Szeretném, ha Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára eljönne hozzánk, és átvágna a nappalinkban egy nemzetiszínű szalagot.

Örülnénk neki, ha beszédet is mondana a jeles nap alkalmából, a magam részéről sütnék sajtos stanglit, de ha meleg büfé az elvárás ilyenkor, hát vadmalaclevesben és szilvaszószos kacsamell rozéban is jó vagyok, sőt, a kedvéért bevállalnám most az egyszer a tőkehalbrandade-ot konfitált paradicsommal és sült zsályával, úgyis régóta szemezek már ezzel a recepttel kedvenc Buchon-szakácskönyvemben.

Tavaly kellett volna jönnie, de akkor elfelejtettük meghívni, pedig kicsi kis cégünk, kétszemélyes betéti társaságunk épp 2011-ben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Bevallom, a jubileumról mi magunk is elfelejtkeztünk, pezsgőt sem bontottunk, talán épp azzal voltunk elfoglalva, hogy befizessük a járulékokat meg az adókat. Büszkén mondhatom, hogy ha igen szerény mértékben is, de tavaly pozitív volt az adózás előtti eredményünk, talán éppúgy, mint annak a bútoráruháznak, amelynek fennállása huszadik évfordulóját az államtitkár asszony a minap személyes jelenlétével is megtisztelte, mi több – mint az a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által küldött meghívóból kiderült – a jeles alkalomból beszédet is mondott.

Ami rendben is lenne, elvégre nem mindennap lesz húszéves egy bútorbolt. A cég honlapjáról az is kiderül, hogy karrierjét hajdan diszkontként kezdte, ám a 20 év alatt „5 nagy áruházzal, a vásárlók teljes körű bizalmával és szeretetével gazdagodott”. Mi több, „a gazdasági válság éveiben pozíciója még inkább megerősödött, köszönhetően a kedvező ár-érték arányú bútorkínálatának és a magyar emberek egyre inkább tudatos vásárlásának”.

Szeretném tájékoztatni államtitkár asszonyt, hogy a mi béténk ügyfelei is elégedettek, szeretnek is minket, karácsonykor mindig kapunk tőlük képeslapot, és mi is küldünk nekik. Bízunk bennük, és ők is bíznak bennünk. Így méltán számíthatunk a fejlesztési tárca prominensének személyes jelenlétére a mi kis házi ünnepségünkön is.

Nem kívánnánk azonban pazarolni a „zemberek” pénzét (vagyis a miénket, ami persze mostanság inkább az övék), sem az államtitkár asszony drága idejét – így, ha már eljön hozzánk, az utcánkban zsinórban felavathatna még néhány emléktáblát, s mondhatna jubileumi beszédeket: a használtbútor-kereskedés legalább tíz éve stabilan működik, a sarki virágboltos még állami kitüntetést is kaphatna, olyan álomszép csokrokat köt már két évtizede, és igaz, hogy felettünk az erotikus bolt évek óta zárva tart, de szemben vele van egy motoros üzlet, amelynek vevőköre a kedvező ár-érték kínálata és a tudatos vásárlók okán folyamatosan bővül.

Az utca elején lévő hastáncstúdió meg sajnálhatja, hogy csak nemrég nyitott, így hozzá még nincs miért elmennie az államtitkár asszonynak.