Hitelesség

Már a 2010-es választások előtt sejtettem, hogy a kétharmad győzelme esetén másodrendű állampolgár leszek. S bár a győztes pártelnök-miniszterelnök első megnyilvánulásaiban még a háromharmad miniszterelnökeként határozta meg önmagát, az előzmények óvatosságra intettek. Két Kubatov-lányka már a kampány finisében megmondta, én a listájuk szerint büdös komcsi vagyok, számomra nincs mondanivalójuk. Még a kutyára is undorral néztek, pedig aranyszőrű cocker spániel, majdnem narancssárga.

Azt azonban álmomban sem hittem volna, hogy a kétharmad, két évvel a következő választások előtt minden Magyarországon élő magyart hiteltelenné nyilvánít, s ilyetén én már nemhogy másod-, hanem harmadrendű állampolgár leszek – legalábbis a Kubatov-féle választópolgár-osztályozási rendszerben.

Pedig ez történt. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének már jóval korábban az Országos Választási Irodához eljuttatott véleményét megfontolva a kormánytöbbség úgy döntött, hogy a magyarországi magyarok nem regisztrálhatnak levélben a soron következő választásokra, csak a határon túliak.

Péterfalvi véleménye, mint falat kenyér, úgy kellett a kormánytöbbségnek. Így nem nekik kellett kitalálniuk, hogyan nehezítsék meg azoknak a regisztrációját, akiknek a szavazataira amúgy sem számíthatnának, és akiknek ezen okból kifolyólag a távolmaradása a voksolástól számukra több mint kívánatos.

Péterfalvi megtalálta a megoldást: a levélben történő regisztrációval kapcsolatban komoly hitelességi és adatbiztonsági kérdések vetődnek fel – írta és nyilatkozta is később. Péterfalvi (és most már utána szabadon a kormánytöbbség) úgy látja, a levélben történő regisztráció nem hiteles, hiszen nem lehet tudni, hogy valóban az töltötte-e ki a regisztrációs lapot, akinek a nevében azt beadták. Azt sem, hogy ő adta-e postára. Adatbiztonsági szempontból pedig azért aggályos a levélben történő regisztráció, mert a boríték elkallódhat, illetéktelen kezekbe kerülhet. Világos. Mindez persze nem történhet meg a határon túli magyarok által feladott regisztrációkkal.

És persze nem történhet majd meg a külföldről levélben leadott szavazatokkal sem. Persze megfelelő hitelességi és adatbiztonsági garanciák mellett Péterfalvi a magyarországi magyarok levélben történő regisztrációját sem tartotta volna ördögtől valónak, a kormánytöbbség azonban az egyszerűbb, bár kétségtelen, a határokon belüli magyarokat megalázó, megosztó megoldást választotta. Egy kis kedvezményt adott a kinti magyarságnak, talán abban a reményben, hogy az egyszerű regisztráció és szavazás lehetőségét látva tudják majd, hová kell adniuk a voksukat. Nem túl nagy ár ez a hatalomnak, a magyarországi magyarok hitelességének immár alaptörvénybe iktatott megkérdőjelezése sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.