Futunk a pénzünk után

Nem jól használjuk föl a rendelkezésre álló EU-s forrásainkat! Ennek korántsem kellene így lennie: az uniós pénzeknek a nemzetgazdaságban kellene hasznosulniuk. Ez elemi érdeke mindnyájuknak.

A 2008-ban kezdődött világgazdasági válság miatt hosszú ideje nagy teher nehezedik Magyarországra. Számos politikai és gazdasági kérdésre az Európai Unió sem tudott megfelelő választ adni eddig, és emiatt állandó veszélyhelyzetben élünk, nemcsak mi, hanem az EU-tagországok többsége is. Számunkra döntő, hogy az uniós forrásokkal is jól sáfárkodjunk.

Ez sokszorosan aktuálisabb, mint bármikor, hiszen Magyarország első uniós költségvetési ciklusának végén, a második kapujában áll. Ahhoz, hogy megfelelően használjuk fel a 2014–2020 közötti uniós forrásokat, az eddigieknél jóval hatékonyabb előkészületekre van szükség, és azoknak a keserű tapasztalatoknak a felhasználására, amelyekre e ciklusban szert tettünk.

Az ország komoly tanulópénzt fizetett ebben az uniós költségvetési ciklusban. Az oda nem figyelés, a hanyag munka és a késlekedés súlyos veszteségekkel járt. Valószínűleg nem tudjuk az utolsó fillérig elkölteni a pályázati pénzeket, mert késlekedtünk, rosszul dolgoztunk. Hiányzott, illetve csak nyomaiban látszott az a patrióta gazdaságpolitika, amely nélkül az uniós támogatások racionális felhasználására, munkahelyteremtésre és vállalkozásbarát intézményi szabályozásra esély sincs.

Amikor 2010 nyarán az Orbán-kormány megalakult, új időszámítást javasoltam a magyar mérnöktársadalom képviseletében az uniós pénzek fölhasználásában, mert láttuk, hová vezetett 2010 előtt az állami és uniós források pazarló, koncepciótlan felhasználása. Épültek a városok belső magjainak díszburkolatai, és azok a beruházások, amelyek fönntartásához nem maradt pénz az önkormányzatoknál. Ezek többnyire parciális politikai érdekeket szolgáltak, és egy-egy helyi politikus lobbierejét mutatták.

Reméltem, hogy ezen a szemléleten végre túllépünk. Nem egészen így történt. A zavarokat többségében ugyanazok az összetevők okozzák: a projektek továbbra sincsenek megfelelően előkészítve, szembeötlő a stratégiai gondolkodás, a tervezés hiánya, és a folyton változó (többnyire követhetetlen) szabályrendszer.

Nap mint nap látjuk, hogy a befektetői mohóság szinte helyrehozhatatlan hibákat okoz. Készítsünk ezért leltárt, hogy mivel tudnánk gyorsítani a pályázati források igénybevételét! Dobjuk ki az engedélyezési folyamatokból a hátráltató elemeket! Szüntessük meg a közbeszerzési anomáliákat, ne engedjük el a gyeplőt, amikor a külföldi közműtulajdonosok a maguk érdekeit a közérdeke elé próbálják erőltetni. Az NFÜ legyen körültekintőbb az uniós források elköltésének mikéntjében!

Korántsem újabb kiadásokat generáló támogatások kellenek, hanem olyanok, amelyek közvetlenül hasznosulnak, és munkát, megélhetést adnak egy-egy régió, város és kisebb település lakóinak. A beruházás ott „termeljen” eredményt, ahol az megvalósul, vagyis Magyarországon, a külföldi befektető ne „menekítse” azt ki, legyen érdeke az országban tartani. Emellett a hazai cégeket kell helyzetbe hozni, és ahol érdemes, ott előnyben részesíteni. A második és harmadik generációs munkanélküliség fölszámolására is törekednünk kell végre, mert ez a jelenség demoralizál, és a fejlődés komoly gátja.

Ha például az építőiparban tartósan megfordulna a jelenlegi termeléscsökkenés – a közösségek érdekében, az EU-s pénzek felhasználásával létrejövő beruházások által –, akkor az a foglalkoztatás dinamikus bővülésével járna. Megnőne a mérnöki munka és az összes, építésüggyel összefüggő szakma iránti kereslet. Patrióta gazdaságpolitika nélkül a vidékfejlesztés sem lehetséges. A szakképzetlen társadalmi csoportokat az építőipar föllendülése visszavezetheti a munka világába, és alkalmat adhat a képzésükre is.

Ez utóbbi elodázhatatlan társadalmi-szociológiai feladat is. Az építőiparban, a nemzetgazdaság többi ágában és az innovációban a műszaki értelmiség nélkül egy lépést sem lehet tenni. A válságból való kilábalás egyik fontos eszköze a fejlesztési célok megfelelő előkészítése, amelyek csak jó és kellő időben elkészített és értékelt műszaki tervekkel valósíthatók meg.

És bárhogy is alakuljon ennek az uniós költségvetési ciklusnak az egyenlege, vigyázó szemünket már a következő támogatási ciklusra kell fordítani! Mert már az előkészítés és a tervezés időszakában, tehát 2013-ban eldől, hogy 2020-ban is futunk-e majd a pénzünk után, ahogy most tesszük.

A szerző a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.