A kormányhatalom józanabb képviselői tudják, hogy az Országgyűlés előtt fekvő javaslat a termőföld-forgalmazás szabályairól semmit sem valósít meg abból a két célból, amit a hivatalos kommunikáció nem győz sulykolni: egyrészt megvédjük a magyar földet a külföldi spekuláns tőkétől, másrészt lebontjuk a nagygazdaságok rendszerét, a birtokokat a „földműveseknek” és „élelmiszer-kézműveseknek” (kiemelten családi gazdaságoknak és őstermelőknek) juttatjuk. Ezen józanok nagyobb része morogva bár, de csöndben tolja a banda szekerét: megszavazza majd az új javaslatokat, a néhány renitens meg immár miniszterelnöki audencián is füstölög (legutóbb konkrétan hétfőn) amiatt, hogy nem ezt ígérték. Két volt államtitkárról, Orbán Viktor személyes bizalmasairól beszélünk, Ángyán József és Bencsik János fideszes frakciótagról.

A hazai termőföld-forgalmazás szabályairól szóló jogszabálytervezet gyáva, a valós viszonyok felett szemet hunyó ócskaság. A magyar föld értékét nem az állítólag felettünk keringő karvalytőke veszélyezteti, hanem az a lehetetlen birtokviszonyrendszer, amely a kárpótlás és a szövetkezeti vagyonnevesítés után kialakult. Adott több mint kétmillió földrészlet, nagyjából másfél millió belföldi tulajdonos, s ebből négyötöd olyan, akinek lábán ganés csizma sohasem volt, köze pedig mindahhoz, amit agrárgazdálkodásnak hívnak, pláne nem. Ügyvédek, orvosok, kocsmárosok, boltosok és vállalati menedzserek, akik csak december közepe táján egy átutalásról érkező banki telefonüzenetből tudják meg, hogy a földbirtokuk működik. Összességében adómentesen nagyjából 150-170 milliárdot kap ez a réteg bérleti díjként. Ha a kormányerő a földforgalmazás és -használat ügyében jó szabályozást akar kialakítani, akkor azonnal bevezetne legalább egy jelképes összegű – akár hektáronként csak egyforintos – földadót, amely végre legalább adóhatósági szinten „összefésülhetővé” tenné a valós használati viszonyokat a tényleges gazdálkodás és tulajdonlás pénzügyi hozamaival. Vizsgálható lenne így jó néhány zsebszerződés is. A jelenlegi földhivatali nyilvántartás erre nem alkalmas.

E megoldástól a parlamenti patkóban ülő képviselők nagy része fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Lévén maguk is földtulajdonosok. Az állam pénz híján fogatlan oroszlán a földpiacon. Generális megoldásként marad egy korábbi modell elővétele a sifonérból: államosítással lefoglalni az egészet, korlátozni a forgalmazási és bérbeadási jogokat, aztán saját elveink mentén újraosztani. A valódi piaccal csak így lehet érdemben szembemenni. De akkor ezt egyszerűen és egyenesen meg kell hirdetni, még ha lesz is, aki emiatt kommunista tempóról fog beszélni. Az viszont, amivel most a kormány próbálkozik, az ecsetmentes tojásfestésnél nem több.

Így kezdődött