint 40 nappal azelőtt születnek e sorok, hogy 2013. január 1-jén óvodáikon kívül a magyar polgárok és az önkormányzatok elveszítsék minimális befolyásukat is általános és középiskoláikra, kollégiumaikra és nevelési tanácsadó, valamint pályaorientációs intézményeikre.
Jelenleg ott tartunk, hogy az ország egyetlen iskolavezetője, osztályfőnöke, de polgármestere sem tudja, pontosan mit hoz 2013.
Ennek ellenkezőjét csak a minisztérium jól fizetett vezetői és a párthíradók szerkesztői hirdetik. Csak néhány „apróság” hiányzik még, sulykolja a köznevelésért felelős, lemondását épp ezekben a hetekben benyújtó Gloviczki Zoltán, aki amatőr bűvészként, Rodolfo tanítványaként jól megjegyezhette volna: „Nem sikerülhet minden kártyatrükk!”
A még szabályozásra váró „apróságok” közül csak néhányat említünk: hiányos és megkésett az államosításra vonatkozó törvénytervezet (12 oldalas csupán), hiányoznak alapvető fontosságú végrehajtási rendeletek, még önálló telefonszámmal sem rendelkezik a 120 000 pedagógust munkáltatni kívánó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, hiányzik mintegy 170-200 milliárd forint az állam tervezett költségvetéséből a kieső önkormányzati hozzájárulások pótlására. Meg sem kezdődött a centralizált oktatásirányítás végrehajtó apparátusának szakmai felkészítése, s maga a szakembergárda jelentős része sem tudja még, hogy ki lesz a munkáltatója január elsején. Az új NAT-ra épülő centralizált, egypólusú tankönyvpiac születése pillanatában összeomlott: még a tankönyvek szerzői sem kaptak megbízást a „kötelező” tankönyvek megírására, már biztosnak tekinthető, hogy 2013 szeptemberére ezek nem lesznek kész a nyomdákban.
Esélye annak van, hogy az oktatás államosítási kísérlete még bevezetése előtt megbukik: ha a kormányfő akaratának megfelelően januárban hatályba lép, akkor azért, ha felfüggesztésre, azaz hatálybalépésének csúsztatására kényszerül, akkor azért. Egy biztos – minden bizonytalan.
Érdemes egy pillantást vetni a nemzet fővárosának oktatási helyzetére is az államosítás előestéjén. Budapest (a fővárosi és a kerületi önkormányzatok együttese) Magyarország legnagyobb iskolafenntartó települése – Podmaniczky Frigyes és Bárczy István álmát megvalósítva a főváros a huszonegyedik század elején több mint 500 általános és középiskolával, s a hazai szakképző középiskolák több mint negyedével rendelkezik. Itt működik a főváros által alapított, országelső Fazekas, a Bárczy által alapított fővárosi pedagógiai intézet, amely Mérei Ferenc nevét viseli.
Az, hogy mi történik a főváros iskolarendszerével és pedagógusaival, túlmutat a kormány és a városvezetés felelősségén.
Az elmúlt két esztendő azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem készült fel a vezetői által (sokszor nem is burkoltan) „bűnös városnak” nevezett Budapest értékes iskolarendszerének továbbépítésére – helyette a fokozatos leépítés, visszavonulás korszaka köszöntött be. Az idén 900 milliós forráskivonást szenvedett el a budapesti iskolarendszer – a további várható elvonások, a kormány krónikus forráshiánya miatt sajnos 2013-ban erre valószínűleg nosztalgiával emlékezhet majd mindenki.
Az, hogy Budapest egyetlen óvodáján kívül nem marad közoktatási intézmény fenntartója, tragikomikus fejlemény. Ennek egyik oka az, hogy – paradox módon – a kormányban, a parlamentben és az önkormányzatokban a Fidesz oktatási szakpolitikusai sorra vereséget szenvedtek a kormányfő, valamint a KDNP víziójával és politikai akaratával szemben. Persze erre mondta Franz Josef Strauss, a mai kormánypárt vezetőinek egyik példaképe: „akinek víziója van, forduljon optikushoz”.
Az LMP felelős ellenzékként viselkedett eddig is a parlamentben és az önkormányzatokban: nem a „csak azért is” ellenzékiséget, a párt rövid távú érdekeit, a „minél rosszabb, annál jobb” logikáját követte, hanem a józan ész, a pedagógusok, a szülők és a polgármesterek, valamint szűkebb családjaink, valamint tágabb családunk, a nemzet érdekeit védi.
Ezért mondtunk nemet a minden magyar településre kiterjedő államosításra – anélkül, hogy vitatnánk a kistelepüléseken szükséges és sürgős állami szerepvállalás jogosultságát. Ezért nem mondhatunk igent a magyar iskolavárosok megfosztására iskoláik fenntartásának jogától. Ezért utasítjuk el a kormány háttértanulmányaiból egyértelműen kiolvasható iskolabezárásokat, a Matolcsy-csomagokból és a hiányzó költségvetésből is következő pedagóguselbocsátásokat és a masszív, akár 20%-os forráskivonást a jövő oktatásából.
Ezért követeljük a dilettáns, Eötvös, Trefort és Klebelsberg székére szégyent hozó, a magyar iskolarendszert és a társadalmat a szamárpadba küldő oktatási vezetők azonnali lemondását.
Csak akkor lehet más a politika Magyarországon, ha a hatalom nem uralkodni, „csupán” kormányozni fog.
Addig is, javasoljuk az államosításra vonatkozó törvénytervezet azonnali visszavonását, átdolgozását, s a köznevelési törvény 2013. január elsején életbe lépő vonatkozó rendelkezéseinek felfüggesztését és elhalasztását – legalább 2014-ig, esélyt adva egy új kormánynak a valódi kormányzáshoz.
OSZTOLYKÁN ÁGNES országgyűlési képviselő, a parlament oktatási bizottságának alelnöke (LMP), ZARÁNDY ZOLTÁN, a fővárosi oktatási bizottság alelnöke (LMP)
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
