Az ellenzék képzeletét érthetően megfogta, fantáziáját megmozgatta Bajnai Gordon visszatérése a politikába. Sokan reménykedtek 2010 után a szocialisták gyors megerősödésében, de erre a megálmodottnál sokkal több idő kell, vagy kellett. Mások abban bíztak, hogy Gyurcsány Ferenc gyorsan stabilizálja a széthullott ballib csoportokat, de látjuk, hogy ez sem megy olyan könnyen.

Vannak, akik még mindig egy új liberális pártról álmodnak, de ehhez hiányoznak a kikristályosodási gócok. Sokan bizakodnának valamilyen civil alternatívában, de a civilek eddig nem termeltek ki olyan személyiségeket, akikbe a közönség beleláthatna egy igazi komoly, felnőtt politikust. Így azután Bajnai vált egy pillanatra a placcon egyedüli reményhordozóvá.

Három alapvető kérdés merül itt fel. Az első politikai-technológiai, a második pártpolitikai, a harmadik az egész politikai mező alaptörésvonalait érinti. A politikai-technológiai tűnik elvben a legegyszerűbbnek, bár a technikai nehézségek itt is számosak. Nem tudjuk, hogy végül ez a remény milyen kiterjedtségű a mai magyar társadalomban. A Szabad Sajtó úton idén is ott volt az a negyven-ötvenezer ember, aki tavaly is eljött. Láttam kint október 23-án szegedi táblákat, másmilyeneket nem nagyon.

Úgy tűnik, hogy itt alapjában pestiek gyűltünk össze. Bizonyára nemcsak értelmiségiek, de nagyjából azért zömmel láthatóan azok. Egy részük hagyományosan a baloldalra szavaz, és biztos felülreprezentáltak voltak az egykori liberális szavazók. Az átlagéletkor valamivel alacsonyabb volt, mint a Klubrádiót támogató rendezvényeken, de nem sokkal. Nem tudjuk, hogy ebben a tömegben mennyi volt a pártnélküli, de felvállalható új centrumra vágyó. Bajnait mindenki szívesen, rokonszenvvel fogadta, bizonyára sokak számára valami remény szikráját is jelentette.

De hogyan vélekednek erről Kőbányán, Kecskeméten vagy Kaposváron? Nem sokat tudunk arról, hogy nekik ki a reményhordozójuk. Ehhez nem elég ott a rokonszenvezőkkel esti találkozókat szervezni. Bár azt is csinálni kell. Nekik is demokrácia kellene? Vagy inkább valami más: biztonság, nagyobb kenyér? A Milla sajátos virtuális mozgalom, és hiába vannak sokunknak jó emlékei Bajnai kormányzásáról, egyáltalán nem tudjuk, eddigi működésének milyen a képe a szélesebb társadalomban.

Nem tudjuk, hogy mennyire mosódott ott össze szerepe Gyurcsányéval, és ha részben el is válik tőle, mennyire moshatja e képeket mégis össze egy másfél éves, esetleg most induló, kitartó kormányzati ellenkampány. Az ideális politikai reményhordozó vagy Szent György, vagy politikai újszülött. Az első megváltóként készen van, nehéz valamit hozzátenni vagy elvenni belőle. A másikról semmit sem tudunk, de bármit elképzelhetünk róla, bármit beleláthatunk. Bajnai nyilvánvalóan nem az utóbbi eset.

Ugyan a Szabad Sajtó úton kiváló politikai beszédet tartott, valószínűleg eddigi pályáján a legjobbat, azonban gazdasági szakemberként, államigazgatóként, csődgondnokként volt/van felépítve, és e projekciók külön és együtt sem adnak ki egy új Sárkányölőt. Az áthangolás nem lehetetlen, bizonyára ebben fognak neki segíteni, de kell hozzá fél-háromnegyed év babramunka, s igazán jövő késő tavaszra dől csak el, hogy az operáció sikerül-e.

A legfontosabb kérdés azonban a következő időszakra Bajnai és az MSZP viszonya. A hídnál a beszéd elsősorban egyéneknek, különböző módon elanyátlanodott ellenzékieknek kínálta fel az új platformot. A kisebb pártoknak, vagyis Gyurcsányéknak és az LMP-nek még van fél évük, hogy beálljanak a közös zászló alá, ha a zászló alatt lesz komoly tömeg. Az MSZP dilemmája azonban más. Mégiscsak van, úgy tűnik, ma majd másfél millió támogatója. A szám nőhet és csökkenhet is. Az utóbbi esetben a távozók nem a politikát fogják megunni, hanem valamekkora hányadban átpártolhatnak Gordonhoz. Az LMP hidegen hagyta a baloldali szavazókat, Gyurcsánnyal végül sokkal kevesebben mentek, mint ahogy ezt ő vagy szocialista vitapartnerei hitték.

Ezt a bázist azonban még nem tudjuk, hogy milyen mértékben és formában, de Bajnai kikezdheti. Mi a megoldás? Egy komoly, nagy országos párt álljon be egy ma még nem létező zászló alá? Hiszen neki vannak szervezetei, tömegkapcsolatai, politikailag jelen van szinte minden településen, és akkor rögtön az első szóra álljon be egy olyan még nem létező koalícióba, amelyben nem is nagyon szeretnék elismerni jelenlegi erejét, megmaradt vagy újjáépülő rádiuszát?

Ismerjük fel, hogy ebben a helyzetben a legnagyobb valószínűséggel a pártképviselet nélküli liberálisok gyűlnek majd az új zászló alá. Nem biztos, hogy elsősorban ezekre számítana Bajnai, de ezek jönnek biztosan. Ugyanakkor elérhető tömegek (félig) készen mégiscsak nagyobbrészt a baloldalon létezhetnek. De ez a tömeg ebben a pillanatban elsősorban mégiscsak szocialista szavazó lehet. Tehát egy versenyszakasz Bajnai és az MSZP között most kikerülhetetlen.

Vannak biztosan baloldaliak, akiknek nem kellettek a szocialisták és Gyurcsány sem, s most rábólintanak Bajnaira, de nem tudjuk, hogy ez a sokaság mekkora. Lehet, hogy nem olyan nagyon nagy. S lehet, hogy a vidéki elbizonytalanodottakat még mindig a szocialisták tudják jobban elérni. Tehát itt jövő tavaszig komoly pozicionális játéknak kell folynia, mégpedig úgy, hogy a másik felet nem szabad nagyon megsérteni, mert ez megnehezítheti a későbbi választási szövetséget, de itt is van még egy év. Jövő szeptemberre majd eldől, hogy kinek mekkorára nőtt a lova, és akkor azokat majd milyen kocsi elé kötik.

Sokan úgy gondolják, hogy Bajnainak a hagyományos jobb-bal törésvonalon átnyúló vonzereje van, vagy lehet. Bajnaira persze elsősorban értelmiségiek lehetnek a másik oldalon is elméletileg vevők, de a kisvárosi fideszes törzsközönségnek nyilvánvalóan túl intellektuális. Ráadásul úgy tűnik, hogy a Fideszt elhagyó vagy felőle elbizonytalanodó közönségben kevés az értelmiségi. Azok így vagy úgy, de kitartanak az általuk választott oldalon. Ha a következő évben a jobboldali térfélen nincs alapvető robbanás, és a gazdaság nagyjából a mai módon csúszkál, de ennél nagyobb baj még nincs, akkor innen aligha mennek át nagyobb tömegek.

Végül is ők nem 2010-ben lettek fideszessé, hanem sokkal korábbról, talán az első tudatosan megélt családi vacsoráktól kezdve hiszik magukat a történelmi magyar elitek gyermekeinek. Nem sikerült ebből a miliőből Debreczenivel Gyurcsányéknak sem nagyobb csoportokat átállítani. Jövő nyárig tehát három forgatókönyv valószínű. Az első maga a csoda. Megmozdulnak a tömegek, megvan a hiányzó karizmatikus vezető, és igény van az új középre. A politikai pártok – kicsik és nagyok – örülnek, hogy élnek, boldogan elfogadják, ha junior partnerek lehetnek a Bajnai-projektben. A második lehetőség, hogy létrejön egy komoly platform, ez azonban először csak a választók 5-8%-ára számíthat, és elsősorban az egykori SZDSZ-támogatókat fogja össze.

Egy ilyen mag máris alakul. Részben ugyanerre a bázisra, kulturális közegre számít Gyurcsány és az LMP is. Ugyanilyen joggal is, de a közeg szűk ahhoz, hogy három pártot eltartson, sőt növekedni is engedjen. A harmadik forgatókönyv óvatos Bajnai–MSZP-versenyre épít. Az itt megszerezhető tömegek nélkül Bajnai egy új kis liberális párt élén aligha aspirálhat vezető szerepre. A szocialisták teszik közben, amit lehet, hogy megtartsák választóikat, illetve hogy lent, a mélyben megpróbáljanak újabb csoportokat is elérni.

Ezek a lehetséges változatok azonban 2013 nyarára, kora őszére kifutnak. Az ellenzéki ki kicsodá?-t 2013 őszén lezárják. Igazán akkor dől el, hogy ki kivel és milyen feltételek között áll össze. S akkor sort lehet keríteni egy igazi féléves, háromnegyed éves, talán, remélhetőleg közös vagy koordinált összefogott kampányra. A három alapváltozat valószínűségéről ma még semmit sem tudunk. Számomra az érdekek szerkezetét vizsgálva a civilizált harmadik forgatókönyv képzelhető el a legegyszerűbben. Lényegében ettől függ, hogy ki milyen mandátumokkal készülhet a párviadalra a Sárkánnyal.