Hallelujah

Évek óta mást se hallani, csak hogy a válság miatt mit nem lehet,miből kell visszafogni, mi az amiről le kell mondani. Van egy sanda gyanúm, hogy erre rá lehet mindent fogni. Ha azonban igaz a piaci pletyka, ezt az estét a válságnak köszönhetjük.

„Show must go on!” – bömböl éppen, amikor beszállunk a taxiba. A sangría kissé fejembe száll, libben a gondolat, fakad a mosoly. És valóban, ha másért nem, miattam folytatódnia kellett – gondolom.

Nincs konkrét oka, hogy három éve lemaradtunk róla kétszer is. Előbb Velencében, utóbb Budapesten. Vagy talán mégis? A jó dolgokra várni kell – pontosan tudom.

Azóta mégis gyakorta emlegettem, úgy éreztem, nagy hibát követtünk el.

S hiába minden – férjem által vásárolt CD-k, DVD – az érzés nem tompult.

Aztán jött az ígéret: „Ha bárhol még egyszer fellép az öreg, ott leszünk.” Nevettem – de hiszen három éve is 75 volt már. Kétségtelen, hogy az idő nem nekünk dolgozott. Én mégis időről időre rákerestem a honlapjára, hátha… Májusban nem akartam hinni a szememnek, amikor kiderült, hogy nemcsak a tengerentúlon, de itt Európában is turnézni fog. Párom már másnap vett jegyet – koncertet és repülőt is – a választásunk Barcelonára esett.

Barcelona mind az öt napja önmagában is sokat adott, amikor pedig Leonard Cohen színpadra lépett, cigánykereket vetett a szívem. A dalok, mint forróságban a hűs áramlat ragadtak magukkal. Még az ismeretlenek is –melyekből mindössze 5-6 akadt a három és fél óra alatt. A hatalmas színpadon ott állt egy nem túl magas, vékony, kalapos ember, akinek cigarettától megérett hangja és gondolatai húszezer ember lelkéig hatoltak. Nem vagyok sírós, de az este során több alkalommal is könnyes lett a szemem.

Azt mondta, nem tudja legközelebb mikor jár Barcelonában – ezen ő is elmosolyodott –, de ma itt van, s mindent megtesz, hogy szép esténk legyen. És megtette. Ott volt. „He was our man”.

Ha igaz a piaci pletyka, a gazdasági válság tépázta, töredékére zsugorodott vagyona vette rá, hogy újra útra keljen, s feladván nyugalmát, saját és mások adrenalinszintjét növelje. Mi – az Európában szűk két hónap alatt sok százezresre duzzadt tömeg –, ez esetben a válságnak óriási hálával tartozunk. Hallelujah!

Varró Szilvia Éva Budapest


A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.