Az Orbán-kormánynak viszont a mai bejelentés tétje: győzelem vagy halál. Minden, amit az utóbbi időben tettek, mondtak, kezdve a Matolcsy-csomagoktól, odáig, hogy Rogán Antal új törvénymódosító javaslata a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében különleges jogosítványokkal ruházná fel a kormányt a költségvetés alakítása során (lehetővé téve, hogy a végszavazás előtti utolsó pillanatban is megpiszkálják a büdzsé alapjait), arra utal, hogy Orbánék nagyon ki akarnak kerülni a brüsszeli eljárás alól.

Vajon miért? Európában legfeljebb egy szemöldökrándítást ér meg mostanában, ha valamelyik tagország nem tudja teljesíteni a költségvetési egyensúlyra vonatkozó feltételeket, s belefut a túlzottdeficit-vizsgálatba.

A görcsösségnek van racionális és érzelmi magyarázata is. Az eljárás állandó kontroll-lehetőséget ad Brüsszelnek: féléves rendszerességgel kell konvergenciajelentésben bizonyítani az uniónak, hogy a renitens tagállam minden tőle telhetőt megtesz a hiány megfelelő szintre csökkentése érdekében. A többi tagországnál alaposabb jelentést kell letennie az asztalra annak, aki ellen ilyen vizsgálat folyik.

Ha huzamos ideig képtelen erre egy tagállam – Magyarország a csatlakozás óta nem tud kikecmeregni ebből a helyzetből, s ebben nagyon komoly felelőssége van a szocialisták kormányainak –, akkor Brüsszel elzárhatja a kohéziós alapok csapját.

Magyarország esetében nagyjából 150 milliárd forint forog kockán. Ez nem mellbe vágó összeg, mindössze a GDP 0,5 százaléka, ugyanakkor most folyik az Európai Unió következő költségvetési ciklusának tervezése, most dől el, hogy nekünk mennyi jut a közös kasszából. Márpedig nem erősítené a magyar kormány tárgyalási pozícióját, ha újfent elbukna ezen a vizsgán, s – a tagállamok sorában elsőként – elveszítené a kohéziós pénzeket. Mindezt tetézi a mérhetetlen bizonyítási vágy, hogy Magyarország Orbán Viktor kormányzása alatt „szabaduljon meg” az unió „fojtogató” öleléséből. A miniszterelnök ilyen értelemben eddig csak az IMF-megállapodásról, valamint a bankokról beszélt, de logikusan a gazdasági szabadságharc részének kell tekintenünk a túlzottdeficit-eljárás esetleges megszűnését is. Egy kedvező piaci reakció – mivel a befektetők nem a harcos kommunikáció szerint ítélnék meg a javunkra hozott brüsszeli határozatot, hanem érdeme szerint – pedig újabb ütőkártyát szolgáltatna a kormányfőnek, amivel tovább tudná húzni-halasztani a megállapodást a valutaalappal.

A mi szempontunkból lényegtelen, milyen motivációk alakítják a kormány törekvéseit, ha végeredményben végre megszabadulunk a túlzottdeficit-eljárás alól. Nem mintha ettől egy csapásra egészségesebb szerkezetű lenne a magyar gazdaság, több lenne a munkahely, minden igényt kielégítő a szociális rendszer. Egy stigmától viszont megszabadulnánk, amit nyolc éve hordunk. Minden sikernek örülünk kell.