Igaz, a rutinos utasnak ez már meg se kottyan, hiszen már akkor megdöbbent, amikor taxija egy pillanatra sem állhatott meg a bejárat előtt, mert azért külön pénzt kértek volna – ezért cuccait cibálva, gurítva juthatott csak el a céljáig.

Nem tudom, hogy mennyit spórolhatott az állam a Malév bedöntésén, de ha a Forma–1 támogatásának indoklásában szerepet játszik az elfogyasztott szalámis zsömlétől az InterContinental szobafoglalásáig minden, egy hasonló módszerrel készült kalkuláció itt meglepő következtetésekkel járhatna. Például hogy zseniális az a kormány, amelyik borsos áron túlad elegáns repterén, majd a vevők a fülük mögé tehetik a korszerű infrastruktúrát, az évi húszmilliósra tervezett utasszámot, mert egy csapásra minden megváltozik, a hagyományos társaságok mellett fapadosok lepik el a terminált, amelyek legszívesebben egy libalegelőről indítanák gépeiket, hogy költségeiket a minimálisnál is lejjebb szorítsák.

A Malév megszűnte után még megjelentek nagyravágyó tervek, hogy hamarosan megalakul egy új nemzeti légitársaság, de úgy tűnik, hogy ma már a svájci bejegyzésű Wizz Air látszik a legnemzetibbnek: sorra kapja meg a csődbe ment cég úti céljait, ráadásul az alapító is egy volt malévos magyar. De versenytársai is kapva kaptak a lehetőségen. A nagyobb légitársaságok keményen megemelték budapesti járataik árát, mivel kiesett a konkurencia, a fapadosok pedig megszállták a messze nem fapadosnak épült repteret. A reptér tulajdonosa pedig fut a pénze után, mert a Malév megszűntével kevés a nívós szolgáltatásaira igényt tartó társaság, a fapados találékonyság pedig nem ismer határokat.

Mint a hideg sátorváró, ahol se mosdó, se szék – annyi a hely benne, hogy kétgépnyi utas sorban állva elférjen. Az Origo írása szerint a beszállók útja gyakran keresztezi az érkezőkét. Ilyenkor őket néhány percig feltartóztatják, ne legyen már katyvasz. De van. Miközben ott meredeznek a semmibe vezető, kényelmes beszállást lehetővé tevő utashidak, az emberek busszal vagy gyalog vágnak neki az út első vagy éppen utolsó szakaszának. Megszerzik az országról első vagy éppen utolsó benyomásaikat.

Persze nincs az a turista, aki ne szeretne olcsón utazni, de amikor hirtelen kőkorszaki körülmények közé csöppen egy csupa üveg, egyébként üresen kongó légikikötő közvetlen közelében, megzavarodik. Ezen felülemelkedve viszont páratlan élményhez juthat, hiszen az „alacsony költségű beszállítási létesítményeknek” hála, egyszerre érezheti magát Kisinyovban és Frankfurtban. Nincs az a gyöngyöző bor, bográcsban pirosló gulyás, budapesti panoráma, hortobágyi gulya, amely feledtetni tudna egy ilyen érkezést vagy búcsút.

Sajnos nem fog sokáig tartani. A „sátras megoldás” állítólag csak erre a télre szól, tavaszra felépülhetnek a betonra az új, fix, könnyűszerkezetes épületek.

Az lesz ám a csoda. Fapados Liszt.

FOTÓ: MÓRICZ SIMON