Azoknak, akik még mindig nem értik, miért baj, ha a „morális többség” nevében fellépő kormányerő éppen Papcsák Ferencre (és méltó utódára, Budai Gyulára) bízta az ún. elszámoltatást, Papcsák úr naponta szállítja az újabb érveket. A Zuglóban a baráti cégeknek és személyeknek kilapátolt közpénzekkel, a minden szakmai normát megsértő kerületi médiával, a kormánypárt háza táján előadódó, jogi természetű piszkos munkák mérlegelés nélküli elvállalásával (legutóbb a választási törvényt írta át egy éjszaka alatt).

Papcsáknál a tiszta közélet legfőbb akadályát a kritikus, netán ellenzéki hangok jelentik. A hódolatot természetesnek tartja (a róla szóló Magyar Hírlapódák szerzője megbecsült udvari médiamindenes a kerületnél), a bírálatot csírájában fojtja el.

Nála a hozzá hasonlóan áldozatos munkát végző közszolgáknak ugyanannyi tisztelet jár, mint a halottaknak: aki a „csak jót vagy semmit” szabályt megszegi, már kezdheti is gyűjteni a perköltségre valót. Érzékeny lelkű jogalkotó elitünk jóvoltából akkor is, ha a szerző minden szava (vagy sora) igaz: az utóbbi években sikerült maximálisan politikusbarát jogi környezetet létrehozni, amelyben a döntés-előkészítő anyagok alapból titkosak, a közszereplők közügyei tipikusan magánügyek, a tisztánlátást pedig olyan szabályokkal lehet megakadályozni, amelyek eredetileg magánemberek jó hírének a védelmére lettek létrehozva.

Az esetek kezdenek rendszerré összeállni. A kormánykritikus Heti hetesnek egy pár százalékos kábelcsatornára szorításától a véleménycenzúra legfrissebb megnyilvánulásáig, Papcsáknak az internetes „kommentbűnözők” elleni, rendőrségi segédlettel végrehajtott legújabb támadásáig számos példa jelzi, hogy a hatalom annyira híve a médiabeli véleménypluralizmusnak, mint anno Kádáré, bár annál azért még többet kell tűrnie. De azért ha egy sajtóorgánum nem a kormány mellett határozza meg az irányvonalát, pillanatok alatt törvényen, frekvencián, anyaholdingon, a hirdetők érdeklődési körén kívül találja magát.

Ellenzéktelenített közmédia közvetlen pártirányítással, üzemszerű „retusálás”, napi rutinná váló elhallgatás és hírmanipuláció, megregulázott internet – baloldali bérrettegők rémálmaiban is legfeljebb csak halvány előképe bukkant fel a második Orbán-kormány valódi médiapolitikájának. A Heltai Péter által újraálmodott állampárti „tájékoztatási” szisztéma egyre biztosabban zárja el a választókat a napi döntéseikhez nélkülözhetetlen információktól. A Fidesz hírgyárában kifőzött pótlék kedveltségéről mindent elárulnak a köztévé nézettségi adatai. Hogy a „termék” mégis lecsússzon a hírfogyasztók torkán, arról a versenyképes konkurencia kiiktatásával gondoskodnak.

A kormány kaukázusi tempója minden bizonnyal egy táborba sodorja a nem domesztikált sajtó amúgy tulajdonosi és ideológiai háttér szerint is sokszínű maradékát. Amikor (’48, ’56 és ’90 után ismét) arról kell dönteni, hogy Európa vagy Ázsia felé induljunk, ez a szakma aligha fog sokat töprengeni a válaszon.