Egy 2010-es vizsgálat szerint a pedagógusok a hétköznapokon heti átlag 45,1 órát dolgoznak, a hétvégi munkával (dolgozatjavítás, tesztek kidolgozása, készülés az órákra satöbbi) együtt 51 órát. Értelmiségiek esetében a munkaidőn kívüli munkát természetesnek vesszük. Viszont akkor vajon miért lenne természetes, hogy a pedagógusfizetés szinte fillérre megegyezik egy adminisztratív munkakört érettségivel betöltő dolgozó heti 40 órájának a bérével?

Kevesen tudják: Magyarországon a közoktatás az egyetlen közszolgáltatás, amely 2010-ig csak eredményesebb lett. Azért sorolhatnánk is a közoktatási rendszer hibáit – nem sikerült enyhíteni az egyenlőtlenségeket –, vagy mondhatnánk, rémtörténeteket egyes pedagógusokról. Mégis, a magyar közoktatás a világ egyik legjobban teljesítő rendszere volt, amit a finanszírozása amúgy nem indokolt volna. De mindhárom fontos kompetenciaterületen (szövegértés, matematika, természettudomány) a világ legfejlettebb országainak középmezőnyéhez tartozni – tiszteletet parancsoló eredmény.

A pedagóguspálya nem igazán nyújt karrierlehetőséget, negyven év után is pontosan ugyanazt csinálják az ide tartozók, amit a főiskola vagy az egyetem elvégzését követően: tanítanak. Egy közigazgatási előmeneteli rendszer („életpályamodell”) kiterjesztése a pedagógusokra komolytalan gondolatkísérlet, mivel az előléptetés után egy pedagógus nem fog mást tenni, mint előtte. Ilyen standard rendszerben az előmenetel alapjául szolgáló kritériumoknak semmi közük a pedagógusok osztálytermi és azon kívüli munkájának a minőségéhez.

A pedagógus-életpályamodell „bevezetése” a kormány szóhasználatában nem jelent mást, mint államosítást (a pedagógusok szakmai autonómiájának teljes felszámolását) és „fizetésemelést”, amelynek tervezett mértéke viszont a megnövekedett munkaterhek kompenzálására sem lenne elegendő. Ugyanakkor a pedagógusokat jelenleg nem a pálya csíkjainak az újrafestése aggasztja leginkább, hanem a pályán maradás. Csak erősíti a létbizonytalanságot a januári államosítással az intézményhálózat „racionalizálása”, a munkateher-növekedéssel „megtakarított” álláshelyek létszámcsökkentő hatása és a szakiskolákból „kikerülő” körülbelül 10 ezer pedagógus.

A hasonlóan megalázó bérért dolgozó orvosok elmehetnek, a pedagógusok itt ragadnak. A miniszterelnök állítása, hogy az IMF követeli a pedagógusfizetések emelésének elhalasztását – hazugság. Csakhogy van egy lényegesebb probléma is. A legfontosabb közszolgáltatások azok, amelyeket az állam saját polgárainak a jólétéért nyújt: egészségügy, oktatás, szociális ellátások. Ép ésszel senki sem várhatja el egy kormánytól, hogy e területekre több pénzt adjon, mint amennyit a költségvetési egyensúly felborítása nélkül adni tud. Az ország finanszírozási képességéhez viszonyított egészségügyi, oktatási és szociális kiadások mértéke azonban nem elsősorban a lehetőségeket, hanem a kormányprioritásokat tükrözi.

És éppen ez, ami a leginkább sokkoló! A jelenlegi kormány 2012-re drámai – korábban még soha nem tapasztalt – forráskivonást hajtott végre mindhárom területen. (A GDP-arányos oktatási kiadások szintje a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony.) A pedagógus-szakszervezetek sztrájkra készülvén tehát nem a gazdasági világválság következményeit, hanem a kormány fontossági sorrendjét nem hajlandóak tudomásul venni, s igazuk van. Azok az összegek, amelyeket a kormány – a válság ellenére – gazdasági társaságok üzletrészeinek a megvásárlására, kedvelt szervezeteinek egyedi támogatására vagy presztízsberuházásokra költ, nagyságrenddel meghaladják az alapvető közszolgáltatásokból kipumpált összegeket.

Amikor egyre többen süllyednek a reménytelen szegénységbe, amikor minden, bérből és kisvállalkozásból élő középosztálybeli társadalmi csoportot lecsúszás fenyeget, amikor a pedagógusoknál jobban keresők is önmaguk kizsákmányolásával és növekvő stresszel fizetnek a szinten tartott polgári életminőségért, könnyű lesz a pedagógus-szakszervezetek ellen hangolni a közhangulatot. Én mégis azoknak szurkolok, akiket becsaptak: most épp a pedagógusoknak.

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.