Az év 1945. A Dálnoki Miklós Béla vezette Ideiglenes Nemzeti Kormány – melyben a kommunista Nagy Imre földművelésügyi miniszter – március 15-én 600/1954. M.E. számon rendeletet alkot a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról, amit az Ideiglenes Nemzetgyűlés szentesít. Az eredmény: az 1070 nagybirtok szétosztása közel hatszázezer földművelőnek, átlag 5 hold birtoktestben.

Az 1945-ös kommunista földosztás jelszava volt az „azé a föld, aki megműveli” propagandamondat. Az elaprózott földbirtok nemcsak gazdaságilag – hiszen a műveléshez eszközeik alig voltak –, politikailag is teljességgel kiszolgáltatottá tette a parasztságot, szinte megágyazott a későbbi, erőszakkal kikényszerített szövetkezéseknek. Nem telt el sok idő, és a kommunista kolhozosítás ismét földnélkülivé tette a parasztságot. Az egykori államosítás károsultjait az első szabadon választott Országgyűlés az 1991. évi XXV. törvény elfogadásával részlegesen kárpótolta.

A törvényt az Antall-kormány terjesztette be, és az MDF–FKGP–KDNP-koalíció hosszas vita után elfogadta. A döntés eredményeként az 1939. május 1-je és az 1949. június 8-a között tulajdonuktól megfosztott állampolgárok kárpótlási jegyet kaptak. A kárpótlásról szóló jogszabály feljogosította a kárpótoltakat, hogy kárpótlási jegyüket termőföldtulajdon megszerzésére is felhasználják. A lehetőséggel élve 26 757 földárverést tartottak. Az árveréseken 759 787 kárpótolt jutott átlagban 51,7 aranykorona-értékű földtulajdonhoz.

Nem kívánva a kárpótlás gazdasági racionalitásáról szóló vitát újranyitni, társadalmi igazságossága ellenzői szerint is megkérdőjelezhetetlen. A hatályos földtörvény szerinti maximum 300 hektár természetes személy által tulajdonolható birtokméret számos kárpótlásban részesült kisbirtokos földjének bérbeadását tette lehetővé, folyamatos bevételhez juttatván őket. Aki akarta, birtokát magyar magánszemélynek eladhatta, élhetett tulajdonosi jogaival. A mezőgazdaság jelen – versenyképtelen – állapota semmiképp sem a kárpótlásra vezethető vissza. E cikknek nem feladata az okok keresése, de az egyik fő ok sok egyéb mellett a társaságok tulajdonosi körből való törvényi kirekesztése.

A parlament előtt fekvő és a kétharmad által a közeli jövőben szinte biztosan elfogadandó törvény ezer szakmai sebből vérzik. A Magosz kivételével, melynek elnöke a Fidesz jóvoltából az Országgyűlés alelnöke, minden szakmai szervezet tiltakozik ellene. Szakmaiatlansága mellett alkotmányellenes, és emellett mélységesen igazságtalan. Sem a szakmai, sem a jogi, sem a társadalmi igazságosság kritériumainak nem felel meg. A vagyonnal, a tulajdonnal való szabad rendelkezés alkotmányos jogát zárja ki, ha még hatályban lenne az az alkotmányunk, amely 1989-ben a magántulajdont védve azt az állami tulajdonnal egyenértékűnek minősítette.

De már csak alaptörvényünk van, amely másképp védi a klientúra magántulajdonát. Ha véletlenül mégis alaptörvény-ellenes lenne az új földtörvény – kétségek kizárva –, az új módi szerint nosza bele az alaptörvénybe. Hajrá, Magyarország, hajrá, kreatív törvényalkotás. De lássuk, hol sérülnek a kárpótoltak jogai? A kárpótolt földtulajdonos három dolgot tehet a birtokával. 1. műveli, 2. bérbe adja, 3. eladja. A további művelésnek addig nincs akadálya, amíg nem akar a saját földjéhez továbbiakat bérelni. Ugyanis a törvény elő-haszonbérleti rangsort állít fel, első helyen az NFA-val (Nemzeti Földalapkezelő Szervezet), vagyis az állammal.

A helyben lakástól kezdve a pályakezdő földművelő előjogaiig egy sor olyan feltétel kerül a törvénybe, ami az életszerű működés következtében idáig is hasonló módon történt. Ezek törvénybe iktatása nem más, mint a földművesek komplett hülyének nézése. Ha a földtulajdonos akarja bérbe adni a földjét, még durvább a törvényi korlátozás. Csak annak adhatja bérbe, aki a törvény előírásainak megfelel, az előbérleti rangsorban megfelelő a helye, és az NFA, vagyis az állam nem tart a földre igényt. Ha az egykori kárpótolt el akarja adni a földjét, tovább romlik pozíciója, mert azt csak az állam hozzájárulásával az állam által jóváhagyott magánszemélynek adhatja el.

Ha az állam nem fogadja el a vevő személyét – annak ellenére, hogy az a törvényi kötelezettségeknek megfelel, de az NFA úri kedve úgy diktálja –, kereshet új vevőt, végül a többszöri elutasítás után eladhatja az NFA-nak, tehát az államnak az általa diktált áron. Az ár pedig garantáltan alacsony lesz. A törvény ugyan helyben szokásos piaci árról beszél, de egy mesterségesen beszűkített, az állam által irányított piacon az árak szükségképpen alacsonyak lesznek. Jelen állapotok szerint ha van rá pénze és akar, minden magyar állampolgár vásárolhat termőföldet. Az új törvény a lehetséges vevők körét a földművesekre szűkíti.

Tehát csak azok vásárolhatnak, akik fő- vagy mellékfoglalkozásban gazdálkodnak, agrárvégzettséggel vagy szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Ezen túlmenően lakhelyük vagy telephelyük a vásárolandó földtől 20 km-nél nincs távolabb. Ha ezeknek a feltételeknek megfelelnek, nagy valószínűséggel az új földtörvénybe foglalt birtokméretkorlátba fognak ütközni, hiszen őstermelő 50 ha-t, egyéni vállalkozó 300 hat, családi gazdálkodó 500 ha-t birtokolhat. Elemzések szerint a jelenlegi 2 millió földtulajdonos száma 15 ezer körülire fog csökkenni, mert többen nem tudnak majd megfelelni az előírásoknak.

Ha a kormány állítása lenne igaz, és 400 ezer birtokos lesz – ami kizárt –, akkor is csak minden ötödik jelenlegi földtulajdonos tarthatja meg tulajdonát. Tehát a termőföld-tulajdonlás egy szűk csoport privilégiuma lesz. Ebbe a szűk csoportba a kárpótolt 750 000 földtulajdonos szükségképpen nem fog beleférni, birtokát mélyen áron alul, az állam által szigorúan vezényelve kényszerül értékesíteni. Nehéz elhinni és még nehezebb elhitetni, hogy a törvényalkotót szakmai szempontok vezérlik. Ha a földtulajdonlás egy sokkal kisebb létszámú, könnyebben szem előtt tartható, az állam által preferált csoport kiváltsága lesz, akkor a cél a klientúraépítés.

Hasonlóan a dohánytermék-kereskedelem monopolizálásához. A tervezett hétezer óriási forgalmú trafik Fidesz-káderek kifizetési helye lesz, amúgy kihelyezett Fidesz agitprop centrum. Eddig, 2012-ig tartott a kárpótlás azoknak, akik az 1991. évi XXV. törvény alapján és abban bízva, hétszázezernél többen kárpótlási jegyeikért földtulajdont vásároltak. Tulajdonosi jogaik ezentúl erősen korlátozottak lesznek, birtokuk csak részben lesz forgalomképes. Most nem a kommunisták, hanem a Fidesz–KDNP-kétharmad hirdeti büszkén a kárukra, azé a föld, aki megműveli. Az az apróság, hogy a kapitalizmus általában a tulajdonlást és a működtetést nem köti szükségszerűen egybe, már szóra sem érdemes.

Az már annál inkább figyelemre méltó, hogy 1991-ben a KDNP testületileg, a most a Fidesz-frakcióban ülő volt MDF-képviselők szintén egyhangúlag szavazták meg a kárpótlási törvényt. Sőt büszkén történelmi igazságtételnek nevezték azt. Joggal. A Fidesz hallani sem akart a kárpótlásról. Két évtized nagy idő. Huszonegy év elteltével most ők fogják – KDNP-sek és egykori MDF-esek – szavazataival a nemzeti együttműködés rendszerében az általuk a XX. század végén kárpótoltakat a XXI. század elején kisemmizni. December 12-én tizenkilencedszer emlékezünk Antall József halálának évfordulójára. Ajánlom, ők most süssék le szemüket, és mélyebbre hajtsák a fejüket.

A szerző az MDF volt frakcióvezetője

MARABU RAJZA