Obama sokat kritizált kampánystratégiája nem arra összpontosított, hogy pontos és közérthető programot adjon a következő négy évre, hanem arra, hogy bizonyítsa: kihívója, Mitt Romney, a dúsgazdag volt kormányzó alkalmatlan az elnöki feladat ellátására. A republikánus jelölt viszont retorikájában a gazdaságélénkítésre koncentrált, s – óvakodva a részletek felfedésétől – adócsökkentéseket, gazdasági növekedést és több millió új munkahelyet ígért.

A demokratikus választási rendszerek, így az amerikai lényege az, hogy a politikai kampány során a társadalmat érintő kérdések nemcsak felszínre kerülnek, hanem értékek, álláspontok ütköztetése során körvonalazódik, hogy a politikusok szerint mit szeretnének hallani és megvalósíthatóvá tenni a választók. A választási eredmény a választói többség véleményét és akaratát tükrözi. Obama elnök újraválasztásakor meggyőző fölénnyel szerezte meg az amerikai törvények által előírt állami elektori szavazatok többségét, míg a leadott választói szavazatokon 50-48%-os arányban osztozott ellenfelével.

A törvényhozásban nem következett be minőségi változás: a demokraták továbbra is uralják a szenátust, míg a republikánusok a képviselőházat. A november 6-i választások után tehát a politikai erőviszonyok nem változtak, s az USA előtt tornyosuló problémák megoldásának feltételei sem javultak. Az elnöki és a törvényhatósági választások ismét rávilágítottak arra, hogy az amerikai társadalom demográfiailag, értékrendjében és – egyre nagyobb mértékben – jövedelmi viszonyaiban is mélyen megosztott.

Az elnöknek és saját pártja, valamint a vele szemben álló ellenzék vezetőinek is szembe kell nézniük azzal, hogy a terméketlen kongresszusi csatározás megengedhetetlen luxus, és meg kell találni a törvényhozási rendszabályokon túlnyúló konszenzusteremtés módszereit és tartalmát. Az elnök a győzelmét követő mély, politikai bölcsességet sugárzó beszédében erről szólt. A két nagy párt együttműködésének első, és rögtön szinte szakítópróbája az lesz, hogy vajon sikerül-e elkerülni a 2013 januárjában, egy korábbi kompromisszumos törvényben előírt 500 milliárd dolláros adóemelési és kiadáscsökkentési program életbelépését.

A politikai pályafutásának csúcsára és egyben zárószakaszába érkezett Obamát a korábbiaknál kevesebb korlát akadályozza, s lehetősége van arra, hogy feladja eddigi óvatos, fontolva haladó politizálását, a feladatokat delegáló és így a politikai kockázatokat csökkentő vezetői stílusát. Minden jel arra mutat, hogy kész erre. A tőle gyökeresen más politikai és gazdasági értékeket való republikánusok nehéz helyzetben vannak: a végrehajtói hatalmat nem sikerült meghódítaniuk, de az egyéni választókerületekben az ő politikusaik szereztek több képviselői helyet, s a radikális konzervatív Tea Party tagjai továbbra is befolyásos hangadók a törvényhozásban.

Egy hasonló helyzetet Clinton elnök a kilencvenes években, a szakadék szélén táncolás magasiskoláját bemutatva, fényesen oldott meg: „bevállalta” azt, hogy a szövetségi kormány megszavazott költségvetés hiányában „leálljon,” majd sikerült ennek politikai terhét a republikánus pártra és a kongresszusi vezetőjére, a később elnöki babérokra is pályázó Newt Gingrichre hárítania. Az eredmény: végül olyan gazdasági és költségvetési program került elfogadásra, amely adósságállomány-csökkenést és költségvetési többletet eredményezett. Gingrich megbukott, és a következő választásokon a republikánusok elvesztették a kongresszusi többségüket.

Obama elnök sokat köszönhet Bill Clintonnak a demokrata konvención őt támogató és elsöprő hatású beszéde miatt. A novemberi 6-i győzelem után elsőnek neki is mondott köszönetet. Nem „politikai madárbéljóslás,” ha feltételezzük, hogy a volt elnök talán a Hillary Clintonnak nyújtandó és elvárható 2016-os támogatás fejében, hivatalos vagy annál befolyásosabb nem hivatalos, tanácsadói szerepet fog kapni, hogy segítse e problémák megoldását. A nyilvánvalóan recessziót kiváltó törvény életbelépése vagy annak elkerülése hűen tükrözi majd, hogy milyen tartalmú gazdasági programot tud az Obama-kormány megvalósítani a következő, 2014-es törvényhozási választásokig.

Az elnök jelentős politikai tőkét fog felhasználni arra, hogy megvédje és a lehető legnagyobb mértékig megvalósítsa a nevével közvetlenül összekapcsolt egészségügyi reformot. Hasonló prioritást kaphat egy új állampolgársági és bevándorlási törvény kidolgozása. Ez utóbbi kérdés konzervatív kezelése nagy szerepet játszott Romney vereségében, s a republikánusoknak jelentősen módosítani kell álláspontjukat ahhoz, hogy ne veszítsék el hoszszú időre a kisebbségek, s főleg a latin bevándorlók támogatását. Az Amerikai Egyesült Államok csak szilárd belpolitikai és gazdasági háttérrel lesz képes korábbi szerepének és befolyásának megőrzésére.

A külpolitikával foglalkozó vitán Obama elnök leszögezte, hogy kiemelt feladatának tekinti az Egyesült Államok védelmének biztosítását a terrorista támadások ellen. Ez azt jelenti, hogy az USA folytatja a radikális szélsőségesek elleni küzdelmet, és továbbra is jelentős katonai eszközöket mozgósít e területen. Elsődleges marad Izrael biztonságának garantálása, amely nyilvánvalóan Irán nukleáris ambícióinak megfékezését jelenti. Ennek módszereit nem fogják nyilvánosságra hozni, de az nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok belátható időn belül aligha bocsátkozik kétes hatékonyságú és következményű katonai akcióba.

A gyorsan változó nemzetközi erőviszonyok szükségessé teszik, és az elnök is hangsúlyozta, hogy az új négyéves ciklusban az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket tesz majd a szövetségi és partneri kapcsolatok fejlesztésére. Ez nyilván elsősorban Kínát, az EU-t, Oroszországot, Latin-Amerikát és az ázsiai országokat érinti, de új lehetőségeket kínálhat egy erre a nyitásra felkészült magyar külpolitikának is.