Ne higgyetek a háborúzóknak!
Az önjelölt nyelvtudorok körében slágerlistás témának számít a nyelvek nehézsége és bonyolultsága. Így az egyik kedvenc időtöltésük az, hogy a világ nyelveiből egy rangsort állítanak fel, amelynek rendesen egyetlenegy megnevezett szereplője van, és azt követi az összes többi lehetséges elem. Ez persze nem újdonság, ugyanilyen metodikával készítenek listákat a tinédzser szerelmesek szerelmük tárgyával az élen. A tinédzserlisták felbecsülhetetlen haszna, hogy bárki megtudhatja belőlük, ki a világon a legszebb csaj vagy a legdögösebb fiú. Tök jó.
A nyelvi rangsorolások hozadéka ugyanez: mindahányszor arról értesülhetünk, hogy a magyar a világ legnehezebb nyelve. Ebben meg az a jó, hogy büszkeségtől duzzad a keblünk. Mert hiszen ha a mienk a legnehezebb nyelv, és ha mi tökéletes mértékben bírjuk ezt, akkor ebből egyenesen következik, hogy a magyar agy rulez. Hogy aztán ugyanez a király agy az esetek elsöprő többségében miért képtelen megtanulni legalább egyetlenegy (a fentiekből következően nyilván sokkal könnyebb és egyszerűbb!) idegen nyelvet használható szinten, azt az önjelölt nyelvtudorok nem szeretik firtatni.
Legutóbb azonban egy újfajta rangsor van divatban kormánykörökben: ez ugyan némileg különbözik a „magyar a legnehezebb” típusúaktól, de közeli rokonságot mutat velük. Hoffmann Rózsa azt nyilatkoztatta ki ismét, hogy az angol egyszerűbb, mint más nyelvek. Igaz, a Hoffmann-lista kissé problémásabb, mint a hazafias listák, de próbáljunk rendet vágni benne! Azt nem állította, hogy az angol a legegyszerűbb lenne, de mégis az az érzésünk támadhat, hogy így gondolja. Az augusztusban szárnyra kapott hírek szerint a Hoffmann-team egyszerűbbnek találja az angolt a neolatin és a szláv nyelveknél és magánál a latinnál, mostani hírek szerint pedig a németnél. Kicsit persze kapkodjuk a fejünket, mert hol nyelvcsaládokról beszél (szláv és újlatin), hol meg egy konkrét nyelvről (a latin meg a német). A latin nyelv és az újlatin nyelvek kapcsolata persze adott, vegyük ezt akkor megoldottnak. A szláv nyelvcsalád Hoffmann és csapata szerint ugyancsak nehezebb, mint az angol. No, ezzel máris lefedtük Európa nyelvi térképének zömét. Maradt még a finnugor nyelvek picinyke családja – de erről meg tudjuk a hazafias listákból, hogy annyira nehéz, hogy az ember feje mint a ringlispíl pörög, tegyük fel tehát, hogy Hoffmann asszony szerint az angol ezeknél is könnyebb. Na és mi maradt még? Ha nem számítjuk az albánt, a baszkot vagy a cigányt, hát a germán nyelvek igen tekintélyes családja! Nem tudnám kizárni, hogy a Hoffmann-féle tudorcsoport első hevületében azt találta mondani, hogy igen, az angol helyett értelmesebb (didaktikailag persze!) germán nyelvcsaládba tartozó nyelvet tanítani, mert azoknál is sokkal könnyebb az angol, és csak utána jutott valakinek eszébe, hogy a germán nyelvek legnagyobb, legvirágzóbb és legkultiváltabb képviselője maga az angol. Így hát fogták magukat, és németet kiáltottak – az angol nyelv egyik nem is olyan távoli rokonát. Na így persze soha meg nem tudjuk, mit gondoljunk a dánról, a norvégről vagy a hollandról.
Persze ez a forgatókönyv önmagában végtelenül cinikus lenne, de az egyelőre hozzáférhető eredményt látva aligha vádolhatjuk logikus megfontolásokkal e nyelvoktatási „stratégia” kiagyalóit. Aki olyan megdöbbentő állítást képes megfogalmazni, hogy az angol nyelvnek nincs „egyértelműen leírható strukturált nyelvtani rendszere”, az, ha képzetlen emberről van szó, hát végtelenül tájékozatlan, ám ha képzett, akkor a nyelvészeti műveltség legelemibb alapjainak is híján van. Ez nem képes beszéd és csöppet sem túlzás: a bevezetés a nyelvtudományba című egyetemi kurzusok kötelező eleme annak taglalása, hogy nincs és nem is lehet semmiféle rangsor a világ nyelveinek bonyolultságában, és ebben a kérdésben nincsenek nyelvészeti iskolák közötti viták. Továbbá ezt az állítást lehet, de csöppet sem feltétlenül szükséges tudományosan, empirikusan bizonyítani, a belátásához elég a józan paraszti ész, már ha az rendelkezésre áll. Mi lenne a bonyolultság mértékegysége, mivel mérné valaki azt? Mi a bonyolultabb: a prepozíciók vagy a toldalékok használata, és miért? Az igeidők rendszere vagy a szórendi variabilitás? A segédigék gazdag rendszere vagy inkább az igeragozás? És hol, ki és hogyan méricskélte meg a világ nyelveit ezekkel a mércékkel? Ha valaki leküzdhetetlen vágyat érez ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására, garantáltan el fog jutni a tinédzserlisták szintjére. Gabika szépségét is tudjuk „mérésekkel” bizonyítani, ha nagyon akarjuk, de az még sarlatánságnak is kevés.
De hogy senkit ne vádoljunk alaptalanul sarlatánsággal, Hoffmannék tudományosnak tetsző érveket is hoznak. Augusztusban arra hivatkoztak, hogy ők nem az angolt akarják visszaszorítani, hanem „pusztán arra a szakmai körökben folyó vitára utal(nak), amely szerint, aki első nyelvként angolt tanul, az nehezebben sajátít el második idegen nyelvet, mint az, aki valamelyik neolatin nyelvvel ismerkedik meg először”. Azon túl, hogy ilyen szakmai viták nincsenek, de legalábbis nem ismertek széles körben, az államtitkárság egy rafinált fordulattal novemberben – ha igazak az elsőként az Origón megjelent hírek – már a németet akarja az angol előtt taníttatni. Két eset lehetséges: vagy újlatin nyelvnek hiszik a németet, vagy két-három hónap alatt neszét vették egy újabb szakmai vitának, mely immár nem a neolatin, hanem a germán nyelvek első nyelvként való tanulásának áldásos hatásait boncolgatja. Ez utóbbi esetben azonban nyilvánvalóan az angolt nem tekinti germán nyelvnek az oktatásért felelős államtitkárság.
Hogy valaki tudományos köntösbe bújtatva bolondságokat beszél, az persze lehet szórakoztató, mások számára bosszantó vagy nevetséges – ízlés kérdése az egész. Itt azonban nagyobb a baj: egy ország oktatási rendszerével játszani már nem ízlés dolga. Sorra készülnek a felmérések Európa lakosságának idegennyelv-tudásáról, és ezekben rendre a legutolsó helyen áll a magyarországi lakosság. Az Eurostat 2007-es felmérése szerint a magyarországi lakosság 14,5% beszél angolul, ezt követi a német 12,5%-kal, majd a francia 0,9%-kal. Ezek az adatok azt mutatnák, hogy az angol olyan gyalázatosan könnyű nyelv, hogy azt mindenki megtanulja az internetről? A helyzet abszurditását fokozva esetleg arra vetemednek, hogy az angol helyett valamilyen más nyelvet szorgalmazzanak az iskolai nyelvoktatásban, ami már végképp érthetetlen. Közben a nyelvi sokszínűségre is hivatkoznak, ami valóban szép és támogatandó gondolat, ámde erről beszélni csakis a közös kommunikációs eszköz (lingua franca, hátha ismerik a szót) megtanulása után lenne értelmes. Az európai uniós dokumentumok is szeretnek a nyelvi sokszínűségért kiállni, és hivatalosan valóban 23 hivatalos nyelvet említenek, de próbáljon meg valaki munkát keresni EU-s intézményekben, és kiderül, mennyire működik ez a gyakorlatban: angolul kell magas szinten beszélni és írni, és pluszpontokat jelent, ha valaki néhány egyéb nyelvet is beszél, de rövid a lista. A bolognai folyamat egyik elsődleges célkitűzése a mobilitás megteremtése a felsőoktatásban. Itt megint csak az angol a közös nyelv, ahogy általában a tudományos, a művészeti, a politikai, a gazdasági életben, de akár a turizmusban is.
Lehet, hogy nem elhanyagolható szempont, hogy háborút indítani az angol nyelv ellen nagyon is kompatibilis egy nyugati rothadó kapitalizmus ellen vívott háborúval. Reméljük azonban, hogy a józan gondolkodású iskolások, munkakeresők és más nyelvtanulók belátják, hogy angolul kell tudni, méghozzá minél jobb pozíciót akar valaki magának, annál magasabb szinten. Ne higgyetek a háborúzóknak!
A szerző angol–orosz szakos nyelvtanár, általános nyelvész
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
