Kőműves Anita: Obama Amerikája
Egy középnyugati amerikai kisvárosból utaztam a múlt hét végén New Yorkba. Az Indiana állambeli Corydont szinte teljes egészében fehérek lakják. Az utcák tiszták és rendezettek, az autók hatalmasak, a férfiak ragaszkodnak a fegyvereikhez, amelyek néha a családi Biblia tetején kapnak helyet a nappaliban. Kirázza őket a hideg a gondolattól, hogy valaki Washingtonból megmondja nekik, mit csináljanak – például, hogy kössenek egészségbiztosítást. Szerintük a kormánynak minél kevesebb adót kell szednie, ők pedig megoldanak mindent a náluk maradó pénzzel.
Egy másik világba csöppentem, amikor a reptérről Manhattanbe érkezve, kibukkantam a metróból a 181. utcánál. A hömpölygő tömegben kizárólag spanyol szót hallottam. A Dominikai Köztársaságból érkezett bevándorlók telepedtek le itt. Néhány utcával arrébb már az iszlám előírásainak megfelelő fejkendőt viselő asszonyok és kipát viselő férfiak keveredtek a tömegbe. A zebránál mellettem állt két fiatal férfi, egymás kezét fogva. Az egyik patikában a pult mögül csak orosz szót hallottam. A szomszédos élelmiszerbolt pakisztáni eladója dél-ázsiai zenét hallgat, miközben spanyolul cseveg a betérőkkel.
Barack Obama újraválasztásának egyik nagy tanulsága a republikánusok számára az, hogy Amerika immár sokkal színesebb, mint amilyenre ők emlékeztek. Már nem elég megnyerni a Corydonhoz hasonló kisvárosok lakosságát. Nem elég a szokásos választóikra számítani: a fehér, vidéken vagy a külvárosokban élő idősebb férfiakra és a vallásos emberekre. Nem elég az az egyetlen üzenet, hogy a szövetségi állam visszahúzódik a gazdasági életből, adót csökkent, és hagy mindenkit boldogulni (vagy lesüllyedni).
Az elnök győzelmének egyik kulcsa az volt, hogy maga mögé tudta állítani a New York-ihoz hasonló kavalkádot: rá szavazott a feketék és a spanyol ajkúak többsége. Ám nem csak etnikai alapon vagy bőrszín szerint különülnek el Obama és Romney támogatói, hiszen a voksukat kedden leadó amerikaiak 73 százaléka a felmérések szerint fehér bőrű. Az elnök nem nyerhetett volna, ha közülük nem szavaz rá a fiatalok, a nők és a rossz anyagi körülmények között élők jelentős hányada is. A választók ötöde azt mondta, hogy arra a jelötre szavazott, amelyik törődik „az olyanokkal,mint ő”.
Rá adták a voksukat például azok a nők, akiknek fontos, hogy ugyanazért a munkáért ne kapjanak kevesebb fizetést, mint a férfiak (az egyik első törvény volt ez, amelyet az elnök aláírt). Rá szavaztak azok, akik szerint az azonos nemű párokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többit. Rá szavaztak azok, akiknek fontos, hogy Obama leállította a gyermekként, szüleik által az Egyesült Államokba hozott fiatal illegális bevándorlók deportálását.
Az elnök újraválasztását támogatták azok a fiatalok is, akik az utóbbi évek reformjainak köszönhetően jutottak kedvező kamatú diákhitelhez, és járhattak egyetemre. És rá szavaztak azok, akik szerint mindenkinek jár a megfizethető egészségügy, ami az egész ország érdeke, nem pedig a szövetségi kormányzat túlkapása.
Mindez gazdasági téren is üzenetet hordoz a most minden bizonnyal megújulásra kényszerülő republikánus párt számára. Amerika nem egyszerűen színesebb, mint gondolták, hanem szolidárisabb is. Még akkor is, ha az európai típusú jóléti állam még mindig nagyon messze áll az amerikaiak gondolkodásától. Hiába riogattak a konzervatív reklámok „szocializmussal” hónapokon át, a választók többsége Obama személyében arra is szavazott, hogy az államnak igenis fontos szerepe van a gazdaságban és az egyenlő esélyek megteremtésében. A választók nem a válságban hatalmon lévőket büntették tehát, hanem az odavezető eszméket a mai napig hirdetőket.
