Maga a jobboldal kerülhet az ellenzéknek korábban állított egérfogóba azzal, hogy a hatalom leváltására létrejöhet egy tágabb, demokratikus koalíció. A politikai közép megszólításának szándéka az Együtt 2014 részéről nem retorika, hanem reális lehetőség.

E politikai közép nélkül nem lehet választást nyerni, s a Fidesz növekvő nyugtalanságának alighanem az is az oka, hogy e közegről ő már 2010 őszétől, a magánnyugdíjpénztárak államosításától lemondott. Akkor volt ebben gazdasági-pénzügyi kényszer. Az addigi retorika megroggyant, mert ekkora tömeget képtelenség volt anyagilag megnyugtatóan stabilizálni, kompenzálni, s így a táborban megtartani. Úgy számoltak, hogy a Fidesznek elég, ha az általa megerősített, gazdaságilag preferált réteg biztos szavazatára számíthat, főként, ha a választási rendszert a maga érdekei szerint manipulálja, s ha a veszteségek részbeni pótlására a Jobbik mérsékeltjeiből nyer voksokat.

Csakhogy a Jobbik is csupán a Fidesz leszakadó, csalódott radikálisaira számíthat. Novák Előd, a párt izge-mozga fenegyereke nem véletlenül emlegeti reménykedve a Fidesz élesedő belső viszályait, az Ángyán–Bencsik duó nem csak a földkérdésben megmutatkozó lázadását, s az sem véletlen, hogy Ángyán József siet kijelenti: ő nemzeti radikális. A Jobbik frakciójából a múlt héten kilépett Lenhardt Balázs. Ez akár még érdektelen is lehetne. De érdekes a lépés indoklása.

Azt mondta: a párt – szavazóinak tett ígéretével ellentétben – nem hozott radikális változást a parlamentbe, egy lett a többi közül. Ő viszont a Jobbik eredeti programját szerette volna követni, szemben a főleg a Balczó Zoltán alelnök nevével fémjelzett iránnyal, amely szerint másképp kell politizálnia a pártnak a parlamentbe jutást követően. Így viszont Lenhardt szerint a Jobbik egyre távolabb sodródik az ország sorsát meghatározni képes érdemi politikai erő képétől, s nem képes tömegbázisát megmozgatni. A megoldás szerinte, ha a párt visszamegy az utcára.

Semmi újság. Lenhardt csak szembetalálta magát 2010 tavaszának kérdésével: belesimul-e a parlamenti keretekbe egy populista, akcionista párt, amely ezzel arcát veszti, vagy az utcáról szétveri a parlamentarizmust, amit a Fidesz végül maga megtett a parlamentben. És: meddig tudja egyben tartani Vona Gábor a simulékony és az akcionista szárnyat, miközben a Fidesz mind radikálisabban szeleteli magához a Jobbik választási bázisát.

Az egérfogó még ennél is veszélyesebbnek tűnik. Mert ha 2014-ben a demokratikus pártok közös platformon tudnak közös jelölteket indítani, s ha a jobboldali szavazatokat megosztják a Fidesz és a Jobbik egymás ellen is induló jelöltjei, úgy még az is előfordulhat, hogy az egész jobboldal erodálódik. Nekik is meg kellene találniuk hát a közös hangot, ami viszont Európában már végképp szalonképtelennek ígérkezik, s még ha a Fidesz kevéssé finnyás is, ha a hatalomról van szó, az már nagy kérdés, hogy e szövetségre mennyire vevő a magyar polgár.