Akinek úgy rémlik, hogy a következő szavakat Bajnai Gordontól hallotta kedden, azt megcsalja az emlékezete: „Azért vagyunk igénytelenek azzal a politikai oldallal szemben, amelyiket közelebb érezzük magunkhoz, azért adjuk rájuk a szavazatunkat minden korruptságuk és siralmas vezetési teljesítményük ellenére, mert félünk a másik oldaltól. Ebben a légkörben a köznyilvánosság az értelmetlen szembenállás eseményeivel van elfoglalva, miközben a valóban megoldandó politikai kérdések alig kerülnek szóba, és a két oldal nem kényszerül arra, hogy az ország sorskérdéseire adott meggyőző válaszokkal versenyezzen a szavazatainkért.”

A fentiek az LMP alapító nyilatkozatából valók, de ha valaki becsempészte volna őket a Bajnai-beszédbe, ez meglehet, sem a szónoknak, sem a közönségnek nem tűnt volna fel.

Bajnai – aki szerint „sokan vannak itt olyanok, akik (...) meg akartak szabadulni az előző tíz év állandósult politikai háborújától, amely minden kérdésben megosztott és szembefordított minket, magyarokat” – valójában arról beszélt, amire az LMP a létezését tette fel: hogy a politika lehet más, nem kell, hogy szükségszerű része legyen az a kérdés, hogy ki az aktuális fővállalkozó a közpénzköltő láncolatban, és kit kell legyőzni azért, hogy a mi emberünk merhessen először a kondérból.

Az ajánlat, hogy túl lehet lépni a jobb-bal (népies-urbánus, kuruc-labanc) megosztottságon, és foglalkozzunk inkább a XXI. századi Magyarország valódi dilemmáival, az LMP-től érkezett – valljuk be nyugodtan: az ökopártot nem a mögötte álló tömegek miatt, hanem éppen az ötletgazda jogán hívta volna színpadra a Milla október 23-án.

Hogy a Bajnai-stáb ellopta-e a show-t a Lehet Más a Politika elől, netán máris a süllyesztőbe küldte volna a pártot, az ebben a pillanatban ugyanolyan álkérdés, mint hogy a Kossuth téren vagy a Kossuth Lajos utcában volt-e több felvonuló.

Ha az LMP-nek csupán az lett volna a történelmi küldetése, hogy megszülje és legitimálja a közép újradefiniálásának és a jobbról (vagy balról) érkezők befogadásának eretnek gondolatát, akkor sem jött volna létre hiába. A valóság azonban más: például azért, mert a parlamenti formációk közül pillanatnyilag egyedül a zöldek rendelkeznek azzal a morális fedezettel (egyebek között a múlt heti nemet mondásuk miatt is), ami egy új lapot nyitó választási mozgalmat – legalábbis jobbról szemlélve – megkülönböztethet a poszt-kádári posztbaloldal sokadik reinkarnációjától.

Azt is mondhatnánk: nem az LMP került lépéskényszerbe, hanem éppenhogy ő húzta fel a rugót, amely most az eseményeket mozgatja. Ettől persze még úgy is járhat, mint a viccbéli úrvezető, akinek az áll a sírján: itt nyugszik X. Y., pedig neki volt elsőbbsége. De arra is van esély (ma egy kicsivel nagyobb, mint 23. előtt), hogy ha tényleg más lesz a politika, akkor a változás nem az LMP-t fogja maga alá temetni.