Abba kellene hagyni ezt az amerikázást, mármint, hogy Amerikában a vesztesek is úriemberek, lám, Romney nemcsak hogy azonnal gratulált Obamának, de még a híveit is fölszólította, hogy támogassák a régi-új elnököt. Holott éppenséggel el is torlaszolhatta volna akár a Golden Gate-t is.

Plusz New Jersey kormányzója, Chris Christie. Aki elszánt republikánusként képes volt a választási kampány véghajrájában fantasztikusnak és kiemelkedőnek nevezni a demokrata elnök munkáját, amit a hurrikán idején végzett. Ezt a színvonalat, nagyvonalúságot, ezt a politikai kultúrát és eleganciát kellene nekünk is elsajátítanunk, írja most a sajtó.

Kikkel? – kérdem én. El tudja valaki képzelni, hogy 2014 tavaszának választási éjszakáján bizonyos Orbán pártelnök ünnepélyesen felszólítja a híveit, hogy e perctől kezdve tessék támogatni az új miniszterelnököt, mire a hívek százezrével özönlenek a Kossuth térre, hogy összecsókolják a millásokat, és léggömböket cseréljenek velük?

Azt mondja az ATV-ben Verebes István, hogy „ezek két-három év múlva mennyire fogják magukat szégyellni”, mármint az ország vezetői a mostani cselekedeteiket és viselkedésüket. Ez jó. Verebes csak abban téved, hogy nem kell ehhez két-három év; ahogy elnézem ezt a társaságot, már most szörnyű éjszakáik vannak, a keresztényi szeretet meg a haza iránt érzett felelősség nem hoz álmot a szemükre, egész éjjel hánykolódnak, hogy jaj, mit rontottak el.

Ez a minimum. Képzeljük el, amint Orbán, Kövér és Áder, akik már a puszta megjelenésükkel megszüntették a közjogi méltóság fogalmának értelmezési lehetőségét a mai Magyarországon, szóval, hogy ez a trojka, amelyik az elődeihez méltón sikeresen bezárta a köztársaságot és a demokráciát („én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam”), vasárnaponként szörnyen szégyelli magát a templomban.

Amúgy nemcsak arról van szó, hogy egyszerűen bunkók ülnek a parlamentben, bár az sem kevés; amikor Kövér házelnök politikai ellenfelét akarja kivezettetni az ülésteremből, vagy Kósa polgármester jól odamond az IMF-nek, uniónak, persze csakis a hátuk mögött, az már szinte kultúrmisszió. Hanem hogy ez a társaság a szemünk láttára veszíti el maga alól a talajt, s fogalma sincs arról, hogy hol van, s mi volna az eredeti szerepe. Balog miniszter szemrebbenés nélkül képes belemondani a Hír TV kamerájába, hogy Németországban járva fél perc alatt megfordította a közhangulatot a magyar kormány javára, és ezt el is hiszi.

Ezenközben az ELTE-n az egyetemi ifjúság Papcsákon és Budain röhög, ám ők nem veszik észre, hogy két szlovák rajzfilmfigurának nézik őket. De vehetjük Soltész államtitkárt is, aki a következő életében feltehetően Selmeczi Gabriellaként fog újraszületni, ennek megfelelően képes olyat mondani politikai ellenfelének, hogy „ne úgy hazudjon, hogy közben nem mond igazat”, majd még büszkén ki is húzza magát fogadni a gratulációkat; jobb is, hogy nem egy töprengő alkat, mert abból csak világégés támadna.

Mi itthon a hülye amerikaiakat szidjuk meg röhögjük, hogy szegényes a történelmük, a kultúrájuk, mennyire tudatlanok és bunkók, a politikusaikat is ideértve. Nem tudom. Mindenesetre láttam a minap egy fehér házi ünnepség felvételét, Obama elnök Gershwin-díjat adott át Paul McCartneynak, majd közösen elénekelték a Hey Jude-ot. Egy hazai felvételen a magyar kormányfőt is volt szerencsénk látni, ő a meghágós fehérvári huszárokat énekelte a karján Nemcsák Károllyal; utóbbi még csak ezután kap Kossuth-díjat.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa