Az iskolákat elveszik az önkormányzatoktól. Ahol volt egészségügyi intézmény, elvették azt is. Már nincs saját tűzoltóságuk. Hitelt nem vehetnek föl, csak a kormány jóváhagyásával. Ebből az következik, hogy mivel áttérnek a feladatalapú finanszírozásra, csak arra telik majd, amire a kormány gondolja, hogy telnie kell: az iskolaépületek karbantartására, úttisztításra, segélyfizetésre. Az önkormányzatoknak a diszpécser szerepe jut.

Nem kell emiatt siránkozni, van ilyen másutt is a világban, csak a helyzet az, hogy azokban az országokban az önkormányzatok eleve a kormány kinyújtott karjaként alakultak. Magyarország nem ezek közé az országok közé tartozik. A települések itt mindig valamiféle kiegyensúlyozó szerepet töltöttek be – vagy épp felborítót.

Mint 2006-ban például, amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után az önkormányzati választásokon narancsba borult ország fejedelme kiadta a parancsot a városaiknak, hogy adósodjanak el, adósodjanak el bármi áron, mutassák meg a világnak és Magyarország népének, hogy mire képesek a fideszes vezetésű települések, és persze, hogy lett szökőkút meg szobor meg fölújított főtér, minden, mi szem-szájnak ingere, most meg aztán jól le lehet írni az adósságot, a fejedelem most már vezérlő is, megsegíti, akit kell.

Történetesen azokat a településeket kell leginkább, amelyeket az ő hívó szavára adósítottak el, de ez már kit érdekel: velünk élő történelem, nem turulos, tehát jelentősége sincs, ellegyinthető. És tényleg nincs jelentősége, mert az az önkormányzatiság, amelynek kereteit Magyarországon a rendszerváltás idején alakítottak ki, nincsen többé.

Az, hogy egy közösség tagjai kiválasztanak maguk közül egynémelyeket, s megbízzák őket a saját közvetlen életük ügyeinek intézésével, megszervezésével, otthonosabbá tételével, kreatív erőt tulajdonítanak nekik, olyat, amellyel sikerre vezethetik a közösségüket, munkahelyeket teremthetnek, megszervezhetik az óvodába, iskolába jutást, közműberuházásokat hajthatnak végre, beleszólhatnak abba, hogy milyen színvonalú legyen az oktatás, saját eszközeikkel fejleszthetik azt, betonoztathatnak, gettót számoltathatnak föl, az idősek, magatehetetlenek étkezését eleve a közösséghez tartozás okán is megoldhatják, pályázhatnak, fejlesztési célokat és irányokat tűzhetnek ki, nos, mindez így együtt megszűnt.

Az a rendszer, amelyet az önkormányzat szó magában hordoz – ön kormányoz, vagyis ki ki egy közösség tagjaként beleszólhat a saját közvetlen környezetének ügyeibe, nem létezik –, már nincs mit kormányozni. Mostantól a kormány és annak szervei döntik el, hol és mi épüljön, melyik iskolában ki legyen az igazgató, mit kell tanítani, ki kaphat pályázati pénzt és mire, hogy kinek adnak önerőt, kis túlzással azt is, melyik utcában legyen járda – az önkormányzatiságnak itt a vége. Önkormányzatokról már beszélni sem érdemes, az valamiféle szép, de a forradalom által elsöpört eszme – mostantól csak települési hivatalok vannak.