Van megvilágosító erő abban, amikor két kitűnő személyiség összekap, s mérgükben hetet-havat összehordanak a másikról, mint tette azt például Bencsik András, a békemenet Demokrata-szervezője, aki azzal magyarázta Széles Gábor távolmaradását az október 23-i kormánydemonstrációról, hogy a nagyvállalkozó éppen a Seychelles-szigeteken nyaralt.

Tényleg szép lehet a napfényes szigeteken az itthon ilyen esős, hűvös napokon, de Széles Gábor nem tudott ellenállni annak, hogy ne reagáljon harcostársa mondandójára,mintha afféle kihívásként élné meg, kesztyűt vetnének az ő orcájába, és szégyellnivaló lett volna, hogy esetleg tényleg a festői trópusokon őszölt ahelyett, hogy a Kossuth téren szórná a rigmusokat a beste bolsikra négyszázezer-egyedikként. Így hát rögvest megírta, hogy nem, nem ott volt, ellenben ő bezzeg sosem firtatta, mit keresett Bencsik András majd egy hónapot Kínában.

Ebből aztán úgy tűnik, hogy Széles Gábor és Bencsik András is földre szállt ember, vannak vágyaik, érzelmeik, indulataik, amelyek nemcsak az Orbán-kormány mindenekfölöttiségének szép, ám lassan elnyűttnek tűnő eszmeiségében testesülnek meg, hanem abban is, hogy Kína és a Seychelles-szigetek is lehetnek annyira élvezhetők adott esetben, mint mondjuk a Pilis térsége, pedig az aztán a csakra.

Ráadásul úgy tűnik, ezek az emberek tudják, hogy ki hol van, hol tölti az őszt, a telet, a nyarat, számon tartják egymást, holott elvileg Széles Gábornak nem föltétlenül kellene sejtenie, hol töltött egy hónapot Bencsik András az előző békemenet után, és fordítva sem, még jó, hogy Bayer Zsolt nem keveredett bele a vitába... Ez már afféle érzelmi közösségnek tűnik, hiszen mindenki sejti, mit csinál a másik, de azért több is ennél, hiszen Széles Gábor valami olyasmit is ír Bencsik Andrásnak, hogy hóhahé, öreg.

Emlékezteti ugyanis, hogy mielőtt elindult volna a Demokrata műsorának adása az általa tulajdonolt Echo TV-ben, ő kereste meg Bencsiket azzal, hogy milyen jó volna, ha lenne az újságjának műsora. „A műsorod indulásától a műsor befejezéséig soha egy fillért nem kért az utasításomra tőletek a csatorna. Azt gondolom, te is tudod, hogy minden műsornak vannak gyártási költségei...” – írja a nagyvállalkozó, akiről ezek után sejteni lehet, hogyan is válhatott a leggazdagabbak egyikévé. Bencsik András tehát hosszú időn át úgy vezetett műsort a Széles-féle televízióban, hogy azért nem kapott tiszteletdíjat, sőt, még neki kellett örülnie annak, hogy nem kell fizetnie, hiszen növelte (khm) a renoméját, és hát a gyártási költségek, ugyebár.

Ez ám a biznisz. A szomorú ebben az egészben az, hogy meglehet, tényleg ilyenek a mi nemzeti oldalunk nagyjai. Tényleg ők a négyszázezres-szervezők, békeszeretők, a magukat mindenek fölé emelők és másokat erkölcsből kioktatók. És ha valakinek erről a történetről esetleg a gagyiság és a pitlákság jutna eszébe, hessentse el magától a keserűséget, gondoljon a pilisi szívcsakrára, az ám a megnyugtató.